Anekdóta: Demszky Gábor esete a zsiráffal

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Úgy tartja a fáma, hogy még Demszky Gábor első főpolgármesteri kampányainak valamelyike során történt. Ma már csak elvétve emlékeznek a kollégák a sztorrira.

A főpolgármester (jelölt) egy sajtónyilvános kampányesemény keretében látogatott el az állatkertbe. Szokás szerint zajlottak a dolgok, nem történt túl sok látványos, fotózható dolog, mikor a sajtó részéről jelenlévő egyik fotóriporter kolléga oda szólt a másiknak:

-Szerinted megsértődik, ha megkérem, hogy simogassa meg a zsiráfot, hogy történjen valami fotózható is?
-Ugyan, kampány van! Ha most megkéred, lemegy hídba és le is szo*ja.

A szájhagyomány szerint Demszky is meghallotta a félhangos párbeszédet, így kérni sem kellett külön, utána minden állathoz odament símogatni, pózolni, hogy a kollégáknak legyen mit megörökíteni. Persze ez az anekdóta bármelyik politikusról is szólhatna, aki valaha kampányolt a szavazatokért.

A történet hitelességéért, igazság tartalmáért nem vállalok felelősséget, annak nem voltam személyesen fültanúja. A későbbi kampányok során viszont én is elég sokat fényképeztem Demszky Gábort. Amikor már nem volt ilyen lelkes, és együttműködő, sőt fotogén sem mindig. Inkább tűnt unottnak, belefásultnak.

Most, hogy nem indul többször a főpolgármesteri címért, és hivatalosan is búcsút vett hivatalától, megkönnyebbültebbnek tűnt. És hagyjuk a politikai felhangokat az erre rendszeresített fórumokra!
Sokszor láttam ilyen-olyan fényképezőgépekkel a kezében egy-egy metróépítés, vagy felújításra váró városrész sajtó bejárásán. Én szívesen megnézném Demszky fotókiállítását, mint ahogy szívesen átlapoztam fotóblogját is.

A leköszönő főpolgármesterről:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!