A fotográfusok hét szintje Ken Rockwell szerint

olvasd el, de azért ne vedd túl komolyan!

Fotó: Phkoopz/Deviantart

Fotó: Phkoopz/Deviantart

Sok apróságban egyet lehet érteni, és sokmindenben lehet kritizálni Ken Rockwell írását a fotográfusok hét szintjéről, egy valami biztos: mára már hivatalos magyar fordításban is létezik a szerző oldalán, és ország-világ szerte előszeretettel terjesztik ezt a fajta rendszertani besorolást. Természetesen sablonokból épül fel, és jobbára igazságtalan általánosítás alapján skatulyáz be mindannyiunkat. De ha épp nem rólunk ír valami rosszat, akkor szívesen egyetértünk vele. Egyébként akárcsak a horoszkópokban ebben is van némi igazság, még ha a teljes szöveget talán túlzás lenne minden helyzetben helytállónak nevezni.

“A fotográfusok hét szintje

Lelki útmutató (szatíra) © 2003 KenRockwell.com
Fordítás: September 2003, by Tibor Karvaly karvalyt@hotmail.com

Művész: A legfelső, 7. szint (megegyezik a Keresztény mitológia szerinti „Mennyország”-gal)

Ez a legmagasabb szint

A művész kézzel fogható formában rögzíti az általa észlelt képet. Megragadja a hely szellemét − legyen az valódi vagy képzeletbeli − a fényképben, és a néző reagál erre.

A művész tökéletes mestere eszközeinek. A művészeti alkotás megteremtésekor a művész elszakad a hétköznapi léttől, lelke felemelkedik, hogy találkozhasson azzal, amit meg akar ragadni. A művész tanulhatja és gyakorolhatja eszközeinek használatát amíg nem alkot, de amikor alkot, a fényképezőgépe elméjének, gondolatainak kiterjesztésévé válik. Semmilyen tudatos megfontolást nem fordít a technikai részletekre akkor, amikor virtuózként képeket alkot.

Zenei hasonlattal élve, egy zenész rogyásig gyakorolhatja a skáláit, de amikor jazzt játszik, még csak nem is gondol az ujjaira. Elvész a pillanat szenvedélyében.

Akárcsak a professzionális szörfözőknek, akiknek tucatnyi deszkája van, vagy a profi  gitárosoknak, akiknek 23 hangszere van, a művésznek is lehet egy halom kamerája, mind különböző célra.

Hasonlóképpen, más művészeknek lehet, hogy csak egy kamerája van, vagy egy sem. Nem számít.

A művész gyakran furán öltözködik, és hajlamos későig fennmaradni.

Soha, senki nem látja az alkotásaikat, mivel szinte semmilyen képességük nincs arra, hogy ismertté tegyék magukat. Csak azoknak van, akik leereszkednek a szajha szintjére, mely sajnálatos és paradox módon azt jelenti, hogy az igazi művész alkotásait soha nem láthatod, hacsak nem ismersz egyet személyesen. A jó művész általában túlságosan gátlásos ahhoz, hogy másoknak megmutassa munkáit, hacsak nem intim viszonyba kerülsz vele, mivel a művészetük a lelkük maga.

A művész bármiféle kamerát használhat, beleértve a lyukkamerát, az eldobható kamerákat, vagy 8×10-es gépeket. Akármilyen gépet használhat, hogy megteremtse, amit akar.

Szajha: 6. szint

A szajha olyan művész, aki eladja lelkét azzal, hogy pénzt vagy drogot fogad el művészetéért cserébe.

Lealacsonyítva magát erre a szintre, a víziója valószínűleg kompromisszumokkal teli.

Miért? Mert az ember függőségbe kerül attól, hogy eladja a lelkét azért, hogy megvehesse ételét, hogy megtömhesse magát, így nem szarakodik a célkitűzésekkel, ami egyúttal azt jelenti, hogy nem próbálgat új stílusokat sem.

Ha a szajha munkája több év próbálkozás után elég a számlák kifizetésére, valószínűtlen, hogy bármelyik szajha új stílust után kutatna, amíg szüksége van dohányra.

A kiállító művészek (akiket galériák vagy más képviselők − vagyis stricik − kiállítanak) elveszthetik a megjelenés lehetőségét, ha megváltoztatják stílusukat.

Éppen ezért egy ember eladásra szánt művészete aláigha válik jobbá vagy mássá.

A stílus ami eladható, az pontosan az, amit a szajha stricijei (képviselői) látni akarnak. Lásd Barnbaum könyvét a művészetről. Elképzelhetetlenül nehéz egy sikeres szajhának megváltoztatnia a stílusát, ha egyszer őt már elfogadták.

Amatőr: 5. szint

Azok, akik teljes jövedelmüknek kevesebb mint felét keresik fényképezéssel, amatőrök. Ennek semmi köze fényképészetük minőségéhez.

Az ilyen ember imád fényképezni. A tisztalelkű, jó amatőrök átemelkedhetnek a többi szinten, hogy közvetlenül művészek legyenek.

Akik hétvégenként esküvőket stb. fényképeznek, mintegy mellékesként rendes munkájuk mellett, még mindig amatőrök; csak éppen pénzt kérnek a képeikért.

Azok az amatőrök, akik azt hiszik, hogy egy jobb fényképezőgép javít a képeiken annak a kockázatnak vannak kitéve, hogy a legalacsonyabb szintre, a „ketyere-számonanizátor” szintjére süllyednek. A fényképezőgép-gyártók túl sok amatőrt félrevezetnek, hogy azok azt higgyék: a jó képekhez jó kamerák kellenek. Ez a gondolat méreg a művészet teremtésének.

Az amatőr, aki elvész a remek képek készítésében, egyenes úton van a megvilágosodás felé.

Amatőrnek lenni jó dolog; erről a szintről valaki meglehetősen könnyen felemelkedhet a művész szintjére.

Az amatőrők szinte mindig Canon tükörreflexes gépeket használnak.

Kattintgató: 4. szint

Ez az én anyukám és a legtöbb ember. Ezek az emberek emlékeket akarnak − nem fényképeket vagy fényképezőgépeket.

Azok a kattintgatók, akik grafikusművészek, vagy legalábbis vizuálisan művelt emberek, gyakran fantasztikus képeket csinálnak, melyek mindenkire hatást gyakorolnak. Ezek a kattintgatók művészek, és még csak észre sem veszik. Ők átlalában jobban öltözködnek, mint azok, akik azt gondolják magukról, hogy valóban művészek.

Higgyük el: a fényképész az, aki egy képet létrehoz, nem a fényképezőgép.

A kattintgatók kompakt vagy eldobható fényképezőgépeket használnak, amik ugyanolyan kiváló eredményeket ad, mint a mindenki más által használt Leicák, Nikonok, Canonok és Contaxok.

Hivatásos: 3. szint

Hivatásos fényképész az, aki teljes megélhetését (100%) fényképezésből teremti elő.

A hivatásosak nem hoznak létre művészetet; ők kereskedelmi célra készítenek képeket. Általában van valami jártasságuk az eszközeikben, és tűrhető képeket tudnak kihozni belőlük, de a képesség, hogy a képzeletet megragadják, vagy megvan, vagy nincs meg bennük.

Persze a hivatásosok is csinálhatnak nagyszerű képeket, saját idejükben.

A hivatásosok nagyon kevés időt fordítanak a gépeire, kivéve, ha javíttatni kell azokat. Idejük legnagyobb részét arra fordítják, hogy munkát keressenek, és azon fanyalognak, hogy a többi fényképész mennyire lenyomta az árakat a városban.

A hivatásos többet költ filmre és labormunkákra egy hónap alatt, mint eszközökre egy évben.

Hivatásos természetfotós nincs. Azok vagy dolgoznak, vagy a feleségük tartja el őket.

A hivatásososok Nikon tükörreflexes, Mamiya középformátumú és Calumet 4×5”-os gépekkel fényképeznek. Nem engedhetnek maguknak olyan jó cuccokat mint a legtöbb komoly amatőr.

Ha nem vásárolsz kereskedelmi fotókat, vagy nem ismersz egyet a barátaid között, nem is hallasz hivatásos fényképészről. Azok, akik fényképezőgép-reklámokban hirdetik, hogy ezt vagy azt a típust használják, csak fizetett álszószólók.

A hivatásosoknak nincs weboldaluk, és nem tesznek közzé technikai hírleveleket. Azok általában az amatőrök.

Gazdag amatőr: 2. szint

Ezek azok az amatőrök, akiknek túl sok a pénze, rengeteg gépet és tartozékot vásárolnak, ami megbéklyózza a kifejezési szabadságukat. Általában férfiak, és sokuk öreg vagy nyugdíjas.

A gazdag amatőr Leicával, Contax-szal, Alpával, Hasselbladdal vagy Linhof 4×5-össel fényképez. Ezek remek kamerák, de az eredmény tekintetében azonosak a Zenittel, Pentaxszal, Bronicával vagy Tachiharával.

A szegényeb gazdag amatőr Nikon, vagy akár Canon tükörreflexes gépet használ.

Mostanában ezek az idióták sajtómunkához tervezett digitális tükörreflexes gépeket vesznek, mint például a Canon EOS-1D vagy a Nikon D1X, melyek technikailag gyengébb eredményekkel szolgálnak, mint a kattintgatók gépei. Az igazán hülyék várták a 7000 dolláros Contax N Digital-t, mely kevésbé használható, mint a Nikon vagy Canon digitális tükörreflexesek, és még mindig gyengébb képeket ad, mint egy olcsó filmes tükörreflexes gép.

A rossz gazdag amatőrök azt hiszik, hogy szegény emberek életlen fekete-fehér képei jelentik a művészetet.

Néhány gazdag amatőr könnyen a legalsó spirituális szintre hullik vissza azért, mert túl sokat törődnek a gépükkel, mások viszont egyenesen eljutnak a nagyszerű művészeti teremtésig, mert nem aggódnak a gépük miatt, minthogy meg vanna róla győződve, hogy az övék a legjobb. Különös módon, kevés gazdag amatőr teremt átlagos munkát. Ez vagy igaz vagy nem.

Ketyere-számononanizátor: Legalsó, 1. szint (megegyezik a keresztény hit szerinti „Pokol”-lal)

Ezek az emberek (mind férfiak) egyáltalán nem érdeklődnek a művészet vagy fényképezés iránt, mivel nincs lelkük. Lélek hiányában nem képesek kifejezni képzeletüket vagy érzéseiket, s ez az, amiért a képeik − ha ráveszik magukat, hogy egyáltalán csináljanak − semmit nem érnek.

Legtöbbjük technikai területről érkezik, mérnökök, számítástechnikusok, tudósok. Ezek az emberek oly sokat aggódnak a amiatt, hogy számszerűsítsenek mindent, hogy tökéletesen megfeledkeznek arról a tényről, hogy a gépeknek és tesztábráknak semmi közük a végső kép lelkéhez. Mivel túl sokat aggódnak a kamera teljesítményének mérése miatt, átneveztük őket „számonanizátor”-oknak. Szerencsétlen módon sokuk kutat a Kenrockwell.com-on fényképezőgépek teljesítményadatai után.

Sokuk szintén játszadozik audioberendezésekkel, számítógépekkel vagy autókkal. Csakúgy mint kameráikat, a játékszereiket is saját kedvükért élvezik, de − ha egyáltalán − akkor is csak ritkán használják azokat eredeti céljukra.

A fiatalabbak videojátékokkal szórakoznak, vagy chat-eléssel és web-szörfözéssel kötik le magukat. Az öregebbek „fényképezőgép”-klubokba járnak. (Sokkal inkább fénykép-, semmint fényképezőgép-, illetve más olyan klubokhoz kellene csatlakozniuk, melyek a művészetet próbálják számokkal értékelni, mivel a művészet teljes egészében szubjektív, és nem értékelhető numerikusan.) Hasonlóképpen, ezek az emberek soha nem készítenek semmi említésre méltót ezekkel az egyéb berendezésekkel sem, de bizonyosan örömmel tölti el őket, hogy beszélnek róla másoknak.

Az egyetlen eszköz, amit ezek az emberek elhanyagolnak, az egyetlen olyan ami valóban segítségükre lehetne: a fény.

Csakis maga a gép érdekli őket. Lyukat beszélnek a hasadba, ha hagyod nekik, de amint arra kéred őket, hogy mutassák meg a portfóliójukat, a hencegésük rögtön elillan, vagy azt hiszik, a fényképezőgépeiket vagy a részvényeiket kell megmutatniuk.

Akinek egy tűrhető portfóliója van, nem „számonaizátor”. Valaki, akinek több kamerája van, mint tűrhető képe lehet, hogy az. Akiknek technikai cikkekben bővelkedő weboldalaik vannak, kevés érdekes fényképpel, valószínűleg azok.

Semmilyen körülmények között ne kezdj ezekkel az emberekkel, ne beszélj velük, és ne olvasd a weblapjaikat. Az ártatlanok számára ezek úgy tűnhetnek, mintha tengernyi tudás lenne bennük, pedig csak beteges, élettelen lelkük akar lerántani saját személyes poklukba, és mindörökre besározni lelkedet a fényképezőgéped lencséjének élessége miatti aggódással. Ha emiatt aggódni kezdesz, soha nem fogsz mást fényképezni, mint téglafalakat és teszt-ábrákat.

Ezeket az embereket könnyű azonosítani. Ha a ezt elolvastad, valószínűleg láttad már a weblapjaikat is. Mindig rengeteg információjuk van a gépekről, de igazán kevés igazi fotókról. Mindig óvakodj az olyan weboldalakon található információktól, amelyek nincsenek tele olyan fényképekkel, amiket megcsodálsz.

A weboldalamról levettem a legtöbb, fényképezőgépről készült képet, mert sokkal több időt töltöttek a látogatóim ezekkel, mint a művészetemmel. A sávszélességet, amiért fizetek, felemésztették ezek az idióták, miközben az objektívjeimet nézegették, ahelyett, hogy megnézték volna a képeimet a galériámban, ami ennek az oldalnak az fő célja volt. Ez az, amiért az összes hülye oldal, mint ez is, sárga színű, így túlságosan bántja a szemet ahhoz, hogy túl sok időt töltsenek el a látogatók „szögekkel és csavarokkal”.

Sokan, akik e-mailt küldenek nekem erről a weblapról, sajnálatos módon ehhez a felvilágosulatlan alsó csoporthoz tartoznak. Sokuk cserkészi az internetet, és órákat töltenek azzal, hogy csatlakoznak olyan technikai website-okhoz és chat-roomokhoz, mint a pl. a „Photo.net”, „www.dpreview.com”, „photocritique.net” és a német „Forum für Nikon-Fotografen und Sammler”,  ahelyett, hogy fényképeznének.”

Kiegészítés: a magyar fordításból valamiért kimaradt a fotográfusok nulladik szintje, így az egy külön hozzászólásban került említésre, de az egyszerűség kedvéért ide is bemásolom.

Online szakértő, vagy Karosszék fotográfus: 0. szint (ők valójában nem is fényképeznek, úgyhogy nem is valódi fotográfusok)

Ez a réteg sosem létezett az Internet megjelenése előtt, mivel a a fényképezőgépek soha nem voltak olyan érdekesek, mint a sportautók, vagy a rakéták, amik műszaki paramétereit be lehet magolni.

Ez azon a napon vált elborzasztóan egyértelművé, mikor egyik nap kaptam egy levelet  valakitől, aki nem értett egyet egy közzétett képpel, amit én élesnek tartottam. Felháborítónak tartottam, mivel különlegesen éles volt a kép, és éppen ezért tettem ki. Mikor visszakérdeztem az olvasónak, hogy “mihez képest nem éles?”, a válasza az volt, hogy nem olyan éles mint egy másik weboldalon publikált minta kép.

Hogy a fenébe! Ez a fickó még csak saját fényképezőgéppel sem rendelkezik! Azzal tölti az idejét, hogy rákeresgél az Interneten különféle termékekre, és terjeszti az innen-onnan összeolvasgatott, teljességgel érdektelen véleményét mindenfelé az Interneten!

Az Internet tele van ilyen alakokkal. A fórumok és chat szobák dugig vannak velük.  A fotográfusoknak nincs idejük fórumozni. Nekünk több fotózni valónk van, mint amennyi időnk akad azt mind elvégezni. Olvasd el a Fotográfusok két fajtája című írásomat.

A digitális korszak előtt a fotózás soha nem volt kellően izgalmas hozzá, hogy minden különösebb ok nélkül felkeltse az ember érdeklődését. Számomra például egy  50-es kaliberű Barrett mesterlövész puska torkolati sebessége sokkal érdekesebb, mint egy olyan  digitális fényképezőgéphez tartozó MTF görbe, amit soha életemben nem fogok használni. Ha egy irodában dolgoznék, és privát hobbim háttértanulmányaira pocsékolhatnám a munkáltatóm idejét az Interneten, akkor inkább pornót néznék, minthogy mások fényképezőgépének paramétereit vizslassam.

Az autók világában ez a szint mindig is létezett. Már kisgyerek koruktól  a Corvettek és Ferrerarik teljesítmény adatait magolták. Mi fiúk ezt jó tíz évvel előbb kezdjük, mint jogosítványt szerezhetnénk, és talán ezért sem leszünk soha képesek saját Ferrarit venni magunknak.

A srácok imádnak autókról, fegyverekről, motorokról és bármi más technikai dologról informálódni. Én is tudom. Tényleg. Mi férfiak soha nem növünk ki belőle, hogy mindent tudni akarjunk mindenről, és mindenkinek megmondhassuk.

Viszont csak mert minden kocsi kedvelő képes egy Ferrari összes létező teljesítmény adatát  felsorolni, az még nem jelenti azt, hogy képes lenne vezetni is. Ezeknek az embereknek a többsége olyan helyeken él, ahol még csak nem is látott Ferrarit, nemhogy maga is vehessen valamikor egyet.

Napjaink digitális fotó világában ugyanezek az öncélú műszaki adat majmolók falják a számadatokat valami bizar szenvedélytől hajtva. Ne törődjetek velük. Imádnak beszélni, és imádják az adatokat, de ők nem fotográfusok.”

Emlékeztető: a dőlt betűs részek nem saját gondolataim, és azokkal legfeljebb részletekben azonosulok, így aki sértve érti magát az az idézett szerzőre nehezteljen – vagy méginkább saját magára, akit felismert a sorok közt. Ez egy humorosnak szánt írás, tessék akként kezelni: tessék elgondolkozni és aztán jót nevetni ratja!

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék