Felvillant a Parlament új fényárja

A Parlament új fényei

Nem vagyok az a korán kelő fajta, így a közmondás szerinti aranyat, a napkeltét se sűrűn fényképezem, eddig a naplementével voltak inkább sikereim.
Ez most sem változott, de tegnap este egészen más fényt örökítettem meg. A Parlament új díszkivilágítását, még a hivatalos főpróba előtt.

“Ki korán kel, aranyat lel.” – közmondás

Úgy fest, aki időben lelép a Szigetről, otthagyva a Prodigy koncertet, az nem csak könnyebben jut be a városba, mint akik a koncert utáni tömegben próbálkoznak.

Régi világításban a Parlament

Nekem a Batthyány téren sikerült felfigyelnem rá, hogy az eddig csak pislákoló Parlamenti díszvilágítás helyett fényárban úszik az ország háza (még nem nevezték át Magyarország házára?)

Az új világítás minden esetre sokkal jobban áll ennek a gyönyörű épületnek, mint az eddigi foltos pislákolás. Már éppen ideje volt kezdeni valamit az eddig szinte csak jelzés értékű világítással.
A Föld Órája kapcsán tanakodtam valakivel, hogy mit érdemes fotózni a városban az előtte-utána képekhez. Akkor is felvetődött ötletként a Parlament, de elvetettük, mert szinte nem látszik különbség, hogy a világítást felkapcsolták, vagy sem. De majd jövőre!

Idő közben egy pár helyen megjelent a kép az új kivilágításról, és én is betettem ide a régiről egy képet. Bár az én képem nem olyan hízelgő, mint amit néhány lap előásott az MTI-s Máthé Zolitól. Naplemente után, mikor még kék az égbolt, az épület kivilágítatlan részei kevésbé olvadnak az éjszakába – vagyis kevésbé csúnya az összhatás. De szerintem ez többet látszik, és persze a kontraszt is nagyobb így a régi és az új világítás között.

Idő közben már sokan lefotózták a Parlament új díszkivilágítását. Az Indexes Földi András pedig igazi szakmai műgonddal járta körbe, azon elmélkedve, hogy sikerült a 3 dimenziós épületet 2D-ben kivilágítani. Az új fénytechnika ugyanis csak a Duna felőli oldalt ragyogja be. Az épület többi oldala ugyanúgy pislákoló sötétségbe burkolózik, mint eddig.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!