Máté Bence és a Vad Magyarország tarolt

MateBence-LathatatlanMadarfotos-focim1-SpektrumMár a múlt év legolvasottabb anyagait felsoroló top listánál is néztem, hogy a blogom olvasóit még Steve Jobsról és szobráról szóló híreknél is jobban érdekelték Bence műhelytitkai és az arról készült sorozat. Persze egy alapvetően fotós tematikájú blogon ez nem is annyira meglepő, bár az Apple vezér anyagai is igen olvasottak voltak. De nézzük hogy szerepeltek a tévében!

Hódított a madárrfotós
Szerencsére nem csak a blogomon volt ilyen nagy az érdeklődés Bence iránt, hanem a tévéképernyő előtt is. A Spektrum ma érkezett közleménye szerint “Az ünnepek körüli nézőkért vívott harcban remekül állt helyt a magyar ismeretterjesztő csatorna, maga mögé utasítva a Discovery-t és a National Geographic-ot is”. A Láthatatlan Madárfotós című minisorozat karácsonyi tévé premierjét epizódonként 130 ezren nézték meg, a január 1-ei ismétlést, mikor egyben leadta a csatorna a három részt pedig majdnem mégegyszer ugyanennyien nézték meg. Összesen az AGB Nielsen adatai szerint 230 ezer nézőt ültetett a képernyő elé a Spektrum új saját gyártású dokumentumfilmje.

A kalózok hatása ismeretlen
A statisztikák szépen alakultak annak ellenére is, hogy a sorozat már a premiert követően megtekinthetővé vált az Interneten. Az ismétlés nézettsége a kalóz változat hatására sem maradt el jelentősen a premiertől. Sajnos mivel az első YouTube verziót eltávolították, és új videóként kellett feltölteni, a statisztikák itt megtörtek, és nem tudni, hogy korábban hányan látták a videómegosztón. Egész biztos, hogy többen, mint amiről a YouTube videók alatt ma látható ezres nagyságrendű  nézettségi adatok árulkodnak.

Te láttad már a Láthatatlan Madárfotóst? Tévében vagy Interneten?

Kiegészítés:Vad Magyarország szintén tarolt a tévében, és a film Facebook oldala szerint a nyolcadik legnézettebb műsor volt a vezető csatornák között, ahol már nem (csak) az ismeretterjesztő csatornák nézettségével versengett, hanem a Fókusszal és a Való Világgal volt versenyben, ami természetfilmtől kifejezetten szép eredmény. A pontosabb nézettségi adatokat és toplistákat az MTVA közleményében lehet megtalálni, több mint 470 ezren nézték meg – közel kétszer annyian, mint a Film+-on vetített Szükségállapot című akciófilmet.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!