Újabb változás a Sajtófotó Pályázat zsűrijében

Sajto-Foto2010Az idei sajtófotó pályázat minden eddiginél érdekesebben alakul. Az első változás a zsűriben még a nevezések lezárása előtt megtörtént, most pedig egy újabb zsűritag cserélődött le. Ezen kívül az újonnan bevezetett nevezési díj fényében a pályázati anyagok száma is jelentősen eltért a korábbi évektől.

Demecs Zsolt az MTI fotórovatának vezetője a nemzeti hírügynökségnél január 1-el kezdetét vett változások miatt lépett vissza még a pályázat nevezésének lezárta előtt, és helyette a National Geographic Magyarország vezető szerkesztője Ifj. Vitray Tamás ült be a zsűribe. Most pedig a zsűri egyik külföldi tagja, Marián Pauer jelezte a szervezőknek, hogy betegség miatt nem tud részt venni a zsűrizésben. Helyette az Index fotóriportere, Barakonyi Szabolcs fog zsűrizni, aki maga is volt már a pályázat djazottja.

Mint az már a nevezések lezárásakor is jól látható volt, idén – vélhetően – a nevezési díjak bevezetése miatt kevesebb pályázó küldte be képeit. Mint az a pályázat honlapján olvasható, 323 pályázó regisztrált, és a tizenhárom kategóriában összesen 8548 felvételt küldtek be. A tavalyi pályázatra az akkor közölt adatok szerint mintegy kétszázzal több alkotó, összesen 535 pályázó 12493 képet indított a versenyen.
Az egyes kategóriákba nevezett képek száma a korábbi évekhez hasonlóan nagyjából kiegyensúlyozottnak tűnik az egyedi kategóriák között, egyedül a sport kategóriába nevezett képek száma nőtt, a társadalomábrázolás egyedi kategória viszont visszaesett, derül ki a pályázat honlapján megjelent hírből.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!