Új lapot indított az Independent

A kiadó Evgeny Lebedev kezében az i

Miközben a magyar sajtó piac legfőbb érdekessége, hogy a napokban szárnyra kapott az azóta megerősített pletyka, hogy a Sanoma eladná a Figyelőt (MédiaBlogAntagon, addig a brit szigeten az Independent új lapot indít.

Az új lapot nemes egyszerűséggel i-nak (ejtsd áj) nevezték, és azzal a szlogennel harangozták be a szigetországban, hogy olcsóbb a capuccinonál, amit kortyolgat az olvasó, míg végigolvassa. A mindössze 20 pennybe kerülő lap bevezető kampányában hangsúlyozzák a “London minőségi napilapja”-ként emlegetett Independenthez fűződő rokonságot, és hogy (az Independent alapítása óta) 25 éve most indul először minőségi lap Angliában. Érthető módon ennek kapcsán nem hangsúlyozzák túlzottan a tényt, hogy a hagyományos britt lapok némelyike egyidős a nyomtatott sajtó fogalmával, de ezt mondani is felesleges – különösen Angliában. Az 56 oldalas i-t amolyan napi összefoglalónak szánják a hírekre éhes, de elfoglalt, munkába siető embereknek. Ahogy az Evening Standard fogalmaz “time-poor”, vagyis időszegény olvasóknak.

A formailag könnyed szerkesztésű lap rövid tömör anyagokat közöl, mintegy szemlézve a világ történéseiből. Főbb rovatait fiatalos csengésű nevekkel jelölték, így találhatunk benne hír mátrixot, vélemény mátrixot, üzleti mátrixot. Sőt mivel a digitális legalább olyan népszerű hívó szó, mint a mátrix, könnyen lehet, hogy ha a lap befuccsol, majd digitális mátrix címen indul újra a neten, ha mert ezt az egy betűs nevet nem csak keresővel megtalálni, de már domainként regisztrálni sem lehet. Igaz a lapot Twitteren is @TheIPaper néven regisztrálták.

iPagesA Media Week szerkesztője Rich Sutcliffe szerint “A hozzám hasonló járókelők számára a munkába, és onnan haza vezető út hossza szabja meg, hogy mennyi idő jut olvasásra. Egy olyan újság, aminek nem kell 90%-át olvasatlanul kidobni, sokkal értelmesebb, mint egy nehéz és vastag lap, aminek jó részét eleve úgy szerkesztik, hogy átlapozás nélkül kerül újrahasznosításra.”

A mai piros betűs nap! i minden, amire szükséged van

Érthető módon kritikusan mutatja be a Guardian az új vetélytársat, és egyúttal felveti az újság kannibalizmus problémáját, illetve rávilágít egy nyilvánvaló ellentmondásra. Furcsa, hogy pont az Independent kistesójaként megjelenő lap szlogenje, hogy másra nincs is szükség, hiszen mire fel akkor a hagyományos nagy tesó? A Guardian egyébként igényes Metrónak (Magyarországon egy ideje Metropol néven fut ugyanaz az újság) nevezi a lapot, mintha a USA Today brit változata lenne. A Today egyébként 1986-ban indult el Eddy Shah irányítása alatt, és 1995-ben Rupert Murdoch szüntette meg. A nagy kérdés csak az, még ha létezik is – pláne az Internet, és okostelefon korszakban – info falatokra vevő olvasótábor, vajon mennyire nevezhető komoly tartalomnak, ha egy komoly témát szándékoltan röviden akar egy lap összefoglalni. Roy Greenslade szerint a kis i és a nagy I között több a különbség, mint a hasonlóság. De hogy a Metróra hasonlít az sokkal nagyobb gond, hiszen ki állna meg az újságosnál kifizetni 20 pennyt, ha csak egy ingyenes Metrót kéne felkapnia?

Kapcsolódó hírek:

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék