Fotózni egy majom is tud

Ad 3-216x303 (A4).indd

98,5%-ban azonos DNS és lelkesedés a fotózás iránt

Nagyjából ezt sugalja a Focus on Imaging kiállítás ezévi plakátja, melyen a Suzy nevű csimpánz vigyorog kezében egy Canon géppel. De mi rejlik a plakát mögött?

Mint a British Journal of Photography írja, a képválasztás egyelten furcsa fintora, hogy az ezévi Focus on Imaging kiállításról pont a Canon marad távol. Mint a lap írja egészen két héttel a kiállítás előtt még úgy volt, hogy részt vesznek rajta, de nagyjából az utolsó pillanatban felülbírálták a marketing stratégiájukat, és úgy döntöttek, hogy mégsem vesznek részt az Egyesült Királyság legnagyobb fotográfiai kiállításán. A rendezvényen egyébként az érdekelt fényképezőgép és tartozék gyártók mindegyike részt vesz minden évben, és a Canon kivételével nem volt ez máshogy idén sem.

A döntés nyilván kapcsolatban áll azzal, hogy a Canon világszerte számos saját rendezvényt tart, és épp tavaly októberben indították el Londonban a Canon Pro Photo Solutions Show rendezvényt, ami a Canon termékei köré szervezve mutatja be a különféle kiegészítő gyártókat és termékeiket, jobbára teljesen kizárva a konkurens fényképezőgép gyárakat.

canon-at-focusONimaging

Canon stand a tavalyi kiállításon

A szerdán végetérő Focus on Imaging kiállítás honlapja egyébként változatlanul a tavalyi monumentális Canon stand, és a körülötte álló még nagyobb tömeg képével nyit. Sőt nem csak a belső oldalak dizájnjában szerepel több helyen a Canon könnyen felismerhető logója, hanem a galéria képei közt is, ezzel rögtőn egyértelművé téve, hogy bizony ezek nem friss képek, hanem mind egy évesek.

Hogy a Suzy majmot ábrázoló plakát ötletét pontosan milyen mögöttes mondanivaló ihlette, arról nem szól a fáma. A plakát szövege, hogy Suzy 98,5%-ban osztozik velünk a DNS-ében, és a fotózás szeretében is. De hogy 98,5%-ban F8 blendén fényképez, az talán valahol rejtett fricska, vagy utalás lehet a fotózás rohamos népszerűsödésére is – arra a közönségre, akik vélhetően a kiállítás fő célközönsége is – illetve, hogy a fotós munkáról egyre többen gondolják úgy, hogy nem más mint csak a gombot nyomni.

A szervezők közleménye csak annyit közöl erről, hogy a plakátról nem egyeztettek a Canonnal, mint ahogy nem szoktak egyeztetni más gyártókkal sem, ha a hirdetésen saját felszerelését használó fotóst ábrázolnak. Hozzáteszik, ha mindenkivel egyeztetnének ilyesmikről, akkor sosem készülnének el a kreatív anyagaik.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!