Facebook ismerősháló – túl a 800-on

Facebook

Katt a képre és lájkolj a Facebookon!

A múlt hétvégén Facebook ismerőseim száma átlépte a 800-at, ami elég tekintélyes szám. “De vajon tényleg ismerjük-e egymást?” Vetette fel egy kolléga szintén nemrég, ráadásul teljesen jogosan, így megigértem neki (és magamnak is), hogy elmélkedek itt a blogon egy kicsit erről (is).

Különösen olyankor érzem megrázónak ezt a nyolcszázas számot, mikor egy-egy ismerősre, vagy friss bejelölő adatlapjára kattintva 80-100, vagy egyes esetekben 130-230 közös ismerőst látok, míg van akinek összesen nincs ennyi ismerőse, nemhogy közös legyen valakivel. De vajon tényleg van ennyi kölcsönös ismerős? Tényleg ismerjük egymást azokkal, akik a fészbúkon bejelölnek, és akiket visszajelölünk? Változó.

A fotóriporteri munka jellegénél fogva nem (csak) azok a kollégák, akikkel egy cégnél, lapnál, kiadónál dolgozik az ember, hanem azok (is), akikkel a konkurens lapok részéről nap mint nap együtt dolgozunk. Van, hogy velük több időt töltünk együtt, mint akikkel egy céghez kötődünk. Velük lökdösődünk sajtótájékoztatókon, velük harcolunk a jobb fotós helyekért, és velük segítjük egymást, ha valakinek szüksége van egy objektívre, akkura, memóriakártyára vagy egyéb segítségre.
Nekem a magam részéről a névmemóriámnál csak az arcmemóriám rosszabb, de ahogy hallom, ez részben szakmai ártalom. Nagyon sok kolléga van, akikkel gyakran összefutunk, látásból ismerjük egymást, csak a név nincs meg az archoz. Viszont sok fotósnak meg a nevét és a munkáját ismeri az ember, hisz látja a lapokban, az Interneten, a pályázatokon….csak arcot kapcsolni nem sikerül hozzá. Persze az évek és az odafigyelés ezt a készséget is fejleszti, de én még több év után is meglepődök rajta, ha általam ismert emberek szintén megismernek, sőt nem csak az arcom ismerik fel, de a nevemről is tudják, hogy ki vagyok. Számomra meglepő, de megtisztelő.

Van egy másik oldal is, akiket fényképez az ember. Fotóriporterként nem minden fotóalanyommal állok napi kapcsolatban. Az általam legtöbbet fényképezettek jó eséllyel azt sem tudják rólam, hogy létezem, nemhogy megismerjenek olyankor, mikor épp nem takarja el az arcom egy fényképezőgép. És mégis elég sokan bejelölnek iWiW-en, és Facebookon egyaránt.
Eleinte elég zárkózottan álltam a kérdéshez, és szigorúan csak azokat jelöltem vissza, akiket úgy gondoltam én is ismerek valamennyire. De minél többen jelöltek be, annál nehezebbé vált ezt a határt meghúzni. Vajon mi az ismeretségnek az a foka, mikor ismerősnek nevezhetünk valakit? Akad olyan ismerősöm, akivel még életemben nem találkoztam élőben, de jobban ismer sok gyerekkori barátomnál. És vannak olyanok, akikkel naponta csevegünk mindenféléről, és mégsem lehet igazán komoly ismeretségnek nevezni. Meg persze a milliónyi köztes állapot.

Nagyjából egy évvel ezelőtti hasonló témájú (és remélhetőleg szintén nagyon érdekes) írásom óta lényegében csak az változott, hogy az iWiW-ről teljesen átszoktam a Facebookra, és ma már nem feltétlenül csinálok ügyet belőle, ha valaki úgy jelöl be, hogy fél órával előtte ismertem meg egy sajtótájékoztatón. Vagy mikor visszakérdezek, hogy honnan ismerjük egymást, ő azzal válaszol, hogy “biztos nem emlékszel rám, de itt meg itt fényképeztél egyszer”. Persze őket továbbra sem igazán tartom valódi ismerősnek, sőt valószínűleg visszajelölni sem fogom. De azért remélem, hogy ők sem sértődnek meg. Azt hiszem pont az ilyesmire van a Fészbúkon a Page lájkolás (magyarul azt hiszem, hogy kedvelésnek hívják – sosem használtam magyarul Facebookot).

Úgyhogy ma a nyolcszázadik ismerős – aki ráadásul tényleg ismerős, és egy kedves volt kolléga a régmúltból – tiszteletére, vagy inkább csak apropóján nem csak ez a blogbejegyzés született meg, hanem az új Facebook oldalam is, hogy a visszajelölés szükségessége nélkül is lehessen lájkolni akár engem, akár a képeimet, vagy a blogomat, vagy ki milyen vélt vagy valós erényeket társít hozzám.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék