Megjelenhet az Aperture iPadre?

AppleApertureTouch patentlyApple Megjelenhet az Aperture iPadre?

A szabadalom illusztrációja

Korábban már volt egy ámokfutásom hasonló címmel, amit volt, aki akkor túl komolyan vett. De most úgy fest, kezdik egyre többen komolyan gondolni….mégis lehet Aperture iPadre?

A magam részéről továbbra is nehezen hiszek benne, hogy az Aperture – akár könnyített funkciókkal is – képes legyen egy iPaden futni. Főleg mivel saját tapasztalatom szerint még egy 27″ iMacen is küzdelmes tud lenni a működése. (Komoly hanyagság a részemről, hogy a MacBook Air-en még csak ki sem próbáltam, hogy fut, pedig ha valami, akkor ez igazán képes lenne tesztelni az Air képességeinek korlátait)

Nemrég minden esetre a Patently Apple nyomán szárnyra kapott az angol nyelvű szakoldalakon, hogy egy 2009-es Apple szabadalom alapján levezetve nem kizárható, hogy az iMovie utánaz Aperture lehet a következő komoly szerkesztő program, ami elérhető lesz iPadre is.
A szabadalom olyanokról ír, hogy különféle alkalmazások kezelőszerveivel a felhasználó hogyan tud interakcióba lépni, illetve hogy azok lebeghetnek más képernyő elemek felett, vagy azok a képernyő szélére dokkolhatók egy eszköztárként.
A találmányi védjegy beadvány szövegezése nem utal sem képszerkesztőre, sem az Aperture programra, ugyanakkor az illusztrációként csatolt magyarázó ábrán alul elhelyezkedő filmcsík, felette egy nagyobb kép, és felette lebegő információs modulok igencsak hasonlítanak az Aperture megközelítéseire.
Hogy mindez vajon iPaden futó appot sejtet jobban, vagy inkébb sugalmazza, hogy a jövőben az iMacek és MacBookok is érintőképernyőt kaphatnak, vagy hogy egyáltalán megvalósításra váró szabadalomról van szó, vagy csak a bizotonság kedvéért üzleti okokból levédett ötletről, az egyelőre rejtély.

Az Aperture 3 március vége óta érhető el kedvezményes áron a nem sokkal előtte megjelent Mac App Store-ban. De vannak akik úgy gondolják, hogy az iPad változat akár már a jövő hónapban megjelenhet az Apple fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n. Ha tényleg így tennének, az akár remek lehetőség is lehetne, hogy a korábbi árelőny után most ismét beelőzzék az Adobe Lightroom 3-át.

Bár gyorsan hozzá teszem, hogy én a sebesség nem kis előnye miatt inkább a Lightroomot használom.

Értesülj a hasonló bejegyzésekről! Kövess FacebookGoogle+ és Twitter segítségével!

Címkék: , , , , , ,

  • http://www.vinczevilmos.hu Wilmos

    Esküszöm, nem tudtam, hogy Te is felfigyeltél a hírre…:) Persze, ha már ilyen ritkán járok erre, legalább a facebook-ot figyelhetném:)
    Rob Galbraith-tól olvastam, ez a Patently nem tartozik a kedvenc honlapjaim közé…

    Én egészen biztos vagyok benne, hogy lesz Aperture az iPad-en (100%), de az idén még talán nem. Azt hiszem, azt tippelném, hogy előbb lesz az Ap-nek iOS változata, mint hogy touch-display-t kapjon egy Mac. De hát senki sem tudhatja.

    Az, hogy ma délután tipikusan mekkora teljesítményű egy gépkategória, nem meghatározó. Egy iPhone teljesítménye mind műveleti sebesség, mind tárhely, mind használhatóság szempontjából sokszorosa a Tungsram-ban kb. 1986-1990 között üzemelt ICL márkájú többszobás mainframe számítógépének. Annak induláskor 2MB háttértára volt, az én telefonomnak 32GB… ja, és azt egy talán 10 fős osztály kezelte.

    Az Aperture és a Lightroom közötti sebességkülönbség ma már nüansznyi, és pillanatnyilag nem mindenben a Lr a gyorsabb. Az Aperture borzasztó sokat fejlődött a 3.0 és a 3.1.2 közötti, nem is tudom már hány verzióváltás során. A 3.0 katasztrofális volt. A 2.xx pedig még annál is rosszabb. A mostani már le se fagy óránként, teljesen stabil.

    Nagyon megértem, hogy egy szakmai felhasználó nem váltogathat egy ilyen munkeszközt évről évre – így hát az Ap egy időre nagyon sok fotósnak ki is lopta magát a szívéből.
    Én elég sokáig és alaposan teszteltem őket egyidejűleg, funkcióról funkcióra. Van is róluk egy kétrészes, fotós baráti körben sokat kritizált összehasonlítás az Ap-blogomban.

    Azt is gyanítom, nem lesznek azonosak a funkciói az iOS Aperture-nek a Mac-es változatéval. Azért a Photoshop Express-nél talán komolyabb lesz, de első nekifutásra biztos, hogy lesznek benne egyszerűsítések.
    És persze szerintem az is kéne hozzá, hogy az iPad önálló számítógéppé váljon, ne kelljen neki egy Mac/PC “anyahajó”, tudjon kezelni tetszőleges szabványos perifériákat (USB < kártyaolvasó, fényképezőgép)…

    Egyébként a szabadalmi ábrán a dokumentumablak OS X -re emlékeztet (bal felső 3 gomb) és az ablak címsorában az áll, hogy "Aperture"… és az egész mégse jelent semmit, mert ezek csak szimbolikus ábrák.

    De azért érdekes eljátszani a gondolattal.