Mozgásba lendülnek a fotók – újra divat az animált GIF

movinGIFphoto-cocorochaCom

Fotó: Cocorocha.com

A régitől jócskán eltérő módon alkalmazva kezd újra divatba jönni az animált GIF. Nem csoda, hogy a HVG.hu szerkesztőségének kísérletező kedvű munkatársai is felvették az eszköztárukba. Ahogy azt nem hittük, hogy a mára divatját múlt animált GIF-ben ennyi lehetőség van, úgy azt sem tudtuk, hogy ennyi gond lehet egy régóta létező szabványos formátummal.

Az anim GIF újraéledő divatjáról már Jamie Beck blogja, és a Rosching nyomán a Spottr is beszámolt. Évek, sőt évtizedek kellettek, hogy az egykor minden weboldalt csicsás kavarodásba vonó animált GIF-ek végre eltünjenek a webről – és helyüket a legalább ilyen zavaró Flash bannerek vegyék át. Erre most néhány kreatív ember újra feltalálta nekünk a mozgó képet. Szerencsére nem csak a mozgást és villódzást sikerült nekik felfedezni, de már értéket is sikerül közvetíteni vele. Kedzi reneszánszát élni a régi új eszköz, amihez végre úgy fest, sikerül megtalálni a megfelelő, és értelmes felhasználást. Az új anim GIF kezdeményezés technikailag teljesen a régi nyomdokain halad, ugyanazokat a lehetőségeket használja ki, mint amivel régen villogtak a feliratok, kacsintgattak ránk mindenféle animált figurák, és egyes oldalakon a smiley-k még ma is teszik.

movinGIF-iPad-photoHernadiLevente

Fotó: Hernádi Levente/HVG.hu

Az új tartalom viszont üdítően más, és amitől különleges, hogy igényes. Mikor az anim GIF-ek első hulláma elérte az Internetet, jobbára szögletes egerekkel, méginkább billentyűzetekkel farigcsálták az emberek a pixeleket, és a viszonylagos hasonlóság volt a siker mércéje. Ma meg már a valósághű fotók részletgazdagságát próbáljuk mérni ezer féle skálán. Az új animGIF tehát már nem ragad le a buta piktogrammok egyszerű giccses mocorogtatásánál a képernyőn. Helyette a minőségi, és igényes fotókhoz kíván valami többletet hozzátenni, lehetőleg pont a természetességet és az élethű hatást fokozva. Mindezt nem hivalkodóan, csak finom, szinte alig észlelhető részletként.

Nem csoda, hogy a módszert HVG.hu-nál is felfedezték, és legújabb táblagépekkel foglalkozó anyaguk – amit talán technológia reklámnak mondhatnánk – anyagukban alkalmazták. Már csak azért sem csoda, mert már akkor éreztem, hogy jönni fog valami hasonló lépés, mikor Hernádi Levente blogján első alkalommal olvastam erről. Az pedig csak hab a képzeletbeli (de mindenképpen animált) tortán, hogy épp aznap törtem a fejem én is egy anim GIF-es fotó projekten, mikor a HVG.hu-n Levi anyagát megláttam. Persze a saját terveimtől ez nem fog eltántorítani. A blogján vázolt körülményes technikai akadályok már inkább esélyesek lehetnek erre. De majd meglátjuk, mikor és mit sikerül ebből kihoznom. Addig meg csodáljuk együtt, másoknak milyen képeket sikerült életre kelteniük.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!