iPhoto for iOS: a fotó szerkesztés jövője?

Az új iPad bejelentésével egyidőben mutatta be az Apple az iPhoto (for iOS) alkalmazást, ami egészen új megvilágításba helyezi az érintőképernyős felületén történő fotó szerkesztést.

Fontos kihangsúlyozni, hogy az iOS mobil operációs rendszerre (vagyis iPhone, iPad és iPod Touch készülékekre) írt iPhoto alkalmazásról van szó. A többi Macen már régóta ismert ez a programnév, sőt én is írtam róla korábban. Nagyon sokat mégsem foglalkoztam vele, mert nem éreztem igazán az érdeklődési körömbe tartozónak – sőt azóta sem érzem annak.

Az iPhoto valami egészen más
Nagyjából ugyanazt az célt (fotók szerkesztése) szolgálja, csak egészen más megközelítésben. Ez az új megkőzelítés pedig talán új utat mutathat a fotó szerkesztő alkalmazások jövője számára is. Talán részben pont ez volt az Apple célja is vele. Új irányt szabni javasolni az érintőképernyős programok kényelmes és hatékony kezelésére.

Eddig is volt rengeteg féle fotó szerkesztő, amik kisebb-nagyobb mértékben képesek voltak pótolni a megszokott asztali operációs rendszerek lehetőségeit. A programozók viszont eddig többnyire az asztali gépeken megszokott gombok, ablakok, csúszkák felől próbáltak közelíteni. Ezeket a kezelőszerveket próbálták pótolni az érintés érzékeny felületen, mint az első autós játékokban a képernyőre rajzolt nyilak és gázpedál, pedig mindenki érzi a kezdetek óta, hogy már valami más kellene.

Nem Aperutre, de hasonlít
Az iPhoto még az iOS rendszeren sem helyettesíti teljes mértékben az Aperture vagy LightRoom programot, bár  nagyon valószínű, hogy ennek a terveit skiccelték fel, mikor az iPadre megjelenő Aperture híre felröppent az Interneten. Az iPhoto for iOS megjelenésével pedig szerintem egy lépéssel biztosan közelebb kerültönk hozzá, hogy valóra váljon, amiről annak idején kerek perec megírtam, hogy nem válik valóra.

Az iPhoto sem tökéletes
Vannak hiányosságai az iPhoto for iOS-nek is, de határozottabban hasznosabb munkaeszköznek tartom, mint az asztali változatát. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy az iPad így már alkalmassá válik profi fotó szerkesztésre, vagy hogy lapzártára hamarosan inkább így küldjünk majd képeket egy laptop hurcolása helyett. De a turista fotók szerkesztésére biztosan az egyik legkézreállóbb eszköznek tűnik. Egy nap pedig talán még azt a tézisem is megdönti, hogy az iPad nem jó profi fotósoknak.

Nincs ingyen
Míg a Macek gyári tartozéka az iPhoto program (és az iLife programcsomag többi szoftvere is), addig az iPad/iPhone/iPod Touch tulajdonosok kénytelenek külön megvásárolni – akárcsak az iLife csomag többi szoftverének iOS változatát is.

Viszont míg a GarageBandet minden platformon teljesen feleslegesnek tartom (legalábbis saját szempontjait szerint), addig az iPhoto és az iMovie talán a két leghasznosabb alkalmazás, amit iOS készülékre letölthetünk. Úgy gondolom, egyértelműen megérik az értük kiszámlázott $5-t (kb. 1000 Ft).
Talán csak a korábban már emlegetett, és általam rendíkvül kedvelt DropBox és Evernote hasznosabbak, de azok úgyis ingyenes appok, így talán már mindenki letöltötte.

Te használod már az iPhoto for iOS-t?

 

Handras iPhoto for iOS bemutató videója (magyar) és blogbejegyzése:

Hivatalos Apple iPhoto for iOS bemutató videó (angol):

http://www.youtube.com/watch?v=3HKgK6iupls

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!