Mától forgalomban az új kétszázas

Fotó: Nagy Attila Károly/Index

Fotó: Nagy Attila Károly/Index

Ahogy a nyugati valuták gyengülnek, úgy (vagy talán gyorsabban?) gyengül a forint is. Ma került forgalomba az új 200 forintos érme, amire végül a Megyeri híd helyett a Lánchíd került. Az új érme leváltani hivatott a novemberig még forgalomban levő kétszázas bankjegyet.

Mint a Napi Gazdaság írja, a váltás (egyik) célja, hogy könnyítsék a lakosság átállását a majdani Euróra, melyben a hasonló érték szintén fém pénz. Sőt az Euró bevezetésével lehet, hogy inflálódni fog a megtévesztő nevű Százforintos bolt hálózat is, hiszen ma már alig kapni bármilyen terméket száz forint körüli összegért, sőt a duplája se túl sok árucikk értékét fedezi.

Engem a magam részéről kifejezetten zavar a fém kétszázas. Mivel pénztárcát nem szoktam magammal hordani, és sok helyen gond a bankkártya elfogadás, kénytelen vagyok némi pénzt mégis hordani magammal. Ezt pedig lehetőleg papír pénz formájában teszem, mivel így nem csörög a zsebem minden mozdulatra munka közben. Eddig jobbára öt és kétszázas bankjegy volt nálam, de úgy fest, ezután rákényszerülök a nagyobb címletekre.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!