Halálhír, közösség és média – West Balkán

WestBalkan-tomeg-eltaposas-IndexOlvasoiFoto

Fotó: névtelen olvasó/Index

Sokan sokfelől közelítenek a West Balkán szerencsétlenséghez, és még csak meg sem próbálom az események fonalát felvenni, hogy kibogozzam, meghagyom ezt másoknak.

Az események hírének terjedése, alakulása és átalakulása viszont nagyon érdekes, ami jobban is illik a blogomra mint az aktuális hírek, azokat máshol úgyis el lehet olvasni (Index, Origo, Stop, Magyar Nemzet, NOL, Bombahír, Kuruc Info, stb).
Hernádi Levente blogján A nyugat-balkáni közösségi média csúfos szereplését emlegeti, amiért kommentelőitől kap hideget-meleget (bár inkább csak hideget). Levente szerint hibásak a közösségi média szereplői, akik saját kétes információikat a közösségi média révén az éterbe kiáltva egyszerre nagy tömegekhez jutottak el, amik aztán torzító hatással a hagyományos médiába is visszaszivárogtak.

Szerintem a hibás inkább a mérhetetlen mértékűre növekedett hír éhség, amit a világháló és a konkurens hírszolgáltatók állandó versengése csak tovább gerjeszt. Megszoktuk, hogy valamit beírunk a keresőbe, és azonnal információ dömpinget találunk, melyben kedvünkre lubickolhatunk, vagy akár fulldokolhatunk is. Abban viszont igaza van Leventének, hogy  kevesen gondolnak bele milyen (gyakran torzító) ereje van a közösségi médiának.

A hagyományos média
Ugyanezt várjuk a friss hírektől is, de ha mindenhol csak pár mondatos MTI hírt találnak, hamar ráunnak az olvasók. Valamit tehát hozzá kell tenni a tájékozottság élményéhez (de szép is az angol infotainment kifejezés – informálva szórakoztatás). Persze, hogy minden lap odaküldte a tudósítóit – akárcsak Devecser vagy más katasztrófa esetében – és mindenkire komoly nyomás nehezedett. Mindent megtudni, mindent azonnal közölni, mindig újat mondani, és előbb mint a konkurencia. Percről percre új információval szolgálni egy olyan helyzetben, ahol lassan kerülnek elő információk, bizony nem könnyű. Nem csoda, hogy a rendőrség, és senki nem akar nyilatkozni, amíg nem tud semmit, a sajtó viszont kénytelen, mert valamit mondani kell.

Ilyenkor jön kapóra a hagyományos sajtónak a lapzárta. Ha kész a másnapi újság, utána már nem hír a hír, legalábbis van idő kivárni a fejleményeket a következő lapzártáig meg sokminden kiderülhet. Online médiában viszont nincs lapzárta, minden perc számit.

A közösségi média
Az Internetet szokás volt egy időben hatalmas kérdőjelekkel kezelni, mert az Internetre bárki bármit feltehet. Az idők előrehaladtával egyre könnyebb lett bármit feltenni, mégis egyre inkább zárójelbe kerül a feltételezés, hogy ami a neten van az nem biztos, hogy minden igaz. Sőt a hagyományos médiában egyre nagyobb divat az a forrásmegjelölés, hogy “Forrás: Internet”, pedig konkrét oldalt és forrást is meg lehetne adni, csakhát az reklám, meg ugye ahhoz tudni is kéne, márpedig ritkán törődnek vele.

A közösségi média működésénél fogva pont annyira hiteles, mint a pletyka, hiszen ponotsan erről van szó. Természetes személyek egymásnak adnak át véleményeket, benyomásokat, vélt vagy valós információkat, bármilyen hitelesítés nélkül. Az információkat pedig az hitelesíti a másik számára, hogy ismerőstől hallja, ugyanakkor az ismerős személye nem feltétlenül garancia semmire. A pletyka pedig terjed. A világhálónak köszönhetően fénysebességgel.

Gyakran zavart okozva és kételyeket támasztva a hagyományos információ áramlás rendszerébe. Hogy vajon tényleg volt késelés a West Balkánnál? Tényleg a hatóság próbálja eltussolni?

Ki a hibás?
Hogy mindez a közösségi média hibája lenne? Vagy talán a gondatlan újságíróké? Nem hiszem. Nem a jószándékú, vagy esetleg zavarodott Twitterező, Facebookoló, és nem is a hanyag, nemtörődöm vagy éppen kapkodó újságíró a hibás. (Szerintem persze.)

Inkább az a felgyorsult, és felületessé vált média fogyasztási szokás, ami erre az infó hajhászásra késztet mindenkit. Mindent akarunk és mindent azonnal. Egyre többet egyre nagyobb tempóval. Nincs hűség, nincs türelem, és egyre fogy a hitelesség iránti igény. Csak a hír éhség marad. Lényegében mi olvasók hajszoljuk bele a szerkesztőségeket, az újságírókat, és persze saját magunkat is a hírverseny esztelen fokozásába.

Ahelyett, hogy kicsit hátralépnénk, megvárnánk, hogy milyen kép rajzolódik ki az összegyűlt információkból, kivárnánk a végeredményt, helyette mint mindent azonnal tudni akarunk, minden lépésről tájékoztatást akarunk. Emiatt mindenki (tisztelet a kivételnek) csak az információ morzsák gyűjtésére és továbbítására koncentrál. Hírtermelő és médiafogyasztó oldalon is. Mintha az összkép, már senkit nem is érdekelne, csak az információk gyors forgása, fogyasztása.
Ezt a rohamosan fokozódó hír éhséget pedig nem lehet máshogy kielégíteni, csak a szakmailag egyébként kötelező kettős elelnőrzések, és hitelesítési folyamatok leegyszerűsítésével, vagy vérmérséklet szerint akár teljes kihagyásával. Így meg lehet nyerni a hírversenyt, csak közben könnyen elvész a hitelesség.
Aztán ha az olvasó már megunta az aktuális forró témát, mert már telítődött a hír áradattal, akkor nem foglalkozunk tovább a történettel, mehet a süllyesztőbe.

Kiegészítés: idő közben a Média Blog is foglalkozott a témával, és linkel Levente blogja mellett pár más oldalt is, ahol érdekes adalékok olvashatók:

Kérés a kommentelőkhöz: Az ügyet politikai, faji és kriminológiai szempontból itt ne firtassuk, megvannak erre a megfelelő helyek, fórumok, stb. Ezen a blogon maradjunk a történet kommunikációs vonatkozásainak vizsgálatánál!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék