70 gigapixel az új panoráma rekord

A világrekorder panoráma

A magyar 360world csapatnak sikerült egy 70 gigapixeles budapesti látképpel megdöntenie a legutóbb 45 gigapixellel Dubaiban felállított panoráma rekordot.

g04.jpg

A 70 gigapixeles magyar rekord panoráma a Jánoshegyi kilátóról készült. Egyik legfőbb különlegessége, hogy teljes körpanoráma, vagyis 360 fokban körülnézhetünk általa a Budai hegyekben. Megnézhetjük Buda és Pest innen látszó részeit, sőt a Rózsadombot és eltekinthetünk egészen Ferihegyig, de megnézhetjük a környék többi dombját és házait, vagy akár Budaörsöt is.A képek elkészítése az előzetes tervek szerint hat órát vett volna igénybe. Hogy ezt az időigényt lerövidítsék, megduplázták a felhasznált Sony tükörreflexes fényképezőgépek és objektívek számát. Ez utóbbiakat a Sony kínálatából nem tudta a márka hazai forgalmazója biztosítani (új 500 mm-es teleobjektívjükből mindössze 10 darab létezik a világon, ebből 5 Amerikában, 5 pedig Japánban), így két természetfotós adta nekik kölcsön a felhaznált egy 1-1 Minolta teleobjektívet.
g11.jpgA panorámát egyes nyilatkozatok szerint hatezer, más hírek alapján csak négyezerötszáz kép alkotja (lényegében mindegy, elég sok), összesen 71 gigapixel felbontásst kiadva. A tervezett 60 gigapixelt az égbolt levágásával kapták volna, de végül úgy döntöttek, hogy inkább 70 gigapixelre hitelesítik a világrekordot, így a korábban feleslegesnek ítélt égboltot is megtartották. Az utómunkát a Microsoft támogatásával biztosított erőgépek 4 magos Xeon processzorokon, 24 GB memóriával és 6 TB háttértáron végezték. Mint a projekt honlapján is leírják, az utómunkálatokat jelentősen megnehezítette, hogy a PhotoShop nem támogatja akkora fájlok kezelését, amivel itt boldogulni kellett volna.

A képet bemutató sajtótájékoztatón azt is megemlítették az alkotók, hogy egy 11-edik órában történt áramszünetnek köszönhetően módjuk volt a munkafolyamatok tökéletesítésére is: kezdhették előről, mert minden módosítás elveszett…

Környezet
A szinte korlátlanul nagyítható panorámakép megtekintéséhez Microsoft Silverlight plugin telepítése szükséges. Ezt sokan – különösen Apple gépet használók körében – nem szívlelik, és sajnos iPad-en kifejezetten lehetlen is a telepítése, és így a kép megtekintése is. Ugyanakkor a Silverlightról érdemes tudni, hogy a Microsoft Labs többi fejlesztéséhez hasonlóan olyan fejlesztői megoldás, ami nagyon sokféle érdekes és praktikus megoldás kivitelezését támogatja. A gigapanorámát például azon képessége miatt így jelenítik meg, mert rendkívül gyorsan és folyamatosan lehet vele a kép különböző részeit nagyítani, anélkül, hogy akár a kép nézegetése előtt, akár közben különösebben várni kellene a képrészletek betöltésére.

Kritika
Tartok tőle, hogy erről a képről sosem lehet majd lemosni a “kreatív felbontás növelés” vádját, vagyis azt, hogy mégsem vágták le az égboltot a végeredményről. Már a dubaji képpel szemben is épp az volt az egyik fő kritika, hogy a kép túlnyomó részét az égbolt teszi ki, amit viszont mégis indokolt, hogy csak így fért el rajta a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa. A magyar fotón erre ilyen ok nincs.
A dubaji képet érő másik gyakori kritika, hogy nagyon zavarosak a távoli képelemek a légköri pára miatt. Ez sajnos szintén joggal merül fel a budapesti fotó kapcsán is. Bár egy hűvösebb délelőtt készült, még így sem volt kellően alacsony a páratartalom, és a léghőmérséklet, hogy kellően tiszta és makulátlan legyen minden a totál képen igencsak végtelennek tűnő távolban.
Azért ne legyünk túl kritikusak, mégis csak a miénk, mégis csak világrekorder, és az égbolt nélkül épp úgy vezetné a felbontási rangsort.

Hogy áll Pécs rekordja?
Mint arról a Stop.hu cikke is beszámol, még magasabbra került a léc a Mandiner.hu csapatának a 27 gigapixelre tervezett pécsi panoráma rekordja számára. Bár ők már a dubaji rekord kapcsán is azt mondták, hogy egyelőre csak tesztelik a technikai lehetőségeiket, aztán minél nagyobb képet szeretnének összehozni, akármekkora is legyen az.

A teljes panoráma a projekt weboldalán megtakinthető.

Kiegészítés: Idő közben nem csak az MTI adta ki a hírt, de a legtöbb hírportál is közölte a világrekord hírét, sőt már külföldi oldalakon is kezd terjedni a híre:

UI: Ha még találkozik valaki valahol a hírrel – főleg külföldi oldalakon – az jelezze bátran!

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!