Tárkapacitás

 

mac hard drive icon for pc by ja2pc TárkapacitásAzt hiszem, hogy a memóriakártyák kapcsán már említettem, hogy nincs olyan, hogy elegendő tárkapacitás. A technológiák fejlődnek, a kártyák és merevlemezek kapacitása folyamatosan nő, az áruk folyamatosan csökken – illetve nem változik jelentősen, csak mindig nagyobb kapacitás kapható ugyanazért az összegért. …és mégis egyre kevésbé férünk bele a rendelkezésre álló keretbe.

Az angliai út közepe körül én is elértem a rendelkezésre álló hellyel a korlátaimat, úgyhogy kénytelen voltam rendelni egy újabb hordozható merevlemezt. Vehettem volna valamelyik sarki boltban is. Még volt is nekik, ezt leellenőriztem. De a kínálatuk nem volt épp nagy. Én pedig válogatós vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az Internetes áruházakban nem csak a kínálat nagyobb, de az árak is kedvezőbbek cserébe azért, hogy csak néhány nap múlva érkezik meg a termék, nincs a kezünkben a pénztártól való távozás után rögtön. De mivel az a néhány nap még belefér, inkább rendeltem.
Ha megérkezett a termék, és lesz időm beüzemelni, illetve tesztelni (ez utóbbi – mármint hogy bármire is lesz időm – kérdéses), akkor véleményt is mondok róla. Addig meg feszegetem a magammal hozott tárolóeszközök kapacitásának határait – ez már elég jól megy.

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , , , , , ,

  • http://azonnal.hu/azonnal/ Bert

    És milyen típus méret? Miért pont az?

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Mint jeleztem is, majd írok erről is, de egyelőre nincs rá időm, és még nagyon tesztelni se volt módom. Igaz nem is vagyok az a tesztelgető típus, inkább használni szoktam az eszközöket, mint tesztelni (vagy reklámozni).

  • http://azonnal.hu/azonnal/ Bert

    Majd akkor szólj, ha FAT32-n kívül mással is teszteled…

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Volt rajta kb 2,5 percig NTFS is, de aztán kivégeztem. Bővebben majd a postban…