Mától kapható az iPhone4

iPhone4-camera-inside-Reuters-iFixIt

Fotó: iFixIt/Reuters

Ezúttal nem is olyan hosszú várakozás után ma piacra kerültek az Apple iPhone 4 telefonjai. Mint korábban már említettem, az iPhone 4 jobb processzora és új kamerája lévén főleg a fotózás és a Full HD videózás terén tartogat újdonságokat. Egyéb újításainak java részét a hét elején megjelent iOS4 már elhozta, sőt ezek – részben vagy egészben – korábbi készülékekkel is használhatóak.

Hogy kell-e nekünk mobil telefonban jobb minőségű fotó, digitális zoom, és különösen Full HD video, meg az iPhone 4-hez megjelentiMovie for iPhone videóvágó alkalmazás? Hát persze. Miért ne használhassunk ilyeneket (is), ha már belefér a telefonunkba?

Az Apple – elég ambíciózus – előzetes tervei igencsak egész pályás letámadásnak tűnnek. Ezúttal nem hónapos eltolásokkal, hanem szinte egyszerre jelenik meg a világ nagy részén. Például az USÁban, japánban és Európában is egyszerre, néhány hónapon belül pedig világszerte. Mindenközben már terjednek a hírek róla, hogy készlet problémáik lesznek, és az iPad (hagyományosan több lépcsős, eltolt) bevezetése során is küzdöttek az utánpótlással.

Apple-store-louvre-foto-Handras

Fotó: Handras.hu

Mindezek ellenére épp most jelentek meg az arról szóló hírek, hogy 80 nap alatt több mint 3 millió iPadet adtak el, ami mindössze 20 nappal ezelőtt még csak 2 milliós szám volt. Vagyis ahogy egyre több országban jelenik meg (Magyarországon még mindig nem kapható a boltokban), úgy fokozódik a növekedés üteme.

Több magyar is ott sorakozik valamelyik európai Apple store előtt, hogy elsők között vehesse át új iPhone 4 készülékét, és persze majd elsők között írhassa meg tapasztalatait. Ebben eddig élen jár a szifon.com, akiknek sikerült mindenkinél előbb hozzájutni a készülékhez. Handras például az ötletesen a Louvre alatt kialakított fordított üvegpiramissal dekorált Apple Store-t választotta. Hamarosan kiderül, hogy mit is tud az iPhone 4. Meglátjuk, hogy én is veszek-e – szerintem igen…

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!