Elkészült az új honlapom

VolgyiAttilaHU_fotoriporter_honlap_site_headerAz újév első híreként egy bejelentés az új honlapomról. Vannak, akik már a készítés során is közreműködtek, teszteltek, hibát kerestek és véleményeztek, vannak akik azóta látták, mivel egy ideje már elérhető, csak eddig kevésbé publikáltam. Minden esetre a hivatalos bejelentése eddig váratott magára, azt hiszem, eljött az ideje. Remélem, hogy azért akad még olyan, aki eddig nem látta, és most megnézi: Völgyi Attila fotóriporter honlapja.

VolgyiAttilaHU_honlap_site_screenshot

Az oldal elkészítésben hatalmas segítséget nyújtott Csernus Zsolt, akinek ezúton is köszönök mindent!

Lehetne sok okosat írni róla, hogy mi miért olyan rajta, amilyen, és hogy mit miért tartottam fontos szempontnak a kialakításánál. Talán egyszer meg is teszem egy külön írásban. Bár remélhetőleg sikerült elérni, hogy az oldal önmagáért beszéljen, rólam és a képeimről, ne szoruljon sok magyarázatra. Szerintem csak a képek számítanak.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!