Fotósokat is díjaztak a Magyar Sajtó Napján

12pont

A szabad magyar sajtó első terméke: a 12 pont

A Magyar Sajtó Napját 1990 óta ünnepeljük március 15-én, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékét: a Tizenkét pontot és a Nemzeti Dalt.

A Magyar Sajtó Napja alkalmából hagyományosan számos szervezet ítéli oda sajtó díjait az általuk imagaslónak ítélt teljesítményt nyújtó újságíróknak. A díjak átadására általában a nemzeti ünnepet megelőző napokban kerül sor.
Ennek többek közt egyik oka, hogy március 15-e, mint a legtöbb ünnepnap a sajtó munkatársai számára ugyanolyan – ha nem sűrűbb – munkanap, mint a többi, tele tudósításra, élő közvetítésre váró ünnepi eseményekkel, és a másnapi újságok lapzártájával.

Idén is átadták a MUOSZ sajtódíjait, melyet fotó területen Nagy Zsolt Szolnok megyei fotóriportert díjazták. Schmidt Andreát, a Délmagyarország fotórovat vezetőjét pedig helyi sajtódíjban részesítették Szegeden. A Vas Népe nívódíját pedig Szendi Péter fotóriporter kapta.
A tavalyi évvel ellentétben nem ítélték fotográfusnak oda a Kossuth-díjat, viszont miniszteri kitüntetésben számos más ismert és elismert művész között idén is részesültek fotóriporter kollégák:

  • A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő fotóművészeti tevékenységéért Balogh Rudolf-díjat adományozott: Móser Zoltán fotóművésznek, Sopronyi Gyula fotóriporternek, Szamódy Zsolt fotóművésznek
  • A nemzeti erőforrás miniszter kiemelkedő újságírói tevékenységéért Táncsics Mihály-díjat adományozott Bánkúti András fotóriporternek (Heti Világgazdaság)

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék