Így virágzik a Tisza

Tiszavirágzás - Kérészek rajzása a Tiszán - Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Régóta ismerem a Tiszavirágzás szót, de míg élőben nem tapasztaltam meg, elképzelni sem tudtam, hogy milyen csoda is ez valójában.

A látványos természeti jelenséget csak évente egyszer és csupán néhány estén keresztül lehet meglesni. A színpompás rovarok három évig lárvaként élnek az iszapban. Nyaranta – június elején-közepén – aztán elborítják a Tiszát, káprázatos násztáncot lejtve a víz fölött, majd párosodnak és elpusztulnak, a peték pedig a mederfenékre süllyednek, ahol a lárvák “elvermelik magukat”. A rovar mindössze néhány óráig él kifejlett állapotában, ez idő alatt pezsdítik fel a folyót lázas udvarlásukkal.
A tiszavirág a legnagyobb méretű kérészféle Európában, 8-12 centiméter hosszú, szárnyfesztávolsága 6-7 centiméter. A születés és elmúlás körforgását ilyen látványosan érzékeltető élőlény már kevés helyen található meg Európában, itthon is csupán a Tiszában és mellékfolyóiban él nagy tömegben.
Tiszavirágzás - Kérészek rajzása a Tiszán - Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Gyűjtésük szigorúan tilos, még az elhullott rovaroké is; tiszavirágzáskor a vízi rendőrök gyakrabban végeznek ellenőrzéseket a folyón. Horgászok ugyanis előszeretettel szedik össze nemcsak a már kirajzott rovarokat, illetve tetemeiket, hanem a partoldalban fejlődő lárvákat is képesek kiásni, amivel óriási kárt tesznek a kérészek élőhelyében. A tiszavirág természetvédelmi értéke egyedenként 2000 forint.

Ökológiai szempontból is igen jelentős ez a faj: rendkívül kényes a víz tisztaságára. A szakemberek évről évre izgatottan várják a Tisza virágzását, ez ugyanis indikátorszerűen jelzi a víz megfelelő minőségét.
Long-tailed mayfly swarm

IndaVideó Film: Tóth Zsolt Marcell: Tiszavirág – Egy nap pompa (2005) (Sajnos úgy fest, ez a film is a Digitális enyészeté lett idő közben)

És egy másik természetfilm az Origótól a YouTube közvetítésével:

Nem szorosan vág a témába, de azért én érdemesnek tartom megemlíteni, hogy néhány éve volt egy egészen kellemes Vodafone tévé reklám a kérészekkel. Legalább említés szintjén érdemes ide idézni, bár ezek nem a Magyarországon honos Tiszavirágok, hanem egy másik kérész faj egyedei:

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!