Vettél már iPadet? Igen

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A képen látható kérdésre (Vettél már iPadet?) magával a képpel válaszoltam… Közel két hete – bár nem napi 24 órában – használom. Mondhatni, hogy tesztelem, bár nem vagyok a klasszikus tesztek híve. Mesterségesen szimulálni helyzeteket, amikben próbáljuk megállapítani, hogy valami mit is tud. Én jobban szeretem használni a dolgokat, arra amire nekem éppen kellenek, közben meg általában kiderül, hogy számomra megfelelnek-e, vagy sem.

Szóval nem mindenre és minden percben, de haszálom az iPadet, van véleményem, és benyomásaim is. Ha idôm is lesz, akkor meg is fogom írni ôket.

Addig legyen ennyi elég. Hogy valami hírt is írjak (na nem éppen breaking news, már néhány napos), alig két hónap alatt több mint két millió iPadet adtak el, és még csak alig egy hete, hogy immár kilenc országban kapható. Arról persze továbbra sincs hír, hogy mikor jelenik meg Magyarországon….leszámítva persze azt, amikor jóval Handras után majd én is hazaviszem az enyémet…

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!