Ezért nem venném meg: Samsung Galaxy Tab


 Ezért nem venném meg: Samsung Galaxy Tab

Fotó: Gizmodo

A közelmúltban a T-Mobile jóvoltából próbálgattam egy darabig a Samsung iPad killer tabletjét. Nekem akkor sem kéne a Galaxy Tab, ha olcsóbb lenne az iPadnél (de nem az).

Az Indexnél már több írás is megjelent róla (bár messze nem annyi, mint az iPadről), és nekem annyira elfogultnak sem tűnik, mint amennyire Handras kikelt magából ellene. Engem kifejezetten meglepett, hogy az iPhone 4 körüli botrányok óta kifejezetten Apple ellenesnek tűnő Gizmodo sem lelkesedett érte. Már a címükben is roncsnak titulálják, a konklúzióban pedig a lehető legrosszabb kompromisszumnak nevezik, ami mindenből csak a hátrányokat örökölte.

Apple számítógép, iPhone és iPad használóként nyilván elfogult vagyok a kérdésben, ehhez nem sok kérdés férhet. De azért talán lehet valami a véleményemben. A bővebb részletek előtt viszont előre bocsátom az örök igazságot: nem nekem kell tetszenie, hanem annak aki meg akarja venni. Próbálja ki mindenki, alkosson saját véleményt, és ha tetszik, az igényeinek megfelel, akkor használja egészséggel és elégedetten. Én maradok az iPadnél.

Méret
A Samsung főleg a 7″-os zseb mérettel próbál hódítani. Nyilván ezért kezdődik azzal a reklámja is, hogy reklámarcunk előkapja a zakója zsebéből. Kár, hogy nem érzem triviálisnak, hogy mindenkinek van 7″-os zsebe, amibe a készülék belefér. Sajnos a tesztnek ezt az egyre inkább sarkallatosnak tűnő részét kihagytam, hogy belepróbáljam különféle ruhák zsebébe a készüléket. Minden esetre kicsit olyan húzásnak érzem, mint amivel annak idején a Sony árulta az első szalagos Walkmaneket. Ugyan senki zsebébe sem fértek bele, a Sony ügynökök és reklámemberek méretre gyártott zsebbel hirdették, hogy elfér az.
Az iPad 10″ (csak 9,7″) képernyője számomra sokkal kényelmesebb használati élményt nyújt. Élvezetesebb rajta a képek lapozgatása, a videó nézés, böngészés, és lényegében minden művelet. Még akkor is, ha a fele akkora képernyőn a Samsung hasonló mennyiségű képpontot zsúfolt össze.
Tény, hogy én az iPadet főleg a mérete miatt nem szívesen viszem ki a lakásból, inkább otthoni számítógép mentesítő eszköznek tartom. De igazán a Samsung Tab sem annyival kisebb, hogy csak úgy zsebrevágva vigyem magammal. A használhatósága pedig nem annyival sokrétűbb, hogy ez indokolna más döntést.

Böngészés
Alighanem a tabletek legfőbb funkciója az Interenten böngészés. A Galaxy Tab ezt érdekesen valósítja meg. Egyik legfőbb újítása, hogy az Android legújabb verziójának köszönhetően képes Flash oldalak megjelenítésére is. Többen panaszkodtak rá, hogy az Androidos okostelefonok csak hirdetik, hogy képesek flash megjelenítésre, de valójában az instabil, akadozó és fagyásokra hajlamos. Sőt még az elfogultnak tartott Index teszt is ezt mondja.
Nekem a rövid teszt alatt nem volt semmi gondom a Flash oldalak megjelenítésével. A kezelésük már problémásabb volt, mivel a flash oldalak előszeretettel építenek az egér mozgását követő animációkra, a tableten viszont nincs egérmozgás (sőt egér sem), így csak a kattintások használhatók. Amelyik oldalnál ez nem gond, az egész jól használhatónak tűnt rajta. Bár túlzottan mély, több órás flash tesztelésbe nem bonyolódtam. Már csak azért sem, mert magukat a flash oldalakat nem szeretem, de az ezekkel kapcsolatos egyéb fenntartásaimról majd egy külön írásban…
A flash oldalak használata egyébként majdnem gyorsabb, és kezelhetőbb volt, mint maga a böngésző. A HTML oldalak görgetése és nagyítása ugyanis érthetetlenül lassan, akadozva működött. Nem kizárt, hogy az oldalba ágyazott kisebb flashek, vagy egyéb tényezők miatt. Lehet, hogy csak azért, mert valamilyen beállítás rosszul volt megadva. Talán szokni kellett volna a kezelőfelöletet is. De akinek pár percre kölcsönadtam, ugyanezeket szűrte le, míg ugyanennyi idő alatt az iPadet gördülékenyebbnek és ergonómikusabb kezelésűnek találta.

Felépítés
Az iPad alu házával szemben a Samsung műanyag burkolatot használ, Apple megjelenésű tartozékokkal (USB kábel, töltő), és érintőképernyős eszközhöz képest érthetetlenül sok fix gombbal. Ezek egy része a képernyő alsó szélére került. Szemben az iPhone/iPad megoldással ezek nem tapinthatók, fixen elhelyezett szenzoros érintőgombok. Hol világítanak, hol nem. Számomra zavaró a használatuk, túl könnyű mellé nyúlni, túl nehéz eltalálni, útban vannak, ha csak zékben tartani akarom a készüléket.

Alkalmazások
Nyilván nem ártott volna alaposabban beásnom magam az alkalmazáskínálatba, és az Android Marketplace megismerésébe. De az jócskán elvette a kedvem a dologtól, hogy némelyik (iPadről már ismert) alkalmazás telepítése nehézkes volt. Érthetetlen, hogy miért nem települt, mikor az Install gombra kattintottam, miért kellett újra és újra próbálkozni vele, és hogy később miért ment ugyanezzel a módszerrel már elsőre is.
Ezt leszámítva nyilván az alkalmazáskínálat hasonló lehetőségeket hordoz, mint az iPhone/iPad esetében.

samsung galaxy tab photo Ezért nem venném meg: Samsung Galaxy Tab

Fotó: Samsung

Fényképezés
Bár fényképezésre valójában szinte senki nem nagyon akarja használni a tableteket, mégis mindenki leginkább a fényképezés funkciót  hiányolja az iPadből. A Samsung ezt már beépítette. Elég érdekes (értsd furcsa) egy 7″ tablettel fényképezőgépként keretezni a világot. Persze már én is hiányoltam az iPadből, és ha kivitelezhető, miért ne legyen benne. Az egyre népszerűbb Augmented Reality fejlesztésekhez pedig kifejezetten szükséges a kamera minden készülékbe.

Telefonálás
Az iPaden szokás viccelődni, hogy túlméretezett telefon, mégis a Samsung eszközbe került bele ez a vicces funkció. Az Apple tudatosan kihagyta, mivel nem telefonálásra szánták. Nem csoda, hogy a T-Mobile is kénytelen volt külön telefon szolgáltatás nélküli tarifacsomagot kidolgozni hozzá.
A telefon funkció egyébként nem lyan rossz ötlet, hiszen egy BlueTooth headset használatával egészen kellemes megoldás lehet, ha már az ember úgyis magával viszi ezt az eszközt. Bár én azért inkább egy telefon méretű telefont hordanék mindenhová magammal.

Ezért nem venném meg: Samsung Galaxy Tab
http://galaxytab.samsungmobile.com/
A közelmúltban próbálgattam egy darabig a Samsung iPad killer tabletjét. Nekem akkor sem kéne, ha olcsóbb lenne az iPadnél (de nem az).
Az Indexnél már több írás is megjelent róla (bár messze nem annyi, mint az iPadről), és nekem annyira elfogultnak sem tűnik, mint amennyire Handras kikelt magából ellene.
http://index.hu/24ora/?tol=2009-12-13&ig=2010-12-13&cimke=galaxy
Apple számítógép, iPhone és iPad használóként nyilván elfogult vagyok a kérdésben, ehhez nem sok kérdés férhet. De azért talán lehet valami a véleményemben. A bővebb részletek előtt viszont előre bocsátom az örök igazságot: nem nekem kell tetszenie, hanem annak aki meg akarja venni. Próbálja ki mindenki, alkosson saját véleményt, és ha tetszik, az igényeinek megfelel, akkor használja egészséggel és elégedetten. Én maradok az iPadnél.
Méret
A Samsung főleg a 7″-os zseb mérettel próbál hódítani. Nyilván ezért kezdődik azzal a reklámja is, hogy reklámarcunk előkapja a zakója zsebéből. Kár, hogy nem érzem triviálisnak, hogy mindenkinek van 7″-os zsebe, amibe a készülék belefér. Sajnos a tesztnek ezt az egyre inkább sarkallatosnak tűnő részét kihagytam, hogy belepróbáljam különféle ruhák zsebébe a készüléket. Minden esetre kicsit olyan húzásnak érzem, mint amivel annak idején a Sony árulta az első szalagos Walkmaneket. Ugyan senki zsebébe sem fértek bele, a Sony ügynökök és reklámemberek méretre gyártott zsebbel hirdették, hogy elfér az.
Az iPad 10″ (csak 9,7″) képernyője számomra sokkal kényelmesebb használati élményt nyújt. Élvezetesebb rajta a képek lapozgatása, a videó nézés, böngészés, és lényegében minden művelet. Még akkor is, ha a fele akkora képernyőn a Samsung hasonló mennyiségű képpontot zsúfolt össze.
Tény, hogy én az iPadet főleg a mérete miatt nem szívesen viszem ki a lakásból, inkább otthoni számítógép mentesítő eszköznek tartom. De igazán a Samsung Tab sem annyival kisebb, hogy csak úgy zsebrevágva vigyem magammal. A használhatósága pedig nem annyival sokrétűbb, hogy ez indokolna más döntést.
Böngészés
Alighanem a tabletek legfőbb funkciója az Interenten böngészés. A Galaxy Tab ezt érdekesen valósítja meg. Egyik legfőbb újítása, hogy az Android 2.1 Froyo OS-nek köszönhetően képes Flash oldalak megjelenítésére. Többen panaszkodtak rá, hogy az Androidos okostelefonok csak hirdetik, hogy képesek flash megjelenítésre, de valójában az instabil, akadozó és fagyásokra hajlamos. Sőt még az elfogultnak tartott Index teszt is ezt mondja.
Nekem a rövid teszt alatt nem volt semmi gondom a Flash oldalak megjelenítésével. A kezelésük már problémásabb volt, mivel a flash oldalak előszeretettel építenek az egér mozgását követő animációkra, a tableten viszont nincs egérmozgás (sőt egér sem), így csak a kattintások használhatók. Amelyik oldalnál ez nem gond, az egész jól használhatónak tűnt rajta. Bár túlzottan mély, több órás flash tesztelésbe nem bonyolódtam. Már csak azért sem, mert magukat a flash oldalakat nem szeretem, de az ezekkel kapcsolatos egyéb fenntartásaimról majd egy külön írásban…
A flash oldalak használata egyébként majdnem gyorsabb, és kezelhetőbb volt, mint maga a böngésző. A HTML oldalak görgetése és nagyítása ugyanis érthetetlenül lassan, akadozva működött. Nem kizárt, hogy az oldalba ágyazott kisebb flashek, vagy egyéb tényezők miatt. Lehet, hogy csak azért, mert valamilyen beállítás rosszul volt megadva. Talán szokni kellett volna a kezelőfelöletet is. De akinek pár percre kölcsönadtam, ugyanezeket szűrte le, míg ugyanennyi idő alatt az iPadet gördülékenyebbnek és ergonómikusabb kezelésűnek találta.
Felépítés
Az iPad alu házával szemben a Samsung műanyag burkolatot használ, Apple megjelenésű tartozékokkal (USB kábel, töltő), és érintőképernyős eszközhöz képest érthetetlenül sok fix gombbal. Ezek egy része a képernyő alsó szélére került. Szemben az iPhone/iPad megoldással ezek nem tapinthatók, fixen elhelyezett szenzoros érintőgombok. Hol világítanak, hol nem. Számomra zavaró a használatuk, túl könnyű mellé nyúlni, túl nehéz eltalálni, útban vannak, ha csak zékben tartani akarom a készüléket.
Alkalmazások
Nyilván nem ártott volna alaposabban beásnom magam az alkalmazáskínálatba, és az Android Marketplace megismerésébe. De az jócskán elvette a kedvem a dologtól, hogy némelyik (iPadről már ismert) alkalmazás telepítése nehézkes volt. Érthetetlen, hogy miért nem települt, mikor az Install gombra kattintottam, miért kellett újra és újra próbálkozni vele, és hogy később miért ment ugyanezzel a módszerrel már elsőre is.
Ezt leszámítva nyilván az alkalmazáskínálat hasonló lehetőségeket hordoz, mint az iPhone/iPad esetében.
Telefonálás
Az iPaden szokás viccelődni, hogy túlméretezett telefon, mégis a Samsung eszközbe került bele ez a vicces funkció. Az Apple tudatosan kihagyta, mivel nem telefonálásra szánták. Nem csoda, hogy a T-Mobile is kénytelen volt külön telefon szolgáltatás nélküli tarifacsomagot kidolgozni hozzá.
A telefon funkció egyébként nem olyan rossz ötlet, hiszen egy BlueTooth headset használatával egészen kellemes megoldás lehet, ha már az ember úgyis magával viszi ezt az eszközt. Bár én azért inkább egy telefon méretű telefont hordanék mindenhová magammal.
http://www.androidpads.com/

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , ,

  • http://azonnal.hu/ Einon

    Hát, amikor én valakitől pár percre kölcsönkaptam egyet, első benyomások begyüjtésére, azon kaptam magam, hogy hangosan q*nyázok.
    Az érintőgombokat teljesen véletlen lenyomva a legmeglepőbb dolgok történtek, és messze nem volt annyira intuitív a felülete. Az pedig, hogy egy egyszerű HTML oldal görgetése szaggasson nekem furcsa volt.
    Messze nem vagyok Apple fan, kimondottan gyűlölöm az Apple árképzését, amivel mindent iszonyatosan túláraz, de a használhatóságban eddig minden mást amivel kapcsolatba kerültem kenterbe vert.

  • http://geeklany.wpress.hu Varsányi Martina

    Einon: fogadjunk, hogy nem csomagoltál ki még iPad-ot :) Engem azóta ráz a hideg az Apple-től.

    Attila: a 7″ mióta fele a 10″-nak? :) Az iPad(!) zsebes kabátokat láttad-e? Direkt csinálnak rá, hogy beleférjen!

    A többi részhez nem tudok hozzászólni, mivel a Samsung Galaxyt nem ismerem, de szívesen kipróbálnám, hogy véleményt tudjak én is formálni :)

    Az Androiddal telefonon többnyire elégedett vagyok (ebből adódóan néha meg nem).

    Az iOS használhatósága (ha már túljutottál azon, hogy egy tablet telepítéséhez PC-re is szükség van) többnyire valóban fincsi (az RSS olvasóba felvett youtube feed nem nézhető meg, csak a youtube appbol – overkill), ott még tud mit fejlődni – szerintem fog is.

  • AliShokri

    Martina, 7×7 = 49, 10×10 = 100.

    Tényleg nem a fele, még annál is kevesebb :-)

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    AliShokri: a logika jó, de a számok (és az oldalarányok) nem stimmelnek.
    Tab: 190.09×120.45×11.98mm
    iPad: 242.8×189.7×13.4mm

    Martina: mi bajod az iPad csomagolásával? Java részt a Galaxy Tab is ugyanolyan. Bár oldalt nem függ egybe az első és hátsó védőfólia. iPad és Galaxy Tab méretarányát nézd meg a képeken!

  • http://www.kerekterek.hu Takoca

    Pont tegnap volt a kezembe mint a két kütyü.
    Röviden (nem vagyok vak apple fun) a iPad-et jó volt kézbe fogni, nyomogatni, forgatni ,viszont meglepett a súlya. Az tab-et viszont 2 perc után leraktam. Biztos tudnám értékelni ha hozzám vágnának egyet ingyen de egyébként nem vennék. Még 1x: ez csak egy rövid első benyomás alapos teszt nélkül.

  • AliShokri

    Martina, Attila, csak vicceltem :-)

    Takoca, szerintem jól látod. Nekem hónapok óta van iPad-em, de egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor “cipeltem” magammal. Ahhoz, hogy állandóan magával hurculja az ember, mint egy mobiltelefont nagy és nehéz. Arra viszont nagyon jó, hogy a reggeli kávé mellett ezen olvasgassam a konyhában a webet vagy, hogy fotókat mutogassak vedégeknek. (Gömbpanorámák megjelenítése is megoldott ;-) )

    Kb fél éve használom, nagyon megszerettem, de én sem adnék érte pénzt. (A munkahelyen kaptuk ajándékba. Így jó.)

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Takoca: szerintem is meglepő a méretükhöz képest a súlyuk, de végtére is egy nagy üveglap az egész (akármelyiket nézzük is).

    Viszont lehet nem árt jeleznem fun=móka, fan=rajongó….én meg inkább magyar kifejezést használok rá.

    AliShokri: én se szoktam magammal vinni az iPadet, de a laptopon is erősen gondolkodnom kell, hogy érdemes-e. Az esetek többségében nem veszem elő azt sem. A legtöbb általános dolgot viszont fele-harmad-negyed súly és méret mellett megoldja az iPad. Persze szívás, ha valami miatt mégis kell a laptop, akkor nincs alternatíva.
    Handras pl teljesen leszokott a laptopról és csak iPadet használ hordozhatóként – persze képszerkesztésre meg marad az asztali gép…

  • http://www.kerekterek.hu Takoca

    “viszont lehet nem árt jeleznem…” jogos, köszönöm!

    egyébként a súly dolgot nem éreztem elviselhetettlennek, csak meglepett. (Legalább van benne anyag)

  • http://azonnal.hu/ Einon

    Martina: Sajnos mindig csak levetett Apple cuccok jutnak el hozzám, így a kicsomagolás élménye elmaradt. Egyébként mi a gond vele ?

    Ma megint volt a kezemben egy Galaxy Tab. Ugyanaz volt a problémám mint korábban. Az érintőképernyő késik kicsit, a nagyítást többször figyelmen kívül hagyta, a görgetés szaggat, sokszor logikátlan a kezelése…
    Az érintőgombokat pedig a halálba kívántam.
    Ilyet az iPad -el kapcsolatban nem éreztem.

    Akinek fontos a kis méret, kamera és SIM, az válassza a Galaxy Tab -et, de mivel nekem konkrétan egyik sem szempont, az iPad-et sokkal jobb választásnak tartom.

    Tulajdonképpen “vallási” okokból nagyon várom, hogy az Android lenyomja az iOS-t, de most nagyon érződik (számomra, pár perc használat után) az iOSben lévő tapasztalat.

  • Ugribugri

    Amellett hogy nyilvánvalóan a mostani technika csúcsát képviseli mindkét cég, én nem csak a Galaxy tabot nem venném meg hanem az iPadet. Mivel semmi szükségét nem érzem, a reklámokkal sehogy sem tudnak befolyásolni, sosem fogok ilyen divatkütyükre ennyi pénzt kidobni.

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Ugribugri: ki mire és hogyan használja. Van amire kényelmesebb a laptopnál, és pláne az asztali számítógépnél. De az biztos, hogy kényelmi szempontokat szolgál, és nem nélkülözhetetlen használati tárgy egy tablet.

  • http://ezertnemvenemmegasamsunggalaxytabot darvas dora

    Szerintem a kocsiba is jo hasznalni nagyon jo programok vannak rajta es nekem is az van

  • Ba.G

    Erről van szó! Tudom, hogy a “svájci bicska” leginkább semmire sem jó, mégis, én a Tab-ben látok fantáziát. Még “be kell laknom”, tehát csekély gyakorlati tapasztalatról tudok beszámolni, de talán lehetséges általa a pna, mobil DVD és okostelefon többé-kevésbé kompromisszumos kiváltása. A téli ruhatárban talán a mobilitás sem lesz probléma. :) Meglátjuk, tavaszra (vagy előbb) visszatérek-e a telefonhoz… :)