Jön az iPhone mobil hotspot

iPhone-Personal-hotspot

Az Android rendszer eddig is nyújtott ilyet, de az új iOS verzióval az iPhone tulajdonosok is tudnak majd mobilnetet megosztani wifin keresztül. Persze ettől még lehet értelme a MiFi jellegű külső eszközök használatának is.

Mint a BeszeljukMac és Handras blogja is megírta, az iPhone alkalmlajazás fejlesztők számára közelmúltban kiadott új iOS verzióban sok más hasznos opció mellett már megtalálható a mobilinternet WiFi-n történő megosztásának lehetősége is. Már csak az a nagy kérdés, hogy mindez mire jó, és mire nem.

Mikor annak idején a MiFi-ről írtam is felvetődött többek részéről a kérdés, hogy mi szükség egy plussz kütyüre a mobil Internet eléréshez, hiszen a telefon is használható erre. A válasz egyszerűnek tűnik, de összetettebb.

Egyrészt az iPhone eddig nem tudta, és az új funkció megjelenése elé még könnyen akadályt gördíthetnek a telefon szolgáltatók, akik megtehetik, hogy a megosztáshoz nem járulnak hozzá. Persze az Android rendszeren és a feltört iPhone készülékeken eddig is létezett ez az opció, ezért talán ettől kevésbé kell tartani, és tulajdonképpen eddig sem értettem, hogy az Apple miért nem tette be az iPhone-ba ezt a funkciót, mikor a Macek mindig is meg tudták osztani az Internet kapcsolatukat más gépekkel.

Sokkal erőteljesebb érvnek érzem az iPhone hotspot használata ellen az akku élettartamát. Bár Handras tesztelte az iPhone 4-en, hogy mennyira bírja a telefon szuflával. Az ő tapasztalata, hogy egy óra aktív net megosztás mindössze 15% akku időt vesz el az embertől. Ez egyrészt bíztató, másrészt viszont én továbbra is idegenkedek tőle, hogy minden funkciót az iPhone-ra bízzak. Talán csak mert nem álltam át az iPhone4-re, és a régebbi modell akksija kevésbé bírja. De én a telefont használom órának, levelezésre, jegyzetelésre, navigálásra, és még egy sor más dologra is, amik mind merítik az eszközt. És ha lemerül, onnantól telefonon sem vagyok elérhető (az okostelefonok átka).

Minden esetre én örülök, hogy megjelenik a wifi megosztás lehetősége az iPhone OS-ben, mert praktikus, kényelmes, és egy-egy gyors e-mail, vagy épp fotó elküldéséhez hasznos megoldás lehet. De ahogy valaki felhívta rá a figyelmet, sokkal inkább arra lesz jó, hogy egy töltőre dugott iPhone megossza a nyaralóban a mobil netet a családnak, mintsem hogy ez legyen az állandó net forrásunk midenféle egyéb eszköz számára. Én azért egyelőre nem fogom leépíteni a MiFi használatát.

Kiegészítés1: sajnos a hotspot funkció csak iPhone4-nél működik, így akinek régebbi készüléke van (mint nekem), az nem tud majd élni vele.

Kiegészítés2: Idő közben nekem is lett iPhone4-em, sőt működik a megosztás is, de azért a telefon előfizetésemen kevesebb net forgalom keret van, mint a mobil internet előfizetésemen. Sajnos ugyanez a net megosztási funkció nem áll rendelkezésre az iPad és iPad2 készülékeknél, csak az Új iPad néven futó harmadik generációs Apple tablet és az utána következők, így az iPad Mini is tudja. Ezeknek komoly előnye az iPhone net megosztásával szemben is, hogy az iPad akkuja jóval tovább bírja, mint bármelyik okostelefon.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!