Megnyitott az Euronics Megaáruház

Euronics-Budaors-nyitas-photoMatheZoltanMTI

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Voltatok már az új Euronics megaáruházak valamelyikében? Én nagyon kívácsi vagyok rájuk, de még nem sikerült eljutnom odáig. Aki volt, meséljen, hogy milyen!

Amint sikerül írok majd bővebben is róla (lesz mit), most csak egy-két ingyenes MTI képre és egy hírre futja:

“Felavatták a budaörsi Euronics mega műszaki áruházat Budaörs, 2011. augusztus 9., kedd (MTI)

Egyszerre két, minden eddiginél nagyobb alapterületű, a felső kategóriás műszaki termékek széles kínálatával rendelkező úgynevezett mega áruházat nyit Pest megyében a Vöröskő Kft. cégcsoport – jelentette be a budaörsi áruház avatásán kedden a Kft. ügyvezető igazgatója.

Fliszár Balázs elsősorban arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a vásárlók szakszerű eligazítására.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Korszakváltásnak nevezte az egyenként 1500 négyzetméteres budaörsi, valamint a régióban párhuzamosan nyíló budakalászi, illetve a később átadásra kerülő két fővárosi Euronics mega áruház létrehozását, mert mint hangsúlyozta, nemcsak nagyobb alapterülettel, hanem az eddiginél szélesebb kínálattal tudnak előrukkolni.

Fajcsi Róbert kereskedelmi igazgató hozzátette: a nagyközönség előtt augusztus 10-én megnyíló budaörsi és budakalászi Euronics mega áruházban kiemelt szerepet kapnak a magas kategóriás termékek, illetve a széles választékban megtalálható filmek, játékszoftverek és telefonok. Jelentős, már az idén egymilliárd forint fölötti árbevételre számítanak a két új egységben.

Mindkét új Pest megyei áruházban 44 ezer cikkből álló kínálat, s 30 főnyi személyzet várja a vásárlókat.

A veszprémi székhelyű Vöröskő Kft-t tulajdonosai magyar személyek. A hódmezővásáhelyi Bravotech Kft.-vel közösen létrehozott Euronics Műszaki Áruházlánc révén 2001. áprilisában csatlakozott az Euronics International Ltd. nemzetközi beszerzési társuláshoz.

A Kft. jelenleg 62 üzlettel rendelkezik Magyarországon – főként a Dunántúlon és a keleti régióban. 700 dolgozót foglalkoztat forgalma 2010-ben elérte a 19 milliárd forintot.”

Forrás: Ingyen MTI

Néhány kapcsolódó hír:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!