Sokmillió dollárnyi fényképezőgépet foglaltak le

Csinos, 63 millió dolláros fogással büszkélkedhetnek a kínai hatóságok. Több tízezer fényképezőgépet és videókamerát foglaltak le. A képeket elnézve még csak belegondolni is fárasztó, meddig tart majd csak a jegyzőkönyveket megírni.

A lefülelt csempészbanda tizen egynéhány tagját letartóztatták, akiktől 60 204 fényképezőgépet, 13623 objektívet, 483 vakut, 1025 videókamerát és 348 projektort foglaltak le, köztük legnagyobbként a Nikon egy 600 mm gyújtótávolságú teleobjektívét a képeken éppen (és talán azóta is több műszakban) válogatják a típus- és gyári számokat a jegyzőkönyvhöz.

A MicGadget cikke elég részletesen taglalja a szürke import mibenlétét. Ezt arra vezetik vissza, hogy a termékek főleg akkor kezdenek informális úton bevándorolni egy országba, ha ott jóval magasabbak a hivatalos árak, mint más országokban.
A konkrét esetben például Hong Kong árfekvése mintegy 20-30%-kal alacsonyabb, mint Kínáé. Ezt a gazdasági lehetőséget igyekezett kiaknázni a csempészbanda is. A profit maximalizálása érdekében pedig igyekeztek kijátszani a hatóságokat, hogy a termékek után ne kelljen se adót, se vámot fizetniük.

A lap szerint a Canon EOS 5D mark II most komoly árengedménnyel kapható Hong Kongban, így a kínai területeken 2418 amerikai dollárért árult gépet a szigetországban 1854 amerikai dollárnak megfelelő hongkongi dollárért lehet beszerezni.
Erre épült a banda munka módszere is. Az alacsonyabb árfekvésű Hong Kongban megvásárolták a termékeket, majd eljuttatták Macaoba, ahonnan helyi sofőrökkel Guangzhou, Peking, Sanghaj és Hangzhou felvevő piacain értékesítették.

Bár a MicGadget és a cikkükből dolgozó PetaPixel, akárcsak a magyarul megjelent cikkek is elmulasztják közölni, de a China News szerint a csempészbanda letartóztatása során a temérdek elektronikai cikk mellett hat Porsche és BMW luxusautót, valamint nagy mennyiségű készpénzt is lefoglaltak. A képek forrása az NdDaily kínai nyelvű lap. A rekord méretű csempész fogásról a kínai állami hírügynökség angol nyelvű oldalán csak egy rövid hír található.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!