Hajdú D. András – fotóriporter a tévében a sajtófotóról

HajduDandras interju MagyarTelevizio Hajdú D. András   fotóriporter a tévében a sajtófotóról

Hajdú D. András stúdióbeszélgetés

Egy nem túl hosszú, de azért érdekes összeállítás a Magyar Sajtófotó Pályázatról, ahol Hajdú D. Andrással folytattak stúdió beszélgetést, és nemzetközi hírügynökségek fotósai beszélnek a fotóriporteri munkáról, a sajtófotó kiállítás kurátora és a zsűri elnöke pedig a pályázatról.

A Magyar Televízió interjúját felvezető képsorokat, az idei Sajtófotó Pályázat zsűrizéséről készült riportot Fauszt Tímea készítette, akinek egy korábbi munkáját már emlegettem itt a blogon. Ő korábban egy ismert fotóriporterrel közösen készített dokumentumfilmet a menekült helyzetről, így nem teljesen véletlen, hogy ebben az anyagban is megszólal Szandelszky Béla az AP magyarországi fotóriportere, illetve nyilatkozik Isza Ferenc, az AFP egyik magyarországi fotósa is. A két fotóriporter – akik egyébként nem neveztek az idei pályázatra – saját szemszögükből mesélnek a fotóriporteri munkáról, mielőtt a pályázatról és annak zsűrizéséről mesélne a zsűri amerikai elnöke, Tony Hicks, és a pályázat kiírója, Szalay Zoltán. A riportban feltűnik Béla nemrég emlegetett multimédia anyagának néhány snittje is.
A stúdióbeszélgetésben pedig Hajdú D. András mesél munkájáról és saját magáról, pár olyan gondolatot is megosztva, ami a nemrég megjelent EMASA interjúból kimaradt.

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , , , , , , , ,