Vám ügyintézés

vam-ugyintezes-pictogramLe a kalappal a magyar VÁM ügyintézés előtt. Sokan régóta riogattak vele, hogy hetekig ülnek a majd csomagon, meg hosszas adminisztrációval és rohangálással jár, meg bonyolult végigjárni a kálváriát. Nos, jelentem ennél egyszerűbb dolgom eddig csak okmányirodában volt, ahol már szinte  egy ablakos az ügyintézés (csak a postai díjfizetés miatt egy szomszéd ablakhoz menni), miközben volt munkahelyemen házon belül is alig sikerült hetek alatt elintézni papírmunkákat.

Amerikából csigapostával (értsd nem Interneten továbbított) érkezett csomagom kb 2-3 nap alatt ideért Magyarországra, és a legtöbb késlekedést csak a hétvégi munkaszünet okozta. Szinte végig élvezhettem a csomag követési funkciónak köszönhetően a szállítmány útját, bár  Amerikainagy városból érkezett a magyar fővárosba, így igazából csak 2-3 állomáson haladt át, eldugott vidéki kisvárosból érdekesebb lehetett volna az útvonal lista. Szombaton érkezett meg az országba, és hétfőn még nem tudott róla a VÁM ügyintéző, mikor felhívtam, de kedden reggel már hozta a postás az értesítőt, hogy csomagom jött, sőt aznap már át be is fáradhattam érte az Orczy téri hivatalba. Itt a portás rögtön útba igazított a második emeletre, és itt a szinte egymás melletti ötös, majd az egyes, majd újra az ötös ablak felkeresése után rögtön fizethettem a VÁM-ot és az ÁFÁ-t,  átvehettem a csomagom, és egy kilépő cédula felmutatásával elhagyhattam az épületet.

Az egész ügyintézési folyamat nem vett igénybe többet fél óránál, és a csomagot érintő háttér munkálat is alig volt több egy napnál, de még az sem kizárt, hogy ha hét közben érkezik a csomag, gyorsabban megkapom. Csak azt nem értem, hogy miért kellett három ablakot felkeresnem a különféle papír kötegekkel, ha a folyamatban csak két szerv (posta és vámhivatal) érintett. De a végeredmény szempontjából ez közömbös, a rendszer nekem működni látszik, és ez jó.
Megkockáztatom, hogy akkor sem ment volna ilyen flottul az ügyintézés, ha a közismerten jól szervezett UPS futárszolgálat szállítja a csomagom. Ők a legutóbbi hasonló esetben lefaxolták a papírokat, amiket kitöltés után vissza kellett faxolni nekik, hogy másnap a futár kihozza a csomagot, és nála otthon fizethessek.

Végre volt miről egy pozitív “kritikát” írnom.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!