Nicolas Sarkozy hatásos kampánydíszletet talált

Fotó: Philippe Wojazer/Reuters

A nyugati politikai marketingben hagyománya van hatásos látványvilággal dolgozni. Nicolas Sarkozy a napokban kifejezetten hatásos díszletet talált párizsi kampány rendezvényéhez.

Nem meglepő ez a döntés Sarkozy elnök (stábja) részéről, hiszen rutinos szereplőről van szó, aki mögött komoly szakemberek és profi stáb dolgozik. Egy szép város látványképét használni persze nem ismeretlen, hiszen így tett Obama elnök Prágai látogatása során (igaz, sajnos a város látképe akkor sajnos épp ködbe burkolózott).

Sajnos a magyar politikában ez a megoldás nem divat, pedig szép látképből nincs hiányunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy George W. Bush elnök Budapesti látogatásán is a Dunapart látképét választotta háttérnek.
Magyarországon valamiért inkább mindenki a klasszikus épített színpadban gondolkozik. Ezen olykor vetített háttérrel, ledes képernyővel, de inkább festett vászonnal, néha zászlókkal, vagy a tömött sorokban leültetett párthívekkel dolgoznak.
Pedig gyönyörű városaink látványa mennyivel szebb díszlet lehetne, és a sajtóban megjelenő képeken is jobban mutatna – ami nem csak a fotósoknak lenne érdekük.

Kiegészítés: a képre, pontosabban annak az AFP hírügynökség fotósa által készített változatára a NapiFix-en megjelent posztjával Mong Attila hívta fel a figyelmemet.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!