Tízezer óra gyakorlás tesz valakit mesterré

Clock bushes photoEuroMagicFlickr Tízezer óra gyakorlás tesz valakit mesterré

Fotó: EuroMagic/Flickr

Tízezer óra gyakorolással bárki tehetségessá válhat. A HVG cikkében emlegetett kutatás kimutatta, hogy tízezer óra gyakorlással bárki mestere lehet választott területének.

“Gyakorlat teszi a mestert.” – népi bölcsesség

A tehetség nem is számít?
Sokak számára meglepő, hogy a kutatás szerint a tehetség és egyéb örökölhető adottságok egyáltalán nem számítanak. A kutatás nem talált dokumentálható nyomot, ami arra utalna, hogy léteznének kivételes tehetségek, akiknek kevesebb gyakorlás is elég ugyanannak az eredménynek az eléréséhez. Sőt olyanokat sem találtak, akik befetették a kulcs fontosságúnak talált 10 ezer órát, és mégsem járt volna eredménnyel.

Minőség és mennyiség
Természetesen a kutatás alapjául szolgáló felmérés is hangsúlyozza a képzés fontosságát. A vizsgálatban részt vevő alanyok mindd valamilyen képzési programban, szakiskolában, vagyis megfelelő szakmai felügyelet alatt végezték a gyakorlást. Hiszen a céltalan, és ellenőrizetlen gyakorlás magában nem elegendő. Szükség van a megfelelő szakmai kotrollra is, ami a megfelelő irányba tereli az embert, és segít, hogy a megfelelő dolgokat gyakoroljon be.

Mit gondoltok, a fotózásban is a gyakorlás óraszáma lehet a döntő, vagy inkább a készült képek száma?

UI: A felhasznált képért köszönet a készítőnek EuroMagic/Flickr

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , ,

  • http://blog.webmeszler.hu/ Csabicsekk

    Szerintem ez nagyjából reális lehet, de ezt olyan ember tudná megerősíteni, aki túl van már 10.000 fotózással töltött órán. (Ide vesszük a számítógép előtt utómunkákkal töltött órákat is?)

    Nem hiszem, hogy az elkészített vagy csak a megtartott képek száma lenne a döntő. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy a képeim darabszáma nem mutatója annak, hogy fejlődtem-e közben vagy sem.

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Egyetértek, a mennyiség szerintem sem meghatározó. Sőt, ahogy igyekeztem a szövegbe is beleírni, szerintem önmagában az órák száma sem…

  • http://www.zolten.fotosblogja.hu Kutasi Kovács Zoltán

    Tízezer óra gyakorlással nem mester lesz, hanem középszerű.
    Ha ehhez hozzájön a tehetség, akkor benne lehet a pakliban, hogy egyszer mester lesz az illetőből.
    Nem ismerem az adatokat, de úgy vélem ennek akkor lenne értelme, ha a lemért emberek nem tudnák, hogy egy kísérletben vesznek részt. Az ok végtelenül egyszerű: Ha kontroll alatt tartanak minket -és itt most mindegy, hogy miről van szó- sokkal jobban figyelünk a saját tevékenységeinkre.

  • Szabolcs

    régóta gyanítom,hogy igaz a mondás, miszerint a zseni szorgalom.
    Végre egy megerősítés. Viszont a szorgalmasság eredője sokminden lehet, hiszem,a legideálisabb eset nyilván ha ez az érdeklődés (lehet még félelem, megfelelés, bosszú és megannyi más motiváció),de persze én szeretem azt képzelni h a Föld egy nagy játszótér ahol persze viselkedni kell,de mégiscsak egy játszótér:)

    Völgyi úrnak pedig köszönet, nagyon jó a blog!