Ajándék kupac
Idén megúsztam, hogy mindenki kedves – ámde teljességgel haszontalan – apróságokkal halmozzon el, éppen elég ilyet kapok a munkám során mindenféle konferenciákon, termékbemutatókon, és egyéb rendezvényeken. Pedig én a praktikus, találó ajándékokat kedvelem. Előfordul, hogy ajándékozok valakinek, de a kötelező ajándékozást utálom, ezért nem vagyok a karácsony híve sem. Ne azért adjunk ajándékot, mert ez van felvésve a naptárba – no meg minden egyes bolt kirakatára, hirdetésére – hanem azért, mert épp valami olyat találtunk, amire a másiknak TUDJUK, hogy szüksége van, vagy TUDJUK, hogy örülne neki. De ebben a tudatban nem árt, ha biztosak vagyunk, mert egy 3468265003423-ik nyakkedő nem épp a legelőnyösebb ajándék valakinek, aki még inget se hord.
Viszont az emberek hajlamosak egy csomó jópofa holmit összevásárolni az ismerőseiknek, miközben dübörög a világválság. Ahogy arra – bár nem emiatt – botrányba fulladt interjúja során Körmendi Gábor is próbált rávilágítani, Kiszel Tünde naptára is heccből fogy, nem a művészi tartalom miatt. De érdemes egy hecc miatt gazdagítani olyanokat, akiknek egyébként nem értékeljük a munkásságukat? Én inkább támogatólag szeretek költeni, ha nem szükségből teszem.
Míg az USÁ-ban és nyugat-Európában már karácsony előtt szűkebbre fogták a kiadásokat, nálunk most is költekeztek az emberek az ünnepekre. Sőt azt mondják a kereskedők, hogy a már évekkel ezelőtt is érthetetlen agyrémnek tűnő “vegyünk fel hitelt, hogy drágább ajándékot adhassunk a nagyinak mint a sógorék” szemlélet is virágzik a gazdasági helyzet ellenére. Pedig még az ezt első sorban támogató hitel piac is haldoklik, és a nemrég még mindennapos emlegetés után a kötudatból menekült a válság hatására a 0% THM. Megdrágult minden kölcsön, és már a 260%-ot is naponta emlegetnek a tévében, és állítólag a forinthitelt még nem is érintette igazán a válság.
Visszatérve az eredeti témához, akit netán elhalmoztak volna idén is mindenfélével, amiről azt sem tudja, hogy mit kezdjen vele, az a vonatkozó szabályozás szerint januárban még visszacserélheti a boltban valami másra. Mivel ilyenkor a termék árát le kell vásárolni, ami nem ritkán ráfizetést, sőt akár további termék vásárlását is ösztönzi, a tapasztalat az, hogy a januári második karácsonyi rohamban még a decemberinél is nagyobb a forgalom. Pedig mennyi ember spekulál minden évben előbb a karácsonyi akciókra (ami ritkán jelent igazi olcsóságot, majd az előbbiből kiábrándulva a karácsony utáni árleszállításokban reménykedve. Pedig ha tudnák, hogy a kereskedelemben – különösen a műszaki cikkeknél – május környékén szokás kisöpörni a raktárakat, hogy legyen hely nyár elejére az új típusoknak, és ne kelljen küzdeni a bentragadt készletekkel….de lehet, hogy jobb is ha nem tudja ezt mindenki, mert így is annyian keserítik a kereskedők életét pofátlan alkudozással, hogy azt leírni sem lehet.
Egyébként mivel nem minden esetben sikerül igazán jól eltalálni a másik ízlését, szerintem kifejezetten hasznos dolog ünnepekre pénzt, vagy esetleg ajándékutalványt adni. Igaz, én inkább a készpénz híve vagyok, mert az utalvány mindenképpen köt valamihez, amihez nekem épp nem biztos, hogy füllik a fogam. Korábbi munkahelyemen pl könyvutalványt adtak, amit viszont csak egy adott könyvesbolt hálózatban lehetett beváltani, én pedig az újrahasznosítás jegyében inkább az antikvár könyveket favorizálom. De egyre nagyobb divat a válság miatt az “adóoptimalizálás” (de szép szó, lehet, hogy nem is egybe kell írni?), aminek legkézenfekvőbb módja, ha a fizetés egy (minél nagyobb) részét utalványban adják, ami adómentes. Viszont nem mindenhol, és nem akármire váltható be. Úgyhogy ajándéknak sem az igazi. Ha pedig nem vigyázunk az utalvány ajándékozással karácsonykor, még le is járhat mire beváltaná a megajándékozott, akkor meg úgy járunk mint Mátyás Király a mesében: kapott is meg nem is…
