XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállítás

0903194342c 300x199 XXVII. Magyar Sajtófotó KiállításKépben vagyunk!

Spiró György soraival megnyílt a Nemzeti Múzeumban az ez évi Sajtófotó Kiállítás. A magyar sajtófotó nagy ünnepe, melyen a XXVII. Magyar Sajtófotó Pályázat képei közszemlére kerülnek.A kiállítás, míg tavaly a épület hátsó részében volt, idén a múzeum homlokzat felőli termeiben kapott helyet. A képek (legalábbis azok egy része) Robert Capa napokban véget ért elő-kiállításán bemutatott képeinek helyét vették át a múzeum kupola termében. A többi fotó pedig a szomszédos terem falaira került, illetve a földszinti bal szárnyban, az egykor koronázási ékszereket őrző páncélterem szomszédságában látható.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett kiállítás idei kísérő rendezvénye a Határnyitás 20 éve címmel állít emléket a vasfüggöny lehullásának. Az erről a kiállításól készült könyvet az EU bizottság ajándékaként az első 4000 látogató ingyen hazaviheti. Ahogy szokás, a sajtófotó pályázat – és a kiállítás – képeinek egy részét is kiadták könyv formában. Az év képei 2008 kiadvány épphogy háromezer forintos áron kapható.

A kiállítás március 20 – április 26 között látogatható (hétfő kivételével) naponta 10-18 óra között a Nemzeti Múzeumban.

A belépőjegyek árai:
Kultúra utalványt is elfogadnak, nekem meg van egy csomó eladó kultúra utalványom… ,-))
Felnőtt egyéni (külföldi is): 1.000 Ft
Diák egyéni (6-26 éves korig, külföldi is): 500 Ft
Nyugdíjas (62-70 éves korig, külföldi is): 500 Ft
Pedagógus: 500 Ft
Diákcsoport (25 főig): 6.000 Ft
Családi jegy (2 felnőtt + gyerekek): 2.000 Ft

Kapcsolódó bejegyzések:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és lájkold a blog Facebook oldalát, hogy értesülj más hasonló írásokról is!

Címkék: , , , , ,

Hozzászólások lezárva.