Tanulságos szerzőjogi döntés született nemrég Amerikában. A bíró időpocsékolásnak minősítve elvetette a szerzőjogi vádakat, mert a szerzőjogi törvény csak az alkotásokat védi, a mögöttük meghúzódó elképzeléseket, és szándékokat nem.

Szinte naponta mondják fotósok egy-egy képre, hogy “ilyen nekem is van”, ami szinte elkerülhetetlen a sajtófotóban, hiszen mindannyian ugyanazokat az eseményeket, nem ritkán ugyanott szorongva egymás mellett állva fényképezzük. De sok kreatív fotós, fotóművész, és különösen sok esküvői fotós panaszkodik, hogy más fotósok lopják az ő ötleteit, témáit és/vagy a beállításait. Míg más ugyanerre – szintén nem alaptalanul – azt mondja, hogy a fotótörténetben már mindenki mindent lefényképezett. Mindenféle kompozíciót elkészített már valaki, és igazán egyedit, újat, amit még soha senki nem próbált, egyre kevésbé lehet készíteni. Az adott esetek pedig legfeljebb morális, vagy etikai kérdéseket vetnek fel, hogy ha látom a másik képét, akkor vajon helyes, etikus, sőt egyenesen elvárt ugyanazt a képet elkészítenem, vagy épp az ellenkezőjére kell törekedni, ha már más megcsinálta, nehogy én is ugyanazt csináljam?
Annak idején Picasso – és nyomán Steve Jobs – is megmondta, hogy a jó művész másol, a zseniális lop.

Ugyanezt a kérdéskört feszegette a közelmúltban az amerikai bíróság is egy nagyon tanulságos kereset nyomán. Janine Gordon által Ryan McGinley ellen beadott keresetét utasította el a szövetségi bíróság, és mint ahogy a PDNpulse fogalmaz, “a bíró határzatában egyúttal felfrissítette a szerzőjogi alapokat is”.

Gordon júniusban perelte be McGinley-t és galériáját, amiért az szerinte lemásolta a stílusát és a képei témáját is, amit a Levi’s Go Forth reklámkampányában alkalmazott. Bizonyítékként csatolta a keresethez 150 képét, illetve McGinley képeit, amiken az övéhez hasonló módon széttárt karokkal ugró ember, fekete férfi, és fehér nő csókolózik, illetve egy meztelen női felsőtest látható.

A képek megtekintése után Richard Sullivan new yorki bíró úgy határozott, hogy “a képek között nincs lényeges hasonlóság.” Ugyan hasonló témákat fotózott mindkét fotós, a szerzőjogi törvény csak egy ötlet kifejezésmódját védelmezi, nem magát az ötletet. A bíró hozzáteszi, hogy Gordon “elképzelése a szerzői jogsértésről lényegében bármilyen képre értelmezhető lenne, amin kitárt karú alak látszik, vagy különböző bőrszínű emberek csókolóznak, fagy meztelen felső testtel ábrázolnak valakit. […] A szerzőjogi törvény ilyen értelmezésének sem értelme, sem jogalapja nincs, és ellenkezik a józan ésszel is.”

A bíró továbbá néhány kerestlen szóval illette a felperes keresetét és ügyvédjének magatartását is: “Az ember azt hinné, hogy a felperes [ügyvédje] tisztában van a szerzői jog alapvetéseivel, és magától is felismeri ennek a keresetnek a hiábavalóságát, mielőtt egy hosszadalmas, költséges és végül teljesen felesleges perben a bíróság elé citálta azt.”

A PDN is kiemeli, hogy gyakran hallani esküvő és egyéb fotósoktól, hogy egy másik fotós ellopja a pózaikat, kompozícióikat, vagy egyéb ötleteiket. Sullivan bíró ítélete elutasító határozata a Gordon kontra McGinley ügyben megmutatja milyen nehéz ilyen másolási panaszoknak érvényt szerezni a bíróság előtt. A bíró idéz egy korábbi ítéletet, mely úgy fogalmaz: “Nem minden másolás eredményez szükségszerűen szerzői jogsértést.”

A TechDirt lényegesen részletesebben közli az ügy részleteit, közzétéve többek között a kereset számos fotó csatolmányát is. Ezeken megfigyelhető, hogy milyen (kis) mértékű a képek hasonlósága, ami szerintem is inkább a bíró véleményét támasztják alá, mintsem a felperes igazát bizonyítanák. A képek hasonlósága tényleg elenyésző, és az ügynek fontos tanulsága, hogy még ha a képek jobban hasonlítanának, és jóval egyértelműbb lenne is a képek, vagy akár az ötletek azonossága, a szerzői jogsértést akkor is rendkívül nehéz lenne rábizonyítani.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!