Homérosz esete a fejetlen trójai fa lóval

Fejetlen fa ló a színpadon
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Ilyen, amikor egy színházi világítástechnikus elfelejt egy 8 méteres falovat bevilágítani. Szegény állat elveszti a fejét, a fotózás az értelmét, csak nehogy a fénytechnikus ágyába kerüljön a levágott lófej…

Kínunkban levágott lófejekről, és kilógó lólábakról humorizáltunk, amiért az egyébként remek és látványos Trója táncjáték kulcs képét nem lehetett normálisan elkészíteni, mert valaki elfelejtette a faló fejét megvilágítani.
A közönséget persze nem zavarta, ők tudták, hogy mit látnak, talán valamennyire még látták is a színpad fényei közt kirajzolódni a beszivárgó eszköz kobakját. De nekünk fotón megörökíteni nem sikerült, mert képileg sajnos nehezen értelmezhető egy színpadkép egy hiányzó fejű lóval. Ugyanígy nehezen értelmezhető egy képgaléria a Trója című táncdarabról, ha egyetlen kép sincs benne az ikonikus lóról, ami egymagában szimbóluma az egész homéroszi történetnek.

Ráadásul a nyomtatott sajtó nem is galériában gondolkodik, mint a legtöbb online lap. A nyomtatott sajtóban csak egy kép jelenik meg – ha megjelenik – a trójai darab kapcsán pedig ennek törvényszerűen a fa lóról kellene készülnie, mert az A kép, ami képes az egész történetet mindenki számára egyetlen könnyen értelmezhető fotón kifejezni….bár jelen esetben inkább lefejezni…

Hálátlan szerep, amit Homérosz a világosító rám osztott, hogy erről a botlásról írjak fotók mutogatása és a fa ló szép kidolgozottsága, vagy a táncosok káprázatos tehetsége helyett. De ha már sehol máshol nem szerepel az Anatólia Tüze tegnapi előadásáról készült képek mellett, hogy miért nincs kép a lóról, amit nyilván minden képszerkesztő – teljes joggal – hiányol, nos ezért. Nem csak a fotósok közt lenne érdemes úgy köszönni, hogy jó fényeket, színházi berkekben is elkélne…

Troy by Fire of Anatolia – Images by Attila Volgyi

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!