D800: a számháború nem ért véget!

Nikon D800 – termékfotókért kattints a képre!

A Nikon ma reggel hivatalosan is bejelentette D800-as félprofi DSLR-jét, és paramétereivel egyértelművé tették, hogy a megapixelek számháborúja távolról sem ért még véget. 36 megapixellel minden eddigi DSLR felbontást maguk mögé utasítanak.

A számháború folytatódik
Immár hivatalos, hogy a D800-ba 36 megapixeles érzékelő került. Még 1.5x crop mellett, DX módban is 15 megapixeles képeket készít. Közel annyit, mint a nagyobb testvér teljes felbontása.
A Canon nemrég az EOS 1DX bejelentésekor épp a “minek a felbontásban tovább licitálni egymásra?” mottó jegyében visszavett egy keveset a korábbi gépeinek 21 megapixeles felbontásából, és mindössze 18 megapixellel indította harcba az új csúcsgépet. A profi szegmensben erre a Nikon os egy visszafogott felbontású, mindössze 16 megapixeles vázzal válaszolt, ami kevésbé volt meglepő, hiszen a Nikon eddig is 12 megapixeles vázakat árult nagy sikerrel. Sőt lényegében ők maguk hirdették meg elsőként a megapixelek visszafogásának iskoláját, mikor a D3 frissítéseként megjelent D3s is csak 12 megapixeles érzékelőt kapott mások 14-16 megapixeles gépei között.

Nikon D800 – termékfotókért kattints a képre!

Úgy látszik az önmérséklet most véget ért a Nikonnál. Talán az eddigi stratégia nem vált be, talán bevált, de mégis valami más irányt akarnak kipróbálni. Minden esetre a D800 már nem ugyanazt a filozófiát követi, mint elődje, inkább az 5D-vel verseng. Amire a Canon is kénytelen lesz valami hasonlóval válaszolni, hogy ne maradjon alul. És a számháború folytatódik tovább…

A D700 a múlt
A D700 eddig egy elérhető árú, gyors, de full-frame gép volt, ami a D3 lényegesen olcsóbb alternatíváját nyújtotta. Közel fél áron, szinte pontosan ugyanazokat a paramétereket kínálta.
Ugyanaz az érzékelő, és AF rendszer volt benne, mint a D3-ban, a megfelelő gyári markolattal képes volt ugyanazt az akkumulátort használni, és ezzel közel azonos sebességű gyors sorozatot tudott elérni (11 fps helyett 9 fps nem olyan nagy különbség). Lényegében csak a formai kialakítás, a kezelőszervek elrendezése, a váz strapabírósága, és a zárszerkezet élettartama jelentett némi különbséget, amit az 50% megtakarításért elnézett az ember a gépnek.

Nikon D800 – termékfotókért kattints a képre!

A D800 minek a jövője?
A D800 fejlesztése más irányba fordult. Megkapta minden idők eddigi legnagyobb felbontású CMOS szenzorát, ami pont kétszer akkora felbontású (és valószínűleg fájlméretű) képeket készít, mint nem csak az elvben nagyobb testvér D4, hanem a Canon jelenleg csúcsgépnek számító 1DX-e. Persze már a D3x megjelenése óta tudjuk, hogy jönni fog majd valamikor a Nikonnál egy mégnagyobb testvér, a D4x hogy ugyanezt a nagy felbontást profi vázban is elérhetővé tegyék.
A D800 megkapta ugyanazt az AF rendszert, és ugyanazokat a videó képességeket, amiket a nagytestvér tulajdonságaiként jelenntettek be pár hete. Ennek áraként pedig elveszítette a nagytestvérhez fogható sorozat sebességet. A D800 alap helyzetben már csak 4 fps sorozatra képes, és a megfelelő markolatban a nagy tesó akkumulátorával is csak 6 fps-re tornászható fel. Ez a sebesség nem különösebben nagy, főleg sport fotónál okoz gondot, de jelentős eltérés a D700-hoz képest.

Teszt képekért kattints!
Fotó: Jim Brandenburg/Nikon

Talán nem olyan nagy ár ez a sebességvesztés a nagyobb mindent verő felbontás presztizséért cserébe. Kérdés, hogy ki mire akarja használni a D800-at. Ha a nagyobb felbontás tényleg szükséges (vagy nem árt), a sebesség pedig nem számít, akkor a D800 most mégjobban megéri a D4 árának felét (ha felbontást nézzük, kétszer annyira is megéri a fél árat). Ha viszont valaki sportra szeretné használni, ahol számít a sebesség, és a puffer mérete, ráadásul nem olyan fontos tényező a gép felbontása, mert a 12 megapixel is elég mindenre. Akkor bizony a D800 fejlesztési iránya nem az igazi.
Kérdés, hogy ki fogja megvenni? Na nem annyira a D800-at, hanem a D4-et. Hiszen a D800 fele annyiba kerül, így jóval elérhetőbb, és azért java részt kiszolgálja az embert, még ha nem is pontosan erre van igazán szüksége.

A nagy stratégiaváltás közepette szerintem az lesz a kérdés, hogy mit nyújt majd a másik tesó. Mit fog tudni a D300 utódjaként megjelenő D400? Vajon megkapja azt a nagy sebességet, ami kimaradt a D800-ból? És ha igen, akkor 1.5x croppal tudja majd, mint eddig, vagy elvetik az APS-C érzékelőt, és a D400 lesz a D700 igazi utódjaként gyors és full-frame? Netán bevezetnek egy újabb modellt a Nikon kínálatba, amit a gyors cropos vázuk, és a lelassított full-frame nagy felbontású D800 közé szúrva kisebb felbontású, de gyors vázként árulhatnak majd?

  • Fotó paraméterek:
  • Full frame (35.9 x 24 mm) CMOS szenzor
  • Expeed 3 képfeldolgozó processzor
  • 4 fps (6fps MBD12 markolattal)
  • ISO 100-6400 (kiterjesztve 50-25 600)
  • 51 autofókusz pont
  • 3.2” átmérőjű LCD kijelző 921 000 képponttal
  • Video paraméterek:
  • Full HD video: 1920 x 1080 (30, 25, 24 fps)
  • HD720p video: 1280 x 720 (60, 50, 30, 25 fps)
  • VGA video: 640 x 424 (24 fps)
  • FX és DX formátuú videózás
  • Csatlakozási lehetőségek:
  • szrereó mikrofon be- és fejhallgató kimenet
  • CF és SD kártyacsalád kompatibilitás
  • USB 3.0, 10 érintkezős Nikon csatlakozó
  • Tömörítetlen HDMI kimenet

Nincs nagy meglepetés
A bejelentés persze most sem tartogatott igazán nagy meglepetéseket, hiszen a termékfotók és a műszaki paraméterek egyaránt megjelentek már korábban a pletkyák terjesztésére fogékony oldalakon. Az egyetlen újdonság jóformán, hogy most már hivatalos adatokról lehet elmélkedni, nem csak pletykákról.

Talán a pletykák is emlegették, de már az is biztos, hogy két féle változat lesz. Egy normál D800, és egy D800E. Az utóbbi kb 10%-kal lesz drágább, és a különleges tulajdonsága az lesz, hogy kihagyják belőle az érzékelő előtti AA (antialiasing) szűrőt. Ez a sűrűn ismétlődő képrészletek miore hibáját hivatott korrigálni. Táj és tárgyfotóban viszont ez a jelenség kevésbé okoz gondot, így ezekre a területekre koncentráló fotósoknak kínálnak többlet lehetőséget az E verzióval.

Egy biztos: a D800 sokkal közelebb került most a Canon EOS 5D mark II-höz, mint amilyen közel áll saját elődjéhez. Hiszen a Canon pontosan ebben a szegmensben mutatta be annak idején az 5D-t: nem túl gyors, viszont full-frame és nagy felbontású gép, remek videó lehetőségekekl. Az 5D mark II így vált jó időre a maga nemében (szinte) teljesen egyeduralkodóvá a piacon, és valószínűleg pontosan ezzel kíván versenyre kelni most a Nikon.

Te mit gondolsz a D800-ról? A te igényeidnek megfelel?

D800-al forgatott hivatalos Nikon videók:

Joy Ride from Sandro on Vimeo.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!