Mű-VÉSZ-et

Fotóriporterként nem tartom magam művésznek, inkább tisztes iparos munkaként fogom fel a hírek, események történések képi ábrázolását. Persze vizuális műfajként ez a munka sem nélkülözheti az esztétikát, és a szubjektív tartalmat, a személyes véleményt sem. Igaz nehéz meghúzni a vékony határvonalat, hogy meddig esztétikus iparos munka valami, és honnantól számít magas művészetnek.

Elefánt a feszes arckontúrok szakértője

Elefánt a feszes arckontúrok szakértője

A héten Budapest utcáin megjelent Elefánt Parádét viszont sehogy nem tudom művészetként elfogadni. Eddig azt hittem, hogy viszonylag nyitott vagyok az új és szokatlan dolgok iránt is. Ennek a témának a kapcsán mégis konzervativizmusra kellett lelnem magamban. Az évekkel ezelőtti hasonló Cow Parade mintájára idén műanyagből kiöntött elefántokat állítottak ki Budapest közterein. Az egyen öntőformával készült plasztik állatokat művészek festették ki saját ötleteik szerint, majd a terv, hogy elárverezik őket, a bevételt jótékonyan felajánlva egy hajléktalan szálló javára.

A fő gondom a street art ezen megnyivlánulásával, hogy a műelefántokat nem tartom túl esztétikusnak semmilyen dekoratív festésben, és nem igazán értem, hogy ha már művészet, miért nem lehet valós értékeket teremteni ezalatt a címszó alatt? Miért kell művészeket megkérni, hogy tömegtermelésben előállított műanyag szobrokat tegyenek egyedivé, hogy azokat el lehessen adni? Miért nem lehet a művészek saját műveit árverezni a jótékonysági árverésen, kihagyva az igencsak megkérdőjelezhető plasztik elefántokat a történetből. Megkockáztatom ebben az esetben, még az is lehetséges, hogy nevesített művészekről beszélnénk most, és nem elefántokról, és névtelen művészekről. Szóval nekem kicsit furcsa ez a megközelítés.

Elefánt az Operának háttal

Elefánt az Operának háttal

A Tehén Parádénál még volt a szobroknak némi egyedi jellege, és már kialakításukban, öntésükben is eltértek. Az új Elefánt Parádéban viszont teljesen egyforma elefántok szerepelnek, amik még csak nem is érintik meg a hindul hagyomány szerinti szerencse jelképeként ormányukkal a homlokukat (nem is jártak szerencsésen). Egy valami maradt a tehenek hagyatékaként: a kultúr provokáció. Annak idején nagy port kavart az “olvadt fagyi” tehén, amit a Bazilika előtti téren felállítottak a katedrális felé mutató jégkrém pálcikával, ami a fenekéből lógott ki. Idén az elefántok jobbára a földalatti vonala mentén helyezkednek el, némelyik sarkon szólóban, olykor kettesével, vagy akár hármasával is. A Balett intézet előtt például a fenekét mutatja egyikük a klasszikus kultúra egyik fellegvárának tekinthető Operaház felé, és talán kevésbé direkt módon de hasonlóan tesz az Operett Színház előtt egy másik is. Talán érzékenyen túlértékelem a jelenséget, de a provokáció vádját igazolni látszik, hogy a Hősök terétől a Vörösmarti térig húzódó útvonalon mindössze két olyan helyet találtam, ahol még indokolt is lehetne az elefántok kihelyezése, és ahonnan kifejezetten hiányoltam, hogy vajon miért nem jutott egy darab sem. Az egyik ilyen a modern művészetek iránt igencsak nyitott Gödör Klub és környéke az Erzsébet téren, ahol korábban autóroncsok füstölögtek, és megannyi modern művész bemutatkozott már performanszaival, a másik a liberális rendezvények, és számtalan modern műalkotás bemutató helyéül szolgáló Városháza park, melyeket gondosan elkerültek az elefántok, pedig itt még érthető is lett volna a jelenlétük.

Az elefánt hült helye

Az elefánt hült helye

Nem tartom hát cseppet sem meglepőnek, hogy alig néhány nappal a mű szobrok kihelyezése után aggresszióval találkoztak, és pusztító támadások áldozataivá váltak. Több elefánt már az első napokban megrongálódott (magától természetesen), valamivel később pedig eltűntek csupán beton talapzatukat hagyva hátra emlékeztetőül.
Én mondjuk az ellenérzés kifejezésére is hitelesebb módnak találtam volna valami destruktív performanszot, mint a szobrok puszta megsemmisítését. Az egyszerű törés-zúzás pusztítás szerintem legalább olyan értelmetlen, és művészethez méltatlan, mint maga a kiállítás, ami ellen szól az egész tiltakozás. Az olvadozó, lángoló, szilánkos, darabos és egyéb módokon megsemmisített műanyag elefántok szerintem sokkal kifejezőbben hordoznák a furcsa művészet elleni furcsa ellenérzést. De nem akarok ötleteket adni senkinek…

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék