Fehér Házi fotóst zaklatott a Titkos Szolgálat

Mannie-Garcia-WH-image

Fotó: Mannie Garcia

Sok más hasonló közterületi fotós zaklatási ügy után most egy az amerikai Fehér Házban dolgozó fotóst zaklatott a Titkos Szolgálat, hogy ne fotózza az épületet.

Mint a PDNpulse beszámolt róla, egy akkreditált Fehér Házi tudósító, Mannie Garcia szeretett volna az épület előtt készíteni pár képet, mikor a Titkos Szolgálat (ők végzik az elnök és a Fehér Ház védelmét) egyik egyenruhás embere belekötött, és felszólította, hogy törölje a képeket.
Garcia szavait idézve: “Odajött hozzám, megragadta a fényképezőgépem, miközben a fegyverén tartotta a kezért, és azt mondta, hogy adjam oda a képet, én meg azt mondtam, hogy nem.”

A képen két nő látható, amint babakocsit tolnak a Fehér Ház kerítése előtt, a helyzetet túlreagáló őr pedig a kép jobb oldalán néz a fényképezőgépbe.
Garcia fotóriporter kollégáival volt a Fehér Házban, akik az AIDS világnapról és más egyéb politikai eseményekről tudósítottak. A fotós szerint az őrnek tisztán látnia kellett volna a nyakában lógó hivatalos fotózási engedélyt is. Az mégis erősködött, hogy törölje ki a képet, annak ellenére, hogy a fotósok nem is őt fényképezték.

Az 50-es éveiben járó szabadúszó fotósnak sikerült a kép törlése – és komolyabb atrocitás – nélkül elhagyni a helyszínt, miután rákérdezett, hogy letartóztatás alatt áll-e.
Garcia megértő: “Az őrt nyilván kiképezték, csak nincsen még elegendő tapasztalata az ilyen helyzetek kezelésére. De az embereknek joguk van ott lenni, és még ha igaza lenne sem kéne a fegyverét fogdosva utasítgatnia senkit.”

Kollégája, Jay Mallin kevésbé megértő a helyzet kapcsán. Blogján a szólásszabadságról szóló amerikai alkotmány módosítás bástyájaként emlegeti a Fehér Ház előtti sétáló utcát. Hagyományosan ide jár tüntetni az amerikai nép, ha egyet nem értését akarja valamiről kifejezni. A kérdéses napon több tüntetés is volt a téren, ami miatt joggal lehetne ezzel a névvel illetni, ha közben nem zaklatnák a munkájukat – ráadásul engedéllyel – végző újságírókat.
Mallin blogjáról az is kiderül a történetről, hogy az őr nem volt hajlandó azonosítani magát az eljárás során, és hogy Mallin később elmesélte a történteket a Titkos Szolgálat vezetőjének. A felettes kijelentette, hogy az embere túllépte hatáskörét, illetve megerősítette, hogy a rendőrségnek (és a titkos szolgálatnak) nincs joga beleszólni, hogy ki mit fényképez, ahogy a kép törlését sem paracsolhatják meg, és hogy ez a kiképzésük új eleme.

Mallin blogján ezen élcelődik is egy keveset, hozzáfűzve, hogy szerinte ez a szólásszabadságból eredeztethető szemlélet már az USA Személyiségi jogokról szóló törvényének 1791-es elfogadása óta létezik, nem kellene olyan nagyon újnak tekinteni.
Mallin azt is hozzáteszi, hogy a történtekben számára leginkább az volt meglepő, hogy mindez a Titkos Szolgálattal történt, akik máskor mindig profin végzik a munkájukat, és aznap is idegeskedés nélkül nézték végig, ahogy tüntetők egy koporsót visznek el a Fehér Ház előtt.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!