Gyakornok kerestetik – modern kori rabszolgaság

Gyakornoki pozicio hirdetes Gyakornok kerestetik – modern kori rabszolgaság

Gyakornoki álláshirdetés

Egyre több sajtó álláshirdetés kínál gyakornoki pozíciót. Sőt jó ideje már szinte nem is találni mást. A valódi, fizető állások egyre fogynak, inkább csak megszűnni szoktak, újak ritkán szabadulnak fel. A gyakornok pedig korunk új hívószava lett, mint a közösségi média. Sokan költségcsökkentő gazdasági megoldásként tekintenek rá. Áthidaló megoldás az anyagi megtakarítás és a munkaerőhiány között.

“Minőség, mennyiség nem számít, csak sok legyen és ingyen.”

A gyakornokság nem új keletű, sőt nem is eredendően rossz, vagy ördögtől való. Csak a mai alkalmazása siklott ki a normális mederből. Nézd meg, hogy ki és mit ajánl gyakornokság címszó alatt.

A gyakornoki pozíció értelme (elmélet)
Ahogy az ipari tanulók, inasok is ingyen munkával kezdték szinte mindig is a pályafutásukat (sőt sokszor még ők maguk fizettek, hogy tanulhassanak), úgy a fotóriporter, és újságíró gyakornokok is azért vállalnak gyakornokoskodást, hogy beletanuljanak a mesterségbe. Az normális lenne, hogy egy jól működő, komoly szakmai hátterû szerkesztőségben sajátítsa el valaki a szakmai fogások gyakorlatát. Az iskolai szakképzés egyik fontos eleme – lenne, ha a rendszer jól mûködne – hogy a szakvizsga elôtt szakmai gyakorlaton ismerik meg a diákok, hogy is mûködik a gyakorlatban, amit tanáraiktól elméletben már megtanultak.
Egy komoly szerkesztôség mûhelymunkája, az ott dolgozó szakemberek felügyelete, útmutatása, kritikája inspiráló, és nevelô hatású lehet. Megalapozhatja a pályakezdô szakmaiságát, látásmódját, munkamorálját. Akár ténylegesen is elindíthatja a pályán, ha elkötelezett, lelkes, és tehetséges. Ha bizonyítja rátermettségét, akár véglegesíthetik a lapnál, vagy a munkaközösség szakmaisága jó ajánlólevéllé válhat mások szemében.

Ilyen formán a gyakornok tevékenysége nem csupán elfecsérelt, másnak hasznot hajtó ingyen munka, hanem befektetés egy karrierbe (egy fényesebb jövő reményében), hogy az ember a legtapasztaltabbaktól, a mindennapi munka során leshesse el a szakma fogásait. Hogy a szakemberek megveregessék a vállát, ha jól csinál valamit, vagy a helyes útra tereljék, ha hibát követ el. Hogy megtanulhassa mit, miért, és hogyan kell, vagy éppen hogy nem szabad soha. Hogy ne magára utaltan álljon jobb esetben egy kupac könyv és egy fényképezőgép felett tanácstalanul, amikor cselekedni kell, hogy legyen kihez fordulni kérdésekkel, tanácsokért.

Amerikában létezik egy olyan szabályozás, ami kifejezetten előírja, hogy a gyakornok tevékenysége csak képzési célú lehet. Nem végezhet önálló feladatot, amit egyébként egy fizetett alkalmazott végezne, és határozottan előírja, hogy a gyakornok munkájának eredménye önálló piaci értéket nem képviselhet, és nem termelhet hasznot a munkáltatónak. Vagyis a gyakornok ténykedése kizárólag saját fejlődését szolgálhatja, ami tényleges hasznosításra nem kerülhet.
Az ún. Internships and Labor Law célja a lelkes fiatalok kizsákmányolásának megakadályozása, illetve azt igyekszik elősegíteni, hogy az így szerezhető olcsó ingyen munkaerő miatt ne kerüljenek utcára fizetett alkalmazottak – akiknek így az állam lenne kénytelen segélyt biztosítani. Éppen ezért a törvény szövege részletesen taglalja, hogy a gyakornok pozíciója nem válthat ki fizetett alkalazottat. Sőt kifejezetten tiltja a törvény, hogy a gyakornoki idő utánra fizetett állást helyezzen kilátásba a gyakornoknak, ugyanakkor a tényleges alkalmazást nem tiltja, tehát igérni tilos, de alkalmazni szabad később a gyakornokot. Ezzel próbálják ösztönözni a munkáltatókat, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tanítsák meg gyakornokaiknak a szükséges szakmai fogásokat (aminek során értékesíthető, hasznot termelő érdemi munkát nem végeznek), aztán pedig már munkavállalóként alkalmazhatják törvényileg szabályozott fizetésért.

“Elmélet és gyakorlat között elméletileg semmi különbség….nade gyakorlatilag!”

Gyakornokok kihasználása (gyakorlat)
A mai modern gyakornok felfogás viszont egészen más a legtöbb helyen (mély tisztelet a megmaradt kevés kivételnek). Mindegy, hogy mit csinálsz, csak ingyen legyen. Elvárások persze vannak, helyenként még magasak is, de nem annyira minőségre, inkább a mennyiségre vonatkoznak. Bérezésre ne nagyon számíts, az nem jár. Időtartama, amíg bírod, és vállalod. Ha reklamálsz, vagy nem akarod csinálni, keresnek más balekot, aki ingyen dolgozik a jövőbeni karrier, vagy egy állás reményében. Fizető állásra persze ne számíts, mert inkább keresnek helyetted más gyakornokot, aki folytatja – ingyen természetesen.

Olyan cég is van Magyarországon, ahol egy seregnyi gyakornokot alkalmaznak más-más napokon dolgoztatva őket (ingyen), így egyetlen fizetett alkalmazott nélkül lefedve a teljes munkahetet. Természetesen ezek a kültséghatékony, ámde nem túl korrekt megoldások főleg a kis költségvetésből működtetett (ámde temérdek mennyiségű) Internetes weboldalaknál jellemző, és a szakmai álláshirdetések helyén megjelenő temérdek gyakornoki hirdetést is jellemzően ilyenek ontják magukból.

Sajnos az sem ritka, hogy egy-egy újonnan alakult, és gyakornokok tömkelegét alkalmazó Internetes lapnál olyanok dirigálnak a gyakornokoknak, akik maguk nemhogy szakemberek, de még gyakornokok sem voltak komoly lapnál. Így szakmai tapasztalataik épp úgy megkérdőjelezhetők, mint annak a haszna, hogy valaki a kezük alatt gyakornokoskodjon. Nem csoda, hogy a legtöbb ilyen gyakornoki hirdetés nem ismert, valós lapok, és ismert szakemberek neve alatt fut, hanem névtelenül megadott telefonszámokkal, ingyenes szolgáltatóknál regisztrált, lenyomozhatatlan e-mailcímekkel.

Újabban pedig már nem csak a klasszikus újságíró és fotóriporter területekre hirdetnek gyakornok ingyenmunka lehetőségeket. Olyan értelmetlennek tűnő kifejezések is megjelentek a hirdetések mindennapi használatában, mint a szerkesztő gyakornok, ami már majdnem olyan komikus, mint a vezérigazgató gyakornok.

Már a gyakornokok se a régiek
Talán a gyakornokság modern(?) megközelítése miatt már a gyakornok se olyan lelkesek. Inkább az érdekli őket, hogy elmondhassák magukról, övék a státusz. Dolgozni, tanulni épp úgy nem akarnak, mintha az iskolában lennének. Sokszor meg se próbálják megragadni a nekik felkínált lehetőséget. Sokan a legalapvetőbb ismeretek – sőt sokszor érdeklődés – nélkül jelentkeznek gyakornoki pozícióra, és nem is érdekli őket a tanulás és fejlődés lehetősége még akkor sem, ha van rá lehetőségük.

Kiegészítés: mély és őszinte tiszteletem a ritka kivételeknek. Mind gyakornokok, mind gyakornoki helyeknek részéről akad kis számú kivétel, ahol komolyan, és helyén, értékén kezelik a gyakornokokat, és a gyakornoki intézmény célját. De úgy érzem, a negatív megközelítés és a kritika jobban megilleti a hazánkban kialakult gyakorlatot, mint a dícséret és elismerés…

Aki máshogy látja kommenteljen! Aki egyetért, az is!

Kapcsolódó bejegyzések:

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

  • http://www.progressive-video.hu Viktor

    Egyetértek a poszttal. Én is pontosan így látom a helyzetet, operatőri pozíciók esetében is találkoztam már hasonlóval. A minap éppen beszélgettem ismerőseimmel erről, akik közül páran megfordultak már ilyen szakmai gyakorlaton (pár éve engem is hívtak egy stúdióba, ahol 6 hónapig ingyen kellett volna dolgoznom, megköszöntem, de nem). Mondanom sem kell, a belüket dolgoztatták ki. Aztán továbbálltak és újabb gyakornokokat vettek föl a helyükre. Na igen, így könnyű megúszni a munkabéreket. Egyébkén tudod, mit? Etikátlan ugyan, de igazuk van az ilyen cégeknek. Amíg mindezt jogilag szabályosan megtehetik, meg is fogják tenni.

    Másik odalról ugye ott a mondás, amíg lósz… van, veréb is van: a gyakornokoknak sem kellene elvállalniuk mindent, előbb magukban kellene letisztázni, pontosan mit is akarnak kezdeni a pályájukkal.

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Érdekes megközelítés, szerintem inkább ne csinálják! A mi felelôsségünk is, hogy a helyes(ebb?) viselkedés felé tereljük a cégeket. Illetve hogy felvilágosítsuk a pályakezdôket, mik várnak rájuk.

  • http://www.progressive-video.hu Viktor

    Persze persze, én is így értettem :). Azt, hogy “igazuk van”, ironikusan értettem, én is úgy látom a problémát, ahogy Te is :).

  • http://blog.tuzoltosag-siklos.hu Csabicsekk

    Gusztustalan, ahogy vastag bőrrel a képükön ingyen csicskáztatják a gyakornokokat néhány helyen.
    A “rendkívül színvonalas” Lánglovagok.hu-n szóvá is tettem, hogy ez mennyire patkány dolog, még ők voltak felháborodva: http://forum.langlovagok.hu/viewtopic.php?f=4&t=339&p=125374

  • orank
  • Gábor

    Érdekes, magamtól nekem nem jutott eszembe gyakornokot keresni, viszont már több alkalommal kerestek meg felsőoktatási intézményektől, hogy a cégemhez esetleg tudnánk-e tőlük gyakornokokat felvenni. A munkáinkat annyi emberre tervezzük -munkavégzés és bevétel szempontjából is-, ahányan vagyunk, így eddig mindig visszautasítottam, de nekem úgy tűnt, az iskola, a partner cég és a diák érdeke is ez. Nyilván, sok helyen megcsúszhat a dolog. Régebben én is úgy gondoltam, hogy a munkaadók javarészt pofátlan profitot termelnek a minimálbéren tartott munkatársakból -és sok esetben így is van-, de az utóbbi időben az érem másik oldalát is látom, miszerint a munkavállalók nem igen érzik az összefüggést az elvégzett munkájuk és a fizetésük között. (értsd, ha nem rugdossa őket vki folyamatosan, nem dolgoznak, és nem esik le nekik, h így fizetést sem lehet miből osztani…) A konklúzió, h szerintem nem a gyakornokság intézményével van baj, hanem az emberek hozzáállásával – mindkét oldalon.

  • Gábor

    Még egy kis kiegészítés, szakmai szempontból: abban is látok rációt, hogy a gyakornok nem kap fizetést. Sok esetben nemhogy időt spórol egy gyakornok, de plusz idő megy el a hibáinak a javítására és az oktatására. Pl a programozást nézve elvileg tisztában van mindennel, csak éppen egy olyan “burokban” dolgozott eddig, ahol nincs “buta” ügyfél “buta” igényekkel, nincsenek hackerek, tehát nem kell mindent paranoiásan tízszeres védelem alá helyezni, és nincsenek informatikailag képzetlen felhasználók. E mellett nem kell marketinges szempontból is jól működnie a programnak, stb. A saját szakmámat tekintve egy gyakornoki képzés legalább 1-2 évig kéne, hogy tartson. Ebből kifolyólag CSAK akkor vennék fel gyakornokot, ha tudnám, hogy “magunknak tanítjuk” és nálunk is fog maradni.