Teljes a Beyond the Still video projekt

Vincent-Laforet-beyond-the-stillLezárult a Canon és Vincent Laforet közös kezdeményezéseként életre hívott videó projekt. Teljes a hét fejezetből álló folytatásos történet.

A Beyond the Still névre keresztelt kezdeményezés hasonlít a régi gyerekjátékohz, mikor mindenki felír egy lapra egy szót, ami ugyanazzal a betűvel kezdődik, amivel az előző végződik. A kooperatív történetírás végére pedig általában valami egészen bizar sztori szokott kialakulni.
Valahogy így történt a Beyond the Still projekttel is. Laforet kapott a Canontól egy képet, ami megihlette és ezt nyitóképként alkalmazva leforgatta saját kisfilmjét. A pályázók pedig az előző film záró képét nyitóképként használva fejezetről-fejezetre folytatták a történetet új irányokba terelve a filmsorozatot. A legutolsó, nyolcadik fejezet pedig az összes alkotó együttműködésével alkotta meg, hogy együttműködésben készüljön el a közös lezárás.

A projekttel az első fordulók idején még én is foglalkoztam itt a blogon, majd ahogy egyre elterjedtebbé vált a DSLR videózás, egyre inkább hanyagolni kezdtem ezt a témát. Úgyhogy külön köszönet az Origo Fotónak, amiért jelezte a Facebookon, hogy lezárult a projekt.
A kezdeményezés nem titkolt célja természetesen a Canon HD videót rögzítő fényképezőgépeit (egyre több van) reklámozni. A választott filmpályázatos megoldás viszont nem csak megmozgatja a kreatív alkotókat, és hirdeti, hogy filmezni lehet a tükörreflexes fényképezőgépekkel, hanem egyúttal egy technikai, minőségi színvonalat is mutat példaként.

Reméljük, hogy ez a példa ragadós lesz, és az igényes, alaposan elkészített, felépített, kidolgozott, és nem utolsó sorban bevilágított, megvágott filmek fognak elszaporodni. Bízom benne, hogy ha sok hasonló példa kerül a HD eszközökkel filmezők elé, akkor egy nap talán sikerül nézettségben, kattintás és darabszámban is felülmúlniuk a YouTube-on is a ma még többségben levő homályos, remegő kézzel felvett, szemcsés, zajos, kaszálós vágatlan, átgondolatlan, sőt gyakran értelmetlen videókat.
Tudom, azoknak is van szerepe, jelentősége, helye meg ilyenek. De a videókról ugyanazt vallom, mint a fotókról: van még hova fejlődni, és a kínálat minősége visszahat a kereslet elvárásaira…

The Story Beyond the Still – All Chapters – FINAL COLLABORATIVE FILM from Vincent Laforet on Vimeo.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!