Az ördög nem alszik – újabb fotóst raboltak ki

továbbra se hagyj semmi értéket a csomagtartóban

Illusztráció: dailymatador/Flickr

A nyárral együtt úgy fest, hogy a tolvajok szezonja is beköszöntött. Újabb fotós holmiját lopták el. Nem az első, és félő, hogy nem is ő az utolsó, aki így járt. Figyelj oda a holmidra, nehogy nyoma vesszen!

Többen kérték, hogy osszam meg én is Szécsényiné Balogh Ági listáját az ellopott holmikról. Szomorú látni, hogy némi kétségbeeséssel, de töretlen kitartással újra és újra megosztja minden nap többször is, abban a reményben, hogy megkerülnek féltett fotós holmijai, amiket csak úgy elloptak tőle.
Rajtam ne múljon, megosztom én is, és remélem, hogy megkerülnek a dolgai, bár bízni nehemezmre esik ebben (persze azt is remélem, hogy ne legyen igazam).

Mindenki számára örök tanulságként álljon itt a lopás történetének egy apró mozzanata, amit az érintett egy kommentben osztott meg: “Vagy az Alle parkolojában törték fel a kocsit vagy a Fővámtérnél. Nem tudjuk pontosan mert később vettük észre”.

És két korábbi írásom arról, hogyan vigyázz fotós felszerelésedre:

  1. Első számú alapszabály: ne hagyj fotó felszerelést a kocsiban!
  2. Utazás fotó felszereléssel – jobb félni, mint megijedni

Reméljük, hogy ez a történet is pozitívan zárul majd, mint annak idején a talált fotós táska története.

Oszdd meg, hogy mások is okulhassanak belőle!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék