Pár éve még szinte minden magyar fotós díjat Gárdi Balázs nyert, és egy nem fotós témájú eseményen – ahol persze szokás szerint sok fotós volt, de nem őket díjazták, és nem is az Oscar vagy a Golden Globe díj volt – a műsorvezető a címben hasonlóan indítva kezdte bejelenteni, hogy “a díjat kapja…”, majd a hatásszünetet kihasználva egy fotós kolléga fél hangosan bekiabálta, hogy “…Gárdi Balázs!”. A szervezők érthető módon nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, de a sajtó dőlt a röhögéstől.
Ennyire azért nem volt vidám a XXVII. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményhirdetése, de családias hangulatban töltötte az érintett szakma viszonylag szűk közössége. Ez az esemény hajlamos kicsit amolyan önünneplő dologgá válni, ahol a média a médiával, önmagával foglalkozhat. Kis szerencsével azonban ennek (is) mindig a közönség az igazi nyertese, még ha a díjak többségét egyik-másik pályázó viszi is haza.
Idén én is a díjazottak közé kerültem Riverdance című fotómmal, amit a Természet és tudomány kategóriában talált díjazásra méltónak a zsűri.

- Cseh Dániel: Rajzás
Mint az már korábban ismertté vált, rekord számú pályamunkából kerültek kiválasztva a pályázat hagyományos kategória győztesei, és különdíjazottai. Sajnos mint minden szubjektív értékelésnél, itt sem lehet minden eredményt osztatlan egyetértéssel fogadni, ahogy nem is szokták. Mindig vannak – köztük én is – elégedetlenkedők, akik nem értik egyik-másik helyezést, vagy hogy egyik-másik kép miért esett ki ideje korán. Úgy gondolom azonban, hogy ha az ember egyszer indul egy versenyben, akármi legyen is a végeredmény, azt el kell fogadnia. Nem kell szeretni, de kérdőre vonni, vagy megsértődni érte semmi értelme, sőt nem is etikus. Az érintettekhez hasonlóan én is furcsállom például, hogy Sport (egyedi) kategóriában egy olyan kép nyert, ami nem is sportot ábrázol, hiszen a Critical Mass kerékpáros felvonulás (sem élsport, sem szabadidő vagy tömegsport kategóriában) nem a kerékpár sportról szól, hanem a városi kerékpározásról, mint közlekedési módról. De ez mit sem von le a Cseh Dániel, a Blikk fotóriportere által készített remek kép értékéből.
A legtöbb kategória és különdíjat idén (is) Móricz Simon, a Népszabadság fotóriportere nyerte, és mivel még csak 28 éves, jóindulattal megállapították a kollégák, hogy még két évig eséllyel pályázik a 30 év alatti kategória díjra is.
Összesen 592 szerző pályázott sikeresen, 11939 db. felvétellel, ezek mind megtekinthetőek a Fotoklikk.hu oldalon, míg a győztes képekből itt is van egy kis ízelítő, illetve remélhetőleg hamarosan a Sajtófotó 2008 honlapon is megtekinthetőek lesznek.
- Schmidt János: Le a Magyargyűlölettel
- Kudich Zsolt: Párbaj
- Földi Imre: Szolgálunk és félünk
A Sajtófotó 2008 pályázat díjazottjai:
Nagydíjak
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Nagydíja a legkiemelkedőbb teljesítményért:
Takáts Péter, (Bors) Dunaszerdahelyi pokol
André Kertész Nagydíj a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért:
Dezső T. Tamás, (Szabadúszó) Panel
Kategóriadíjak
Hír-eseményfotó (egyedi) (362 pályázat):
I. díj: Mudra László, (Mezőföldi Élet) Lobogj!
II. díj: Beliczay László, (Magyar Távirati Iroda Zrt)
Gyászmenet
III. díj: Kovács Bence, (Népszabadság Zrt)
Késésben
Képriport (sorozat) (262 pályázat):
I. díj: Szandelszky Béla, (Associated Press)
Dél-Oszét konfliktus
II. díj: Birton Szabolcs, (szabadúszó) Csepel művek 2008
III. díj: Móricz Simon, (Népszabadság) Bécsi melegfelvonulás
Emberábrázolás-portré (egyedi) (684 pályázat):
I. díj: Balogh Zoltán, (Szabadfoglalkozású) Pásztor fiú
II. díj: Madácsi Zoltán, (Szabadfoglalkozású) Mégis szép az élet …
III. díj: Kovács Attila János, (Magyar Távirati Iroda Zrt.) Jane Goodall
Emberábrázolás-portré (sorozat) (153 pályázat):
I. díj: Kapolka Gábor, (Szabadfoglalkozású) Halászó ember
II. díj: Kristo Róbert, (Csíki Hírlap) Otthon
III. díj: Tombor Zoltán, (Szabadfoglalkozású) Túlélők
Művészet (egyedi) (428 pályázat):
I. díj: Schild Tamás, (Szabadfoglalkozású) Hommage a Van Gogh
II. díj: Beliczay László, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Marionett
III. díj: Reviczky Zsolt, (Népszabadság) Viszlát, pajtikák!
Művészet (sorozat) (165 pályázat):
I. díj: Kömöz Gergely, (-) Tűzraktár
II. díj: Szigetváry Zsolt, (Magyar Távirati Iroda Zrt) A kert
III. díj: Honéczy Barnabás, (Magyar Távirati Iroda Zrt külsős) Bari Janó
Sport (egyedi) (320 pályázat):
I. díj: Cseh Dániel, (Blikk – külsős) Rajzás
II. díj: Kovács Anikó, (sporthirado.hu) Átlátszó
III. díj: Földi Imre, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Horror a súlyemelő versenyen
Sport (sorozat) (137 pályázat):
I. díj: Schmidt János, (Szabadfoglalkozású) Test, Szellem, Lélek – Triatlon
II. díj: Illyés Tibor, (Magyar Távirati Iroda Zrt) …a részvétel a fontos
III. díj: Illyés Tibor, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Aranycsapat
Természet és tudomány (egyedi) (545 pályázat):
I. díj: Kudich Zsolt, (NEXON) Párbaj
II. díj: Kádár István, (Szabadfoglalkozású) Édes anyatej
III. díj: Völgyi Attila, (Napi Gazdaság) Riverdance
Természet és tudomány (sorozat) (150 pályázat):
I. díj: Hajdu András, (szabadfoglalkozású) Tanulságos túlvilág
II. díj: Fazekas István, (HVG) Egy szín, vörös
III. díj: Reviczky Zsolt, (Népszabadság) A levegő királyainak drámái, sasmérgezések
Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (egyedi) (463 pályázat):
I. díj: Stiller Ákos, (Hvg.hu) Újraélt félelem
II. díj: Teknős Miklós, (Népszabadság) Budakeszi, Szanatórium utca
III. díj: Kerekes M. István, (Szabadfoglalkozású) A favágó és gyermekei
Társadalomábrázolás – dokumentarista fotográfia (sorozat) (264 pályázat):
I. díj: Móricz Simon, (Népszabadság) Birkanyírás
II. díj: Kerekes M. István, (Szabadfoglalkozású) Halálzóna? Kiskapus
III. díj: Hajdú D. András, (origo zrt.) Szociális ebédkihordó a nyolcadik kerületben
Bulvár -humor-zsáner (egyedi vagy sorozat) (551 pályázat):
I. díj: Földi Imre, (Magyar Távirati Iroda Zrt) Szolgálunk és félünk!
II. díj: Kertész Gábor, (Népszava) Repülő orrszarvú
III. díj: Sándor Judit, (Pécsi Hírek Lapkiadó Kft.) Magyar foci
Különdíjak:
Escher Károly különdíj a legjobb hírképért:
Schmidt János, (Szabadfoglalkozású): “Le a Magyargyűlölettel”
Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért:
Móricz Simon, (Népszabadság)
A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Mudra László, (Mezőföldi Élet)
30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter:
Móricz Simon, (Népszabadság)
Kapcsolódó bejegyzések:
Címkék: értékelés, fotó, Gárdi Balázs, Magyar Sajtófotó Pályázat, sajtó, sajtófotó, sajtofoto2008, zsűri






















