Temetést fotózni – Daróczi Dávid kapcsán

illik, szokás, szabad és kell-e temetéseken fotózni?

Daroczi-fenykep-temetes-Rado-Alexandra

Daróczi Dávid elhunyt kormányszóvivő temetése
Fotó: Radó Alexandra/Stop.hu

Egy ismerősöm nemrég megkérdezte, hogy miért kell egyáltalán fényképezni egy temetést? Miért kell a sajtónak (vagy bármilyen fotósoknak) betolakodnia a gyászoló család és barátok, ismerősök magánéletébe, gyászukba? A kérdés jogos, és nem csak Daróczi, hanem sok más híres és ismert ember kapcsán felvetődött már. A relatíve közeli múltban Bujtor István, a roma támadások áldozatai és Michael Jackson jutnak eszembe, illetve legfrissebbként a pénteken temetett futballista Varga Zoltán és Popper Péter, akit jövő héten temetnek. Vagy épp a Kaczynski házaspár, akiket egy hete gyászol a világ, és pont ma temetik őket.

Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök temetése Krakkóban. 2010. április 18.Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

A légikatasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök és felesésgének temetése Krakkóban. 2010. április 18-án.
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Szóval miért is kell ott lenni a sajtónak és bemutatni a gyászt, és a fájdalmat. Mert érdekli az embereket, kíváncsiak, és – ahogy más esetekben is – aki nem lehet ott, a sajtó útján vehet mégis részt. Régi mondás, hogy az újság legolvasottabb rovata mindig a gyászrovat. Ma már ilyen nem is nagyon létezik. A gyász ma inkább a bulvárral keveredik. Különösen, ahogy az eltávozottakról egyre több és több részlet jelenik meg, újabb és újabb cikkek sora, amik egyre kevesebb újdonsággal tudnak szolgálni, de még hajtják a szenzációt, mert van rá kereslet. Azért remélem, hogy Darócziból nem lesz újabb Zámbó Jimmy, aki még halála után közel egy évtizeddel is bulvár téma olykor. Hogy ez helyes, vagy sem, döntse el mindenki maga. A megoldás – mint annyi más esetben is – talán a tapintat lehet.

Nem csak ismert embereknél szokás

Fotóriporter tanítványai gyászolják az elhunyt Pólya ZoltántFotó: Posztós JánosTöbb fotóért katt a képre!

Fotóriporterek gyászolják az elhunyt Pólya Zoltánt
Fotó: Posztós János
Több fotóért katt a képre!

Nemkizárólag a közéleti szereplők nagy nyilvánosságot érdeklő temetéseit szokás fényképezni. Van olyan ismerősöm (és mások is sokan vannak vele így) aki szerint a temetés is az élet része. Sőt a családi életben is fontos szerepe van. A család náluk (is) közösen őrzi az eltávozottak emlékét, közösen gondozzák a sírt, és náluk a temetés és a sír fotózása is ugyanolyan része a családi életnek, mint az esküvő, a gyerekek, vagy a családi ház fényképezése. Persze más hangulatban, kicsit más szereppel, de ugyanolyan természetességgel és ugyanolyan fontosnak tartják.

Talán leginkább azért idegenkedünk sokan a temetés fotózástól, mert modern világunkban maga  a halál és a temetés is egyre jobban eltávolodik a hétköznapi élettől. Míg korábban az emberek együtt éltek a halállal is, szeretteik otthon betegeskedtek és hunytak el, otthon virrasztottak a halottakal, a családok maguk készítették elő a temetést, addig a halál nem volt olyan távoli és elvont dolog. Mióta egyre jobban eltávolodunk a haláltól és az otthon és a család helyett egyre inkább a kórházakhoz, temetkezési vállalkozásokhoz kötjük, azóta az életünknek és mindennapjainknak is egyre kevésbé kezd része lenni. Talán ezért is furcsa egyre több embernek, hogy fotós dolgozik egy temetés megörökítésén és talán ezért tűnik furcsának az a gondolat is, hogy egy családi fotóalbumban éppúgy vannak szomorú, sőt gyászos képek is, mint ahogy vidám és örömteliek.

Modellek és barátok gyászolják elhunyt divatfotós barátjukat, Lovász Sándor LászlótFotó: Völgyi Attila / blog.volgiyattila.huTovábbi részletekért katt a képre!

Modellek és barátok gyászolják elhunyt divatfotós barátjukat, Lovász Sándor Lászlót
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgiyattila.hu
További részletekért katt a képre!

Számomra a gyász fotók és gyászos témák sajtó megjelenése furcsa kicsit, és mindig nehéz egy ilyen hangulathoz, pláne az azt jól tükröző képekhez megfelelő, odaillő képaláírásokat találni. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy kár a szóért, hadd beszéljenek a képek.
Sőt nehezemre esik itt a blogban is egy-egy gyászos téma után valami egészen más témát előhozni. Sokszor töröm rajta a fejem, hogy vajon egyik vagy másik téma mennyire illik az előző halálhír után.

Különösen kegyetlen a sors, ha a képek szöveges kontextusát buta automaták, lelketlen reklámrobotok (itt most tényleg gépekre gondolok) írják. Ahogyan a Daróczi temetés kapcsán a Comment.com írt a Délmagyar félresikerült képekhez rendelt hirdetéseiről. Amikor a szövegkörnyezetből az intelligensnek vélt gép megpróbál találó reklámokat keresni, és banális, durva és visszatetsző helyzetek születnek belőle.

És hogy kell-e temetéseket fotózni, és ilyen képek kellenek-e egy temetésről, kell-e ennyi, vagy ez is csak az Internetes galéria kényszer terméke? Döntse el mindenki maga, és aszerint nézze vagy ne nézze a gyászt feldolgozó képeket.

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék