Három idióta Blackpoolban

Bow tie

Illusztráció
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Tegnap este három idióta fotós (köztük én is), munka után, munkaruhában – ezúttal szmoking és csokornyakkendő – beült egy étterembe vacsorázni. Ha már az alkalomhoz illően öltöztünk, természetesen mi mást választhattunk volna mint egy gyors éttermet? Mondjuk én nem szeretem a gyors éttermeket, de ebben a helyzetben ezt a poént kár lett volna kihagynunk. És naná, hogy rántott csirkét, meg barbeque bordát kellett ennünk, mert az igazán finom. Jól mutattunk, de a helyiek nem tették szóvá, már megszokták a furcsaságokat.

“Blackpool tele van idótákkal…” – mondják

Blackpool amolyan munkásosztálybeli üdülő paradicsom, ehhez mérten tele van szórakozó helyekkel, ahova a helyi fiatalság mindenféle feltűnő cicomákban jár bulizni. Pár napja például egy rakás szuperhős sétált a parton két tele tubbie társaságában, de találkoztam már rózsaszín nyuszifüles angol tinikkel a buszon, és a rosszul öltözött (pl lila harisnyához fekete szőrös bakancs a már szinte nyári 18 fokban) fiatal lányok meg kifejezetten mindennaposak. Úgyhogy tőlünk is csak annyit kérdeztek, hogy partizni megyünk-e ilyen szerelésben. Az egyik kollégát meg zenésznek nézték a szmokingban, ahogy a “hangszerét” lóbálva kilépett egy ajtón. Ő meg értetlenül kérdezte, hogy vajon egy monopod (egy lábú fényképezőgép állvány) vajon milyen hangszernek minősül? Fúvós lenne? Végül abban kiegyeztünk, hogy csakis ütős lehet, de azt nem hirdetjük, hogy a viperával állna rokonságban, még a rendőrök belekötnek (volt már rá példa Magyarországon).

Kiegészítés: Sajnos az esetről a gyorsétteremben készült vicces csoportképet nem sikerült előkerítenem. Fotósként azért ez ciki, de mint tudjuk, a cipésznek is lyukas a cipője.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!