Megjelent az Adobe Lightroom 3

Az Adobe hosszas béta tesztelés után kiadta a Lightroom 3-as szoftverét, mely megvásárolható, vagy próba változata letölthető az Adobe honlapjáról. Az erről szóló hír már szinte mindenhol megjelent (DPreview, Techline, Pixinfo, Szoftver.hu, stb), mondhatni hírértéke már nincs is.

Viszont ez remek apropó, hogy végre írjak egy keveset a Lightroomról is, ne csak mindig az Apple Aperture-t emlegessem. Különösen, hogy eddig sem titkoltam, hogy számos tényező miatt magam is a Lightroomot használom Aperture helyett (sőt az esetek elenyésző részétől eltekintve PhotoShop helyett is).

Újítások a LR3-ban
Automatikus torzulás javításokkal gazdagodik, új zajcsökkentő technológiát alkalmaz, és támogatja a DSLR videó fájlokat is. Maga a kezelő felület nagyon kis mértékben változott, és egetrengetően nagy újításokat nem sikerült felfedeznem benne. Egyelőre csak kis mértékben próbálkoztam az egyik béta verziójával.  A végleges LR3-at még csak most kezdtem el tesztelni (egy teszt gépen, így rögtön egy akadályba ütköztem, hogy nem tudom telepíteni a rendszergazda jelszó nélkül, de talán ez meg fog oldódni, mielőtt más gépen kellene telepítenem).

LightRoom-ról általában (igen nagy vonalakban)
Bár hivatalosan a nevében hordozza a Lightroom is a PhotoShop nevet, én mégis teljesen külön programnak tartom, és konzekvensen igyekszem is lehagyni. Részben, mert a PhotoShop neve – az elmúlt húsz évben – a képek hamisításával, csalással a digitális képi hazugság, vagyis röviden a retus szinonímája lett. (Lásd még: fotosoppal eltüntetjük, megfotosoppoljuk, “a PhotoShop karcsúsít”, stb. kifejezések).
Csendben megjegyzem, hogy csalni nem csak PhotoShoppal lehet, és a PhotoShop (vagy más képszerkesztő program) használata nem feltétlenül jelent csalást. A hiba szinte mindig a szándékainkban van, nem az eszközökben, amiket használunk.

A LightRoom ellenben kezdetek óta (nagyjából) csak annyi beavatkozási lehetőséget nyújt, amennyire a fotósnak tényleg szüksége van a képek utólagos korrekciójához. Hogy még szebbé tegye őket anélkül, hogy komoly mértékben beavatkozna azok tartalmába (persze, hogy ezek a határok hol húzódnak az egy külön – és igen hosszú – vita tárgya lehetne).
Nem lehet a LightRoommal csodás grafikai alkotásokat, feliratokat, plakátokat készíteni, több képből montázsokat alkotni, mivel nem grafikai program. Én a PhotoShop ilyen funkcióit se túl gyakran használom, így számomra feleslegesek is. Sőt nem lehet vele modelleket karcsúsítani, hajszínüket átfesteni, képek szereplőit kicserélni, és hasonló látványos trükköket sem. Az alap korrekciókat kínálja, amiket java részt egy alap szintű filmes fotólaborban (sötét kamra – dark room) is meg tudtunk csinálni a filmes hőskorszakban. Pont ennyit nyújt a LightRoom is, aminek neve világos szobát jelent. Most már nem a sötétkamrában kuksolunk, és folyadékokat lötybölünk, hanem a világos nappaliban ülünk a számítógép előtt, és tologatjuk a LightRoom csúszkáit.

Amiért én szeretem a LigthRoomot
Elkezdtem írni, de egyrészt ez az írás még hosszabbra nyúlna tőle, másrészt pedig nem tudok sok olyat írni, ami az Apple Aperture programjában ne lenne meg, csak a LightRoomban, ezért jobban illene egy közös írásba. Ha időm engedi majd elő is fogok egy ilyennel állni. A legfőbb érv, ami miatt én a LightRoomot választottam, hogy – szemben az Aperture programmal – nem csak Macen fut, hanem Windowsos gépen ÉS Macen egyaránt használható (közel) azonos módon, és beállításokkal. (Bár igyekszem egyre kevesebbet használni Windows rendszereket, de azért fontos szempontnak tartom a platformok közötti átjárhatóságot.) Ezen kívül komoly döntő tény volt az is számomra, hogy az Aperture valamiért nagyon lassú a Macemen, és ugyanazokkal a képekkel, ugyanazon a gépen, azonos beállítások és terheltség mellett a LightRoom normális (nem csak elfogadható) sebességgel dolgozik. A többiről később, egy külön posztban.

LightRoom 3 az iPad-en
Számomra teljesen egyértelmű, de mivel az Aperture 3 kapcsán is felvetődött, gondoltam itt is leszögezem, hogy az iPad nem fotós munkára való, és nem is fog rá megjelenni sem a LR, sem az Aperture. Sőt ezek korlátozottabb képességű alternatívái sem valószínűsíthetők egyhamar. Ennek miértje, hogy az iPad nem egy erőgép, bár ügyes és sok mindenre jól használható, erőforrásai és lehetőségei korlátozottak.
Bár a héten bejelentett iPhone 4 videó szerkesztő alkalmazást is fog kapni, így nem biztos, hogy meglepő meglepő lenne, ha a RAW feldolgozásra is kiterjesztenék a lehetőségeit (bár vélhetően ez jóval szűkebb kört érint, mint a ma divatos HD videózás – pláne telefonnal). Viszont ehhez számos ma még létező korlátját fel kéne oldani az iPhone/iPad operációs rendszernek – amit egyébként magam is támogatok. Talán erről is fogok majd írni, még mielőtt elhárítanák magát a problémát.

Hiányosságok
Nem igazán helyén való kritizálni valamit, amivel még nem is nagyon találkoztam. Viszont a Spottr olvasói visszajelzései alapján vannak a LR 3-al sebesség problémák, és nekem is vannak kifogásaim ellene. Például hiányosságot szenvedett a korábbi kezelhetőség, ugyanis – legalábbis a béta, amit használtam – nem enged már több kijelölt fájlt az alkalmazásra húzni, mint a korábbi 2-es verzió. Márpedig én más külső alkalmazással szeretem kiválasztani mit szerkesztek és csak azt importálom a LR-ba. És az alapjaiban újratervezett zajszűrési eljárás sem minden esetben produkált nekem a bétánál kellően jó – vagy a 2-es végeredményéhez fogható – minőséget. Ennél fogva tulajdonképpen alig várom, hogy magam is kipróbálhassam. Ugyanakkor tartok is kicsit az esetleges csalódástól. Bár kétlem, hogy sok olyan újítást halmoztak volna fel, ami miatt frissítenék a már megvásárolt 2-es verzióról.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!