Szexi meztelenkedés ruhában?

CrazyHorseBudapest1-photoAntoinePaupel

Alsó fotó: Antoine Paupel – Crazy Horse

Hogy lehet pillanatok alatt kiábrándulni a világ egyik legizgalmasabb erotikus showműsorából? A Crazy Horse megmutatta hogyan nem érdemes fotós próbát szervezni. Szerencsére a nézők nem ezzel szembesültek borsos árú belépőikért cserében.

Az erotikának nem csak látványos, de kifejezetten elegáns módját célja színpadra vinni a francia Crazy Horse társulatnak. A műhely titkaikba pillantani pedig talán még izgalmasabb, mint maga a műsor – főleg ha a meztelenre koreografált műsort csak ruhában adják elő.
Eredetileg úgy volt, hogy egyáltalán nem fotózható a produkció. Aztán közvetlenül az előadás előtti napokban derült ki, hogy a főpróbán mégis lehet fotózni.
Én már épp bántam volna, hogy kimaradok egy jó produkció fotózásából, hiszen az előadás remek, ötletes, és látványos is. Szinte nyilvánvaló, hogy a róla készült képek is csak jók lehetnek. És mégsem!

CrazyHorseBudapest3-photoAntoinePaupel

Alsó fotó: Antoine Paupel – Crazy Horse

Utólag kiderült, hogy a próbán a lányok ruhában adták elő a műsort. Nem mintha minden áron meztelen nőket akarnék fényképezni, de a szinte teljesen jelmez-telen lányokra épülő showt nem igazán lehet ruhás képekkel illusztrálni. Pláne, ha nem is az amúgy igen lenge jelmezt kiegészítő, de ahhoz illő ruhadarabokban próbálnak, mint az egyes balett társulatoknál is szokás. Itt a lányok egyszerűen csak edző ruháikat kapták magukra, ami nem csak takarja a bájaikat, de rombolja is az illúziót, amit a műsornak kellene keltenie. Még ha valaki egy átfogóbb anyagot próbál is összeállítani a show életéről, így akkor is meggyűlt a baja ennek kivitelezésével, mert még ehhez is nélkülözhetetlen az előadás legalább néhány eredeti képe, amit így lehetetlen volt elkészíteni. Persze nyilván ez volt a produkció célja is ezzel ti: sajtó elhárítás.

CrazyHorseBudapest2-photoAntoinePaupel

Alsó fotó: Antoine Paupel – Crazy Horse

Ezek fényében az már nem is olyan érdekes, hogy sok helyen úgy jelent meg, hogy a csapat világkörüli turnéja Budapestről indul, miközben az már február óta fél Európát körbejárta. De ez igazán apróság. A tüzes show műsor valóban nálunk debütált keletközép-európában. Kár, hogyanyagot készíteni nem nagyon lehetett róla értelmes módon.

Persze videóban lehetett ügyesen csalni az ilyesmivel. A Velvet például remekül élt a produkció anyagainak és saját forgatású, inkább interjú jellegű anyaguk vegyítésével. Így a vágott végeredményből szinte megmondhatatlan, hogy ők nem is látták a műsort és csak beszélgetni volt módjuk a próbán.
Kár, hogy a fotósok nem élhetnek ilyen trükkökkel, így nekik sajnos felesleges volt odamenni is. Ezt hivatott tükrözni az is, hogy a Velvet galériájának minden képe egytől egyig Antoine Paupel képei, amiket a szervezők bocsátottak rendelkezésre.

Az illusztráló (felső) képeken tehát nem véletlenül nem látszik semmi sem a lányokból, sem a műsor forró hangulatából, csak szemléltetik, hogy ezt lehetett a fotós próbán készíteni. A képeket rendelkezésemre bocsátó fotós pedig szépen megkért, hogy bár szokásaimmal ellenkezik, de tekintsek el a forrásmegjelölstől, mert ő nem büszke ezekre a képekre. Nem csodálom, ha csak ennyit hagytak készíteni, én se lennék büszke erre az anyagra. Így már nem is bánom, hogy én nem lehettem ott.
Aki pedig a 20-50 ezer forintos belépőt sokallotta, most hétvégén az Erotika Expon majd bepótolja, még ha ennek színvonala is lényegesen alacsonyabb, nem csak árak tekintetében.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!