Így zajlik az olimpikonok hivatalos fotózása

Talán nem csak engem érdekel, hogy mi zajlik egy fotózáson, ahol a világ legjobb, Olimpiára készülő sportolóiról készülnek a stúdió fotók. Amerikában erre minden évben sor kerül, de csak idén lett belőle botrány Joe Klamar képei miatt. Így dolgoztak mások ugyanezen az eseményen.

A Joe Klamar képeit véleményezők között előforduló tapasztaltabb fotósok némi megértésre és körültekintésre intettek még azelőtt, hogy Klamar reagálhatott volna a képeit ért vádakra és elmondta volna, ő hogyan dolgozott az eseményen. Érdemes ugyanis figyelembe venni, hogy milyenek voltak a fotózás körülményei. A helyszín és az esemény ismerete például rögtön magyarázattal szolgál a gyűrött, szakadt fotóháttér egyébként vitathatatlanul szembeötlő problémájára. Mint az egyik fotós elmeséli, sőt a werk fotókon is jól látszik, hogy a szálloda egyik termének vastag szőnyegén állították fel a fotósok a fotóháttereket. A vastag szőnyeg pedig óhatatlanul besűllyed, ha ráállnak, így összegyűrődik. Ráadásul a tornászok előtt a futbalisták érkeztek a fotózására, akik stoplis cipőben léptek a papír háttérre, nem egy esetben kiszakítva azt.

Készül a Getty anyaga
Fotó: Vernon Bryant/Dallas Morning News

A Slate cikke három fotóst is megszólaltat, akik részt vettek az olimpikonok dallasi fotózásán. A Getty Images számára fotózó egyik fotós, Nick Laham arról is mesél, hogy ezen a “futószalag szerű” fotózáson a sportolók nagyon eltérnek egymástól mind magasságban, mind bőrtónusban, így folyton állítgatni kell a fényeket. Van aki verseny felszerelésben jön és hozza a sportszereit is, van aki a csapat ruhában, vagy éppen hétközbapi ruhában érkezik. Van, aki olyan ékszerekben jön, ami elvonja a figyelmet, ezért meg kell kérni, hogy vegye le. Vannak köztük, akik barátságosak, és természetesen viselkednek a fényképezőgép előtt; mások viszont kimerültek és kényelmetlenül érzik magukat.
Nick Laham képei a Getty Images oldalán láthatók. A Getty számára fotózott egy másik fotós is az eseményen, Ronald Martinez képei szintén a Getty Images archívumában láthatók.

Toni L. Sandys, a Washington Post fotósa ugyanebben a cikkben szólalt meg az eseményről. Szerinte minden fotós számára kihívás volt ez a munka, már csak a sportolók puszta létszáma miatt is. “Próbál az ember kreatívan közelíteni a feladathoz, de nem tudod minden sportolóhoz máshogy beállítani a fényeket.” A nyomást csak növeli, hogy körülötted tucatnyi más fotós dolgozik ugyanazokkal a sporolókkal. Látod, ahogy becsavarják egy zászlóba, vagy valamilyen ötletes világítással próbálkoznak, és óhatatlanul felteszed magadnak a kérdést, hogy vajon kinek a képei sikerülnek jobban. Szerinte elkerülhetetlen, hogy a több tucatnyi sportoló fotózásból legalább egy pár ne sikerüljön félre.

Sandys hozzáteszi, hogy a többi fotós közül, akiknek a képeit megnézte, egyik sem produkált olyan egységesen gyenge képeket, mint Klamar. Szerinte a fotósok többsége minőségben változatos képeket készített. Az viszont Sandys kritikájából sem derül ki, hogy ő látta-e Klamar összes AFP által kiadott képét, vagy másokhoz hasonlóan ő is csak a netes kritikákban megjelent vitathatóbb fotókból készült válogatás alapján kritizálja, mint ahogyan a legtöbben.

A cikk azt is leírja, hogy Sandys azért lehetett sokkal felkészültebb az AFP fotósánál, mert már bő egy hónappal a fotózás előtt tudott a feladatról, és annak részleteiről, nem csak a helyszínen szembesült vele, hogy mit is kell csinálnia, mint Klamar (hogy Klamar esetében erről ki tehetett, az nem derült ki, talán nem is számít).

Fotó-futószalag
Fotó: Vernon Bryant/Dallas Morning News

A Dallas Morning News blogbejegyzése bemutatja, hogy saját fotósuk, Vernon Bryant hogyan és milyen képeket készített ugyanezen az eseményen, talán csak néhány méterre a sokak által kritizált cseh fotóstól. Egyébként Bryant képei éppúgy kapnak hideget és meleget is a kommentelőktől, akárcsak Klamar fotói.
Mint Bryant fogalmaz ezeket a média napokat leginkább a szervezett káosz jellemzi. Már írásának címe is az igen kapkodós tempóra utal: Több mint 100 olimpikon fotózása három nap alatt.
Írásában elmeséli, hogy az Olympic Team Media Summit elnevezésű eseményen Amerika vezető lapjai és persze a helyi, illetve nemzetközi ügynökségek kapnak lehetőséget az olimpiai csapat fotózására. Egy szálloda termében tucatnyi fotós felállítja saját fotóhátterét, és lámpáit, így lehetőséget adva a nagyobb lapoknak és ügynökségeknek, hogy a fotósok közt körbejáró sportolókról elkészítsék saját beállított olimpikon fotóikat. Az amerikai olimpiai bizottság ezzel próbálja segíteni a sajtó munkáját, még arra is figyelmet fordítva, hogy versenyzőikről ne ugyanazok a képek jelenjenek meg az USA (és a világ) összes lapjában. A fotós elmondása szerint egy sportolóra csak nagyon rövid idő jut, mert rövid pózolás után már mennek is a következő helyre. Mint mondja, ez legfeljebb 4-5 perc, de előfordul, hogy csak 20-30 másodpercig tart a sportolók türelme.
Sőt Bryant azt is elmeséli, hogy munka közben második nap, előbb az egyik, majd a másik lámpája is meghibásodott, és csak az mentette meg a totális kudarctól, hogy egy ismerős kollégája épp ott fotózta a First Lady látogatását, akitől így tudott egy vakut kérni, amivel befejezhette a munkát aznap.
Vernon Bryant képei a Dallas Morning News galériájában láthatók.

Készül az olimpikon portré
Fotó: Ford McClave/US PressWire

A US Presswire fotóriportere, Kevin Jairaj szintén mesélt róla, hogyan fotózta az olimpikonokat ezen a fotózáson, bár ő kiemelt helyzetben volt. Az ügynökségével egy kézben működő USA Today számára szintén ő fotózott, a Sports Illustrated fotósához hasonlóan egy a többi laptól és ügynökségtől külön helységben beremdezkedve.
Míg egy másik teremben tíz fotós egymás mellett dolgozott saját képein, addig a két vezető lap fotósai kicsit nagyobb mozgásteret kaptak, így saját nagyobb termükben akár több féle hátteret és több lámpa szettet is felállíthattak. Bár mint blogján az elkészült képekkel és werk fotókkal illusztrálva elmeséli, szabadsága az időkeretben nem jelentett sokkal többet, mert neki ugyanúgy iparkodnia kellett, ha már a gépe előtt álltak a sportolók. Ez alól csak néhány sportoló volt kivétel, akikkel a lap külön egyeztetett ide számára fotózási időpontot, mivel az újságban nagyobb anyag jelenik meg róluk. Ők akár 20-30 percet is szántak a többiekhez képest kiváltságos helyzetű fotósra. De Jairaj így is kihangsúlyozza, hogy a külön terem, több hely és valamivel nagyobb szabadság ellenére számára is nagy rohanás volt a három napos fotózás, pedig munkáját egy asszisztens, és egy másik fotós is segítette, aki a többi fotóssal közös teremben az egyszerűbb, igazolványkép jellegű beállításokat készítette. Mint Jairaj írja, kicsit irígyli is érte kollégáját, Jim Cowsertet, mert vele szemben neki sikerült így az összes amerikai olimpikont végigfotózni. Náluk is sűrűbb volt viszont a programja a médianapon résztvevő sportolóknak, akiknek egy perc szabadideje sem volt a három nap alatt, míg folyamatosan a sajtó rendelkezésére kellett állniuk. Érdemes megnézni Jairaj képeit a blogján, a két fotós teljes anyaga pedig a US Presswire oldalán látható.

Ugyanezen az eseményen készítette olimpikon fotóit a Reuters fotósa Lucas Jackson is, aki saját ügnyöksége blogján mesél a fotózás körülményeiről. A Reuters kimért brit eleganciával meg sem említi a konkurens francia ügynökség képei körül kialakult “botrányt”. De azért az, hogy a májusi fotózásról július 3-án tették közzé írásukat, sejteni engedi, hogy nem független az írás a július elején kialakult Internetes vitától. Sőt maga az írás címe is mintegy válaszol az AFP képeire és a róluk kialakult vitára. Szabad fordításban: “Nyújtjuk az olimpiai portrék határait”.

Jackson főleg saját képeiről és választott technikájáról mesél, de azért a körülményeket is megemlíti, kitérve például arra, hogy “A rendkívül népszerű, mégis hihetetlenül goromba tornászok csak úgy fél-egy percet adtak a fotózásra.” Leírja azt a nyilvánvalónak tűnő szempontot is, hogy igyekezett minden sportolóval megismerkedni kicsit, hogy kicsoda, honnan jött és milyen sportot űz, hiszen ennek kellene a képeken megjelennie. “Próbáltam tartózkodni attól a sablon szövegtől, hogy ‘hello, örülök hogy találkozunk, honnan jöttél, milyen sportot űzöl, mutasd nekem a sportolói arcod!’ De a sokadik ilyen villám párbeszéd után egyre nehezebb magas szinten tartani az energiát, hogy egy őszinte pillanatot, vagy természetes pózt lehessen megörökíteni. Többnyire voltak olyan képeim, amikről tudtam, hogy megfelelnek, de túlságosan erőltetettnek tűntek, és túlságosan hasonlítottak azokra, amit mindenki más is csinált.” Végül a fotós a harmadik napra jött rá a megoldásra, mintegy megvilágosodva, mikor a birkózókat arra kérte, feszítsék meg izmaikat. Kitalálta, hogy megpróbálja előidézni a sportolóknál azt a relaxációs állapotot, amiben a versenyeken vannak, mikor átváltanak a felkészülésről a versenyre. Mikor kizárják a külvilágot, és már csak a sportra, saját teljesítményükre koncentrálnak. Mint a fotós írja “Ez a tökéletes optimizmus pillanata, mikor minden kétely elszáll, háttérbe szorul, és csak az számít, ami lehetséges, nem az, ami valószínű. Két napig tartott, hogy rájöjjek, hogy megkérhetem a sportolókat, hogy kerüljenek ebbe az elmeállapotba arra a pár pillanatra, míg a előttem állnak.” Ettől a pillanattól fogva minden sportolótól csak azt kérte, hogy nyújtsanak, mint a versenyen melegítéskor. Élménybeszámolóját pedig azzal zárja “Némelyik nyújtás nem olyan látványos, mint másoké és azt kívánom, bárcsak előbb kezdtem volna a nyújtással, de összességében úgy érzem, szép válogatás lett. Már csak az frusztrál, hogy most újabb négy évig várnom kell, hogy újra ilyen remek formában levő fotóalanyokat fotózhassak és folytatni, finomítani tudjam az anyagot. Nos, azt hiszem, hogy 2016 nincs is ANNYIRA távol.”
Lucas Jackson olimpikon portréi a Reuters nagyképes In Focus galériájában és a Yahoo Sports galériájában is láthatók.

Az AP fotóriportere Victoria Will nem publikálta tapasztalatait a fotózásról (legalábbis nem találkoztam vele), de képei megtekinthetők az AP archívumában és egy válogatásban az ügynökség Olimpiai oldalán megjelent galériában.

Idő közben a The Atlantic In Focus nagy képes galériájában is megjelent egy válogatás a négy nagy nemzetközi hírügynökség olimpikon portréiból. A 23 kép között Joe Klamarnak mindössze egy képe van.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék