Hogyan szólt valójában Robert Capa mondása?

Robert Capa legendás, magyar származású háború fotós ma 58 éve lépett rá a életét kioltó aknára az indokínai Thai Binh-ben. Az életébe került, hogy túlságosan is közel volt a háborúhoz.

“Ha nem elég jók a képeid, nem vagy elég közel.” – Robert Capa

Tartja a közismert mondás, amit szinte minden második fotós mottójaként hirdet. Pedig nem is teljesen biztos, hogy Capa tényleg ezt mondta. Hernádi Levente nemrég írta meg (egyik) blogján, hogy a Magnum ügynökség honlapját böngészve rábukkant egy másik változatra, amit szintén Robert Capanak tulajdonítanak:

“Ha nem elég jók a képeid, akkor lehet, hogy túl közel vagy, nem pedig elég közel” – Robert Capa

Hogy melyik változat az eredeti, vagy ha mindkettő az, melyik származik vajon korábbról, és mi a történetük, érdekes kérdés. Levente bogján nem megy utána a mondások történetének, inkább azt fejtegeti, miért tartja nagyon is fontosnak az utóbbi változatot. Olvasd el, érdemes!

A mondás történetének feltárására nem emlékszem a InPhoto Blog posztjai között sem, de tetemes mennyiségű Robert Capa írásukat is érdemes böngészni ezen a napon.

Szerinted mi lehet a két mondás története?

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!