Kiírták a 2010-es Sajtófotó Pályázatot

Sajto-Foto2010

Hosszas előkészítés és egyeztetés után, a korábbiakhoz képest apróbb-nagyobb változtatásokkal megszületett a 2010-es Sajtófotó Pályázat kiírása.

Főbb újdonságok:

  • nevezési díj bevezetése
  • több külföldi zsűritag
  • művészet kategória deifiniálása

Nevezési díj: 2400 Ft+ÁFA=3000 Ft
Az előkészítést a színfalak mögött, és a nyilvánsosság előtt is komoly egyeztetések előzték meg. Sokan sok féle álláspontot képviselve szálltak síkra az pályázat megreformálása érdekében. A nagyszabású reform tervek végül egyetlen drasztikusnak mondható változást hoztak, hogy a mindenki számára nyitott, és eddig ingyenes pályázaton ezentúl csak nevezési díj ellenében vehet részt bárki. Az idei évtől 2400 Ft+ÁFA (3000 Ft) nevezési díjat kell fizetnie a pályázaton részt venni kívánóknak. A nevezésekből így összegyűlt összeg hivatott fedezni – vagy legalább támogatni – a nyeremények, és a pályázat egyéb költségeit.

Külföldi zsűritagok
Szintén újdonság, hogy az értékelésbe több külföldi zsűritagot vonnak be. Idén először nem csak több külföldi tagja lesz a zsűrinek, mint a korábbi években, hanem egyúttal több külföldi ül majd az ítészek között, mint magyar. A zsűri tagjainak pontos névsorát egyelőre még nem ismertették.
Tavaly két külföldi zsűritag erősítette a magyar zsűritagokat, idén pedig 5:2-re változik a külföldiek és magyarok aránya. Ez nem csak azért nagy előny, mert a felkért külföldi fotóriporterek jó eséllyel nem ismerik a magyar sajtóban már megjelent pályamunkákat, és azok alkotóit, hanem azért is, mert más sajtótermékeken, és más vizuális környezetben élve más, újszerűbb nézőpontokat hozhatnak a pályázat értékelésébe.

Művészet kategória definiálva
Az idei kiírásban megjelent a Művészet kategória definíciója is, amire már nagy szükség lehetett, mivel régóta eldöntetlen tény, hogy a kiírók itt a fotográfia mint művészet alkalmazására, vagy a művészet fotográfiai ábrázolására gondoltak (most már egyértelmű, hogy az utóbbi).

Kategóriák összevonása/bontása (elmaradt)
Felvetődött, hogy egyes kategóriákat gazdaságossági szempontból összevonjanak, hogy kevesebb díjat kelljen kiosztani. A szakmai érvek viszont pont ellentétesek voltak. Ahogy a tavalyi pályázat két külföldi zsűritagjának egyike, az amerikai Sam Stewart is javasolta, némelyik kategóriát többfelé kellene bontani, hogy egyértelműbb, és világosabb, tagoltabb legyen a pályázat rendszere. Valószínűleg erre főleg az anyagi akadályok miatt végül nem került sor, de az összevonásokat is sikerült elkerülni.

Némelyik kategóriára nagyon ráférne az újragondolás, és feltagolás. Ilyen például a Humor, bulvár, zsáner (egyedi vagy sorozat) nevű, leginkább vegyes, mindent bele kategória, ahol hol egy celeb képe, hol valami humoros fotó, hol ez hol az kerül ki győztesként, amik ritkán összemérhetőek egymással.
A másik állandó gond a sport kategória körül van, mivel a nagy nemzetközi fotópályázatokkal ellentétben itthon egy kategóriában keverednek a sport akcióképek, és az egészen más jellegű feature, anyagok.
Sam Stewart felveti a belföldön és külföldön készült képek külön kategóriába sorolását is. Az is régóta (leginkább négy évente) felvetődő probléma, hogy olimpiai években megtöbbszöröződik a sport fotók száma, amik egy ugyanabban a mezőnyben megnehezítik a sport kategóriában azoknak a pályázóknak az esélyeit, akik nem jutottak ki az olimpiára. Ezért többen úgy érzik, érdemes lenne legalább 4 évente külön olimpiai kategóriát nyitni azon képek számára, amik az olimpián készültek.

Díjazás (változatlan)
Nem történt változás a kiosztott díjak számának tekintetében sem. Ugyan voltak olyan felvetések is, hogy minden kategóriában csak az első helyezetteket díjazzák, végül a kiírásból határozottan kiderül, hogy változatlanul első, második és harmadik díjakkal számolnak a kiírók. A díjakhoz járó tárgy és pénznyereményekről viszont egyelőre nem szól a kiírás.

Egyéb változások
A többi reform indítvány a jelek szerint teljesen érintetlenül maradt, így szerencsére sem az amatőrök versenyből való kirekesztése, sem a külön amatőr kategória bevezetése nem történt meg. A Sajtófotó Pályázat tehát marad továbbra is mindenki számára nyílt, és egységes szempontok szerint értékelt megmérettetés (már amennyire ezt a műfaj szubjektív jellege egyáltalán engedi).

Fontosabb tudnivalók:
Nevezési díj: 2400 Ft+ÁFA (3000 Ft)
Pályázat honlapja: http://www.sajto-foto.hu
Feltöltés kezdete: 2010. december 10.
Feltöltés vége: 2011. január 05. 24 óra
Előzsűrizés: 2010. december 20. – 2011. január 10. (zártkörű)
Második-harmadik forduló: 2011. január 14-16. (nyilvános)
Negyedik forduló: 2011. január 16. (zártkörű)
Kiállítás megnyitója: 2011. március 25.

Kiegészítés: Nem tudom pontosan miért kell rendszeresen változnia a kiírás URL címének, de ha netán nem élnének a szövegbe ágyazott linkek, az azért van, mert a pályázat honlapján újabb változást eszközöltek, és nem az addig használt címre tették a módosított kiírást…

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék