Vízjel – nem szeretem, de szükséges

Bűnhődés...

Bűnhődés a kalodában…
Fotó: Völgyi Attila / blog.volgyiattila.hu

Rendszeresen felvetődik a fotóim vízjelezésének problémája. Sokan panaszkodnak, hogy miért van “telefirkálva” a kép, vagy hogy miért van rajta a “reklámom”. Miközben sokan még csak azt sem tudják, hogy mi van ráírva a képre, mert – érthető módon – igyekeznek tudomást sem venni róla. Nos a képekre általában azt szoktam feliratozni, hogy az én képem, jogvédelem alatt áll, és ha valaki kezdeni szeretne valamit a fotóval – felirattal vagy anélkül – hol lehet engem elérni. Ebből az utóbbi a legviccesebb, mert már jött hozzám e-mailen is olyan kérdés, hogy áruljam el az e-mail címem. De a legtöbben a mai napig meglepődnek rajta, mikor elárulom a nagy titkot, hogy jó formán az összes képemen rajta van az e-mail címem…

Ami a “firka” és a “reklám” kérdést illeti osztom a többségi véleményt: engem is zavar, hogy elcsúfítom a képet, és én is jobban örülnék, ha szép nagy – vagy akár teljes – felbontású, felirat nélküli képeket publikálhatnék mindenhol. De sajnos nem tehetem meg, mert ahhoz túl népszerűek a képeim, hogy ne lopkodják sokan. És itt nem azzal van alapvetően bajom, hogy emberek lementik maguknak, hogy otthon nézegetik. Ezt még én is meg szoktam tenni mások képeivel, csak én tudom, hogy hol a határ – meg hogyan néz ki egy korrekt forrásmegjelölés, de ez egy (nem is annyira) külön történet. Ami a képekkel kapcsolatban zavaró, hogy üzleti célokra is habozás nélkül felhasználják a képeket, és sokan még attól se riadnak vissza, hogy mást, vagy akár saját magukat tüntessék fel alkotóként a képek mellett, nemhogy az eredeti szerzőt elfelejtsék feltüntetni.
Egy időben csak a kép szélén volt a felirat, hogy én csináltam a képet, és ekkor még tényleg nem gátló jelleggel került rá, csak tájékoztatásként, hogy akit érdekel, az fel tudja tüntetni (mert úgy illik), vagy ha nem akar bajlódni legalább erőfeszítés nékül is ott van a képen. Ez is csak azért, hogy akit érdekel tudja, meg hogy elkerülhető legyen a “talált képekkel” kapcsolatban előkerülő szokásos kifogás áradat: “elfelejtettem ki készítette” és az “én azt hittem, hogy másnak a képe”. De sajnos habozás nélkül levágták az emberek – nem törődve vele, hogy egyébként hasznos képelemekbe is belevágtak – csak hogy ne látsszon a felirat. Nem mintha annyira sokat jelentene, hogy a képen, vagy mellette olvashatom-e a nevem. De komolyan! Ahhoz már elég sok helyen szerepelt a nevem, hogy ne hozzon lázba itt vagy ott feltüntetik-e.

Vannak akik előszeretettel alkudoznak a névfeltüntetésre, mikor képet akarnak lejmolni, mintha ez valami konvertibilis fizetőeszköz lenne. Mintha egy előadóművészt, egy egyetemi tanárt, vagy netán orvost, ügyvédet, vagy akár kétkezi munkást meg lehetne azzal fizetni, hogy eláruljuk a nevét az embereknek, hogy ő dolgozott nálunk. Pedig nem így megy ez!
Kaptam már megkeresést nagy nevű bulvár magazintól, hogy címlapra szeretnék egy képemet, de fizetni “nem tudnak” érte, de szívesen kiírják a nevemet. Én meg felajánlottam, hogy majd én ráírom a kép közepére, mielőtt megkapják. Érdekes módon nem tetszett nekik az ajánlat, ahogy az se, hogy cserébe az egész oldalas címlap képért kapjak egy egész oldalas hirdetést a lapban. Persze nem is vártam, hogy elfogadják, vagy komolyan vegyék a felvetést. Csak nevelő célzatú beszélgetés volt. De nekem miért kéne komolyan vennem az ő komolytalan ajánlatukat? Nyilván van a lapok hirdetési felületeinek egy piaci ára….ahogyan a sajtó fotóknak is van piaci ára. Ugyanúgy, ahogy a tejnek és a kenyérnek is, amit a boltban veszünk. Ha valaki akar valamit venni, az kifizeti az árát. Vagy vannak esetleg olyanok, akiknek ad az ABC tejet és kenyeret cserébe, azért hogy elmeséli a szomszédoknak, hogy ő náluk vásárol? Kétlem…

Nem tölt el büszkeséggel, ha valahol odaírják a képem alá a nevemet, és nem származik belőle semmi hasznom. Egy részről ez egy szerzőjogi törvényben foglalt adottsága a fotósnak, hogy fel KELL tüntetni a nevét a mű mellett. Másrészről viszont legfeljebb csak szakmabeliek nézik, hogy ki készítette a fotót, tehát reklám értéke erősen a nulla felé konvergál. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy még akkor se tűnik fel az embereknek, ha a kép közepére van írva nagy betűkkel…

Persze nem minden képemen van ilyen csúnya vízjel. Vannak, akik kifejezetten azért fizetnek, hogy közlésre készítsek (vagy átadjak korábban már elkészült) képeket, hogy azok eredeti formában, vagy netán grafikai feldolgozás után megjelenjenek ilyen vagy olyan nyomdatermékben, vagy Interneten. Mondjuk aztán általában ezekből a publikációkból szoktak jönni a bonyodalmak, és a viták. Sokan nem tudják például megkülönböztetni az egyszeri, többszöri, és a korlátlan felhasználás – szerintem neve alapján is jól elkülöníthető – fogalmát. Vannak, akik a szerzői jogról se tudnak semmit, azt hiszik, amit látnak és meg tudnak fogni, az az övék, és azt csinálnak vele amit akarnak….pedig ezt a szemléletet még mindig van ahol kézlevágással jutalmazzák. Csak egy autó vagy pénztárca ellopása kézzelfoghatóbb, mint egy fotó vagy egy gondolat ellopása. De ettől még nem sokban különbözik egymástól, ezért is léteznek a szerzői jogok, meg azok védelme…

Kiegészítés: A kép választás tudatos volt, de nem arra akarok utalni vele, hogy Bodrogi művész úr is lopkodja a képeimet – róla legalábbis nem tudom – viszont, akik ilyet tesznek, azok megérdemlik a bűnhődést. Bár nekem vannak jobb ötleteim is a kaloda helyett…

Oszd meg az ismerőseiddel és iratkozz fel a blog hírlevelére! Ne maradj le az újdonságokról!

Címkék