Fotók a Mojszejev tánckar budapesti fellépéseiről

Galériáért kattints a képre!

Fotó: Árvai Károly/Reuters

Múlt héten újra Magyarországon járt a világhírű orosz Mojszejev tánckar. Ezúttal én is fotóztam őket, bár most nem engedték az egész előadást fotózni.

Ahogy a koncerteknél szokás, most is csak az első két számot lehetett fotózni. Ennek koncertek esetén még értelme is lehet, főleg, ha a műsor látvány szempontból másról se szól, “csak éneklésről”. Persze arckifejezéssek, jelmezek, fények, pózok, sokminden változhat az énekeseknél is. Pláne, ha nem csak jó zenét csinálnak,mhanem a showhoz is értenek. De érthető, hogy egy koncertet nem lehet (és általában nem is kell) végig fotózni.

Azonban a tánc egészen más. Itt minden mozdulat, minden koreográfia más. Sőt a jelentőségük is egészen más. Persze sokan pont azért nem engedik a táncelőadásuk fotózását, hogy a titkos koreográfiák, és a produkció körül keringő legenda nehogy kiszivárogjon. Kicsit olyan ez, mint a bűvészek, akik nem igazán szeretik, ha a hátuk – pláne a kulisszák mögé – kukucskálnak a nézők.

Fotó: Szokolay László/Stop.hu

A Mojszejev (angol átiratban Moiseyev, oroszul meg Моисеев) tánckar viszont nem először látogatott Magyarországra. Legutóbb, 2009-ben jártak itt, akkor ugyanezt a showt mutatták be, azzal a különbséggel, hogy akkor a fotósok végig dolgozhattak. Így például megörökíthették a záró jelenet nagy attrakcióját, AZ ugró számot, mikor a csapat egyik tagja ember magasságban ugrik a többiek fölé. Az akkori plakáton is szereplő mozzanat akkor több fotósnak is emlékezetes képe. Sajnos nekem 2009-ben valami más munkám volt éppen akkor, így már előre is bántam, hogy lemaradtam róla, utólag meg pláne….még így is, hogy idén fotózhattam a produkciót – csak a lényeget nem.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!