Könyvek, fesztiválok és a kultúra utalvány

konyvfesztival 0904252277cva 300x199 Könyvek, fesztiválok és a kultúra utalvány
Nem fogadják el a kultúra utalványt a könyvfesztiválon

Eddig is bosszantó jelenségnek tartottam, hogy az adómentes juttatásként kapott kultúra utalványért nem lehet könyvet vásárolni. Mintha a könyv nem lenne a kultúra része, képviselője, hordozója. De a kultúra utalványokon (legalábbis némelyik fajtájára, mert “szerencsére” nem egységesek, több fajtájuk van, hogy lehessen örülni) fel van tüntetve, hogy kulturális szolgáltatásra lehet beváltani. Marad tehát a mozi, színház, és koncert jegy.

És talán a könyvfesztivál. Hiszen a könyvfesztivál – gondoltam én – kulturális rendezvény, ahol könyvekkel és szerzőikkel lehet ismerkedni. Sőt még a vezércselt is kidolgoztam, hiszen a könyvfesztivál jutányos árú – 600 Ft/fő – belépője levásárolható könyvekre. Így legalább 600 Ft értékű kultúra utalvány elhasználható lenne könyv vásárlásra….de nem, mert a XVI. Nemzetközi Könyvfesztivál szervezői sem fogadnak el kultúra utalványt. Ráadásul ezt némelyik jegyárus önkéntesük (nem a képen látható, ő csak az egyetlen olyan volt, aki hagyta magát lefényképezni ebben a kellemetlen helyzetben) olyan természetességgel közli, mintha azt kérdeznék tőle, tud-e olvasni.

Hogy azért jó hír is legyen a zsörtölődés mellett, sikerült az Anima Könyvesboltban olyan könyv kereskedést találni, akik a boltjukban elfogadják a kultúra utalványt (sajnos a fesztiválon ők sem). Viszont mivel a fesztiválon igen jutányos árakon lehet vásárolni tőlük is, és más könyvesboltok, illetve kiadók kínálatából, feltétlenül érdemes a még hátra levő egy napban (vasárnap estig) kinézni a Millenárisra. Különösen azoknak, akik szeretik a könyveket.

UI: Még mindig van eladó kultúra utalványom, ha valaki moziba, színházba, koncertre készül….viszont már tudok könyvesboltot, ahol el tudom könyvre költeni!

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , , , ,

  • Szabolcs

    Szia Attila!

    Szeretném megkérdezni, hogy még mindig van-e kultúra utalványod, és ha igen, akkor milyen feltételekkel adnád el, és mekkora értékben?
    Nekem személy szerint a -25%-os vásárlás lenne a testhezálló, azaz, ha van mondjuk 30 000 forint értékű utalványod, azt én 24 000 forintét megvenném.
    Ha jó -avagy ha mégsem- ez így neked, kérlek üzenj a fenti e-mailre!

    Üdv, Szabolcs

  • http://www.volgyiattila.hu Völgyi Attila fotóriporter

    Köszönöm az ajánlatot, de nem hiszem, hogy élni fogok vele. Megapadt annyira a kultúra utalvány készletem, hogy a maradékon ne legyen nehéz rendeltetés szerűen túladni. Már azt is tudom mire fordítom, hiszen mint a kommented ihlette újabb postom címe is tartja: a könyv is kultúra.