Lemondott Uj Péter, az Index főszerkesztője

UjPeter telefon photoHusztiIstvanIndex Lemondott Uj Péter, az Index főszerkesztője

Fotó: Huszti István/Index

Az Index elég szűkszavú tárgyilagossággal tette közzé tegnap délután, hogy mintegy 11 év után távozik a főszerkesztői székből az alapítás óta ott tevékenykedő Uj Péter.

Ezt a HVG és más lapok se nagyon tudták mással kiegészíteni, mint azzal, hogy a FN-nek interjút adó blogger Tóta W. Árpád, a volt ügyvezető Kardos Gábor, az oknyomozó újságíró Bodoky Tamás és Bede Márton szintén nemrég távozott a laptól, ami Tóta és az Amerikai Népszava szerint is kormányzati befolyás alá került, a Tényező pedig egyenesen az Index behódolását emlegeti.

Tumblr-es mikroblojgán Uj Péter úgy kommentálta a helyzetet, “Nem új lehetőség van, hanem elegem.”

A fő versenytárs Origo szerkesztőségi blogján így fogalmaznak: “Sok dologban különböztünk, sokban hasonlítottunk egymásra – az utóbbiak közé tartozott egymás munkájának kölcsönös tisztelete. Az [origo] szerkesztősége ezúton kíván sok sikert Uj Péter további pályafutásához.”

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , , , , , ,

  • http://blog.webmeszler.hu Csabicsekk

    Már a mai naptól más színe van az indexnek.
    Hogy, hogy nem, erről egy betűt sem írtak eddig: http://www.origo.hu/itthon/20110905-wikileaks-orban-viktor-kijelentesei-valasztasi-igereteirol-es-a-fidesz-elemzese.html

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Csabicsekk: túlértékeled a dolgot. A WikiLeaks anyagot az Origo dolgozta fel, az meg érthető, hogy az Index nem szívesen emlegeti őket, vagy az eredményeiket…

  • tmmmmms

    “Egyszeru elbaszas. Lemaradas. Hiba. Eleg zaklatott mindenki eppen, es nem nagyon tud odafigyelni. Ilyen jelntosegu ugy mondjuk havonta van szerintem. De lehet, hogy rosszul merem fol, en sem vagyok olyan nagyon osszeszedett es eles.” up

    “A legviccesebb az ujpéteres témából ma az volt itt a Tumblren
    Ahogy az Indexnél kilométerekkel szarabb újságok munkatársai írtak arról fontoskodva, hogy milyen szar az Index. És főleg milyen fideszes!!!!” bede